Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19-20. században – Atrocitások, pogromok, tömeggyilkosságok, népirtások (Digitális Konfliktus Adatbázis) / Erdély, 1944 ősze: román atrocitások a magyarok ellen

Erdély, 1944 ősze: román atrocitások a magyarok ellen

1944. október 25-re a szovjet és a román hadsereg Erdély egész területét megszállta. A front átvonulása után, 1944. szeptember végétől a román katonaság, csendőrség és az irreguláris fegyveres alakulatok, sok helyütt a helyi románság támogatásával sorozatos megtorló akciókat hajtottak végre a magyar polgári lakosok ellen.

A legtöbb gyilkosság az önkéntesekből verbuválódott Maniu-gárda (Voluntarii pentru Ardeal ’Iuliu Maniu’) tagjainak nevéhez fűződik.[1] A leghírhedtebb különítményt a Szászfenesről elmenekült volt vasgárdista ügyvéd, Gavrilă Olteanu vezette, aki teljes és végleges leszámolást hirdetett a „puszták barbárjaival”. A hetvenfőnyire becsülhető osztag 1944. szeptember 6-án alakult Brassóban, majd Sepsiszentgyörgy eleste után a székelyföldi városban ütötte fel szállását. Innen indultak el első nagyobb akciójukra szeptember 25-én (Szárazajta). Gyergyószentmiklós felé továbbvonulva a voluntárokként (önkéntes) emlegetett fegyveresek mindenütt terrorizálták a helybeli magyar lakosságot. Csíkszendomonkoson és a környező székely falvakban (Karcfalva, Madaras, Dánfalva) legalább tizenöt polgári személyt gyilkoltak meg. Szeptember utolsó és október első napjaiban számos más csíki települést is feldúlt Olteanu különítménye. Gátlástalanul fosztogattak, elhajtották az állatokat, a magyar lakosokat korra és nemre való tekintet nélkül súlyosan bántalmazták, megalázták és megkínozták, de halálos végű incidensekre ezeken a helyeken nem került sor.[2] Gyergyószentmiklóson október közepén a szovjet városparancsnokság Olteanut halálbüntetéssel fenyegetve utasította az önkényeskedések abbahagyására. A gárdisták ezt követően zömmel Beszterce-Naszód, Kolozs és Szolnok-Doboka megyékben folytatták akcióikat.[3] Szeptember és október folyamán összesen mintegy kétszáz ártatlan polgári lakost öltek meg, nem ritkán különös kegyetlenséggel. Olteanu csapata ezután szétszóródott, a parancsnok a Kelemen-havasokba vette be magát és csatlakozott a Haiducii lui Avram Iancu nevű (az 1848/49-es magyarellenes felkelés parancsnokáról elnevezett) titkos antikommunista fegyveres szervezethez. Ennek deklarált célja „a kommunizmus, a zsidók és a magyarok elleni harc” volt.[4]

A bosszúvágy és a kollektív felelősségre vonás mellett a román leszámolásoknak politikai motivációja is volt. A többi térségbeli kisállamhoz hasonlóan a homogén nemzetállam víziójában élő román politikai elit a magyarság (és a németség) tömeges elűzését, kitelepítését, vagyonuk és pozícióik megszerzését elsődleges céljai közé sorolta. A politikai pártok és a sajtó jelentős része folyamatosan uszítottak a kisebbségek ellen, és szigorú megtorlást követeltek. A román állam számos diszkriminatív intézkedést hozott ezekben a napokban. Többek között elbocsátották a német és magyar nemzetiségű hivatalnokokat (1944. szeptember 12.), elkobozták a németek és magyarok fegyvereit és rádiókészülékeit (szeptember 19.), ezzel megakadályozva az esetleges szervezkedést, védekezést. A magyar hadseregből megszökött és erdélyi otthonaikba visszatért magyarokat hadifogolynak nyilvánították és ezrével lágerekbe internálták őket (1944. október 19.). A Maniu-gárdisták és a román csendőrök csak Maros-Torda vármegyéből közel négyezer magyar lakost hurcoltak el, köztük mintegy 450 kiskorút, a Brassó melletti Földvárra és más táborokba. Nagy részük a kegyetlen körülmények miatt az internálótáborokban elpusztult.[5]

Napirenden voltak az erőszakos házkutatások, fosztogatások, rablások és az (olykor terhes asszonyokat és gyermekeket sem kímélő) nemi erőszak.[6] Az irreguláris román fegyveresek garázdálkodásának a szovjet hatóságok vetettek véget, akik november 7-én katonai közigazgatás alá vonták a területet és 14-én megszüntették a román hatóságok működését. A román kormány november 16-án intézkedett az önkéntes gárdák feloszlatásáról.[7] Észak-Erdély 1945. március 13-ig szovjet parancsnokság alatt maradt. A szovjet jelenlét paradox módon sok esetben védelmet, viszonylagos nyugalmat jelentett a román alakulatok kontrolálatlan önkényével szemben. Ugyanakkor a a szovjet hadsereg, akárcsak másutt, Erdélyben is súlyos háborús bűncselekményeket követett el. Sokat szenvedett például Nagyszalonta városa, amelyet a német és magyar csapatok szeptember végén rövid időre visszafoglaltak. A fosztogatás, gyilkosságok és a tömeges nemi erőszak bizonyítékai a nemzetközi média figyelmét is felkeltették.[8]

A román bántalmazások „első szándékból” különösen a lelkészekre, jegyzőkre és a magyar közösségek más prominens képviselői ellen irányultak. Számos településen, köztük Nyárszón, Fejérden, Szászzsomboron és Ördögkeresztúron a románok elűzték a református lelkészt és családját. Kendilónán és Kispetrin a hasonló incidensek a lelkészek és családjuk legyilkolásával végződtek.[9] Bethlenben két lelkészcsalád az üldöztetések és halálos fenyegetések elől az öngyilkosságba menekült. Helyenként a templomokat is meggyalázták, válaszul a Székelyföldön erőszakkal építtetett egyes román templomok 1940-es lerombolására. Alsóilosván például a református templomot árnyékszéknek használták a gárdisták.[10] Számos úri lakot és kastélyt feldúltak a közeli román falvak lakói. Kós Károly építész Alszegen csak román barátja segítségével tudott elmenekülni a lincselő tömeg elől.[11] Az értelmiség jelentős része a visszavonuló magyar hadsereggel együtt elmenekült, ezért a hadak mögött érkező bosszúálló különítmények áldozatainak túlnyomó része egyszerű földműves volt, akik semmilyen felelősséget sem viseltek a magyar közigazgatás tevékenységéért. Akárcsak 1940-ben, sok helyütt segédkeztek a helyiek más nemzetiségű falubelijeik elfogásában, kifosztásában és kivégzésében. Arra is akadt ugyanakkor példa, hogy az elhurcolásokat a helybeli románok akadályozták meg.[12] Gyakorta áldozatul estek a támadásoknak az 1940 után betelepített székelyek, például a Szolnok-Doboka megyei Némán, ahol az egész közösséget lelkészével együtt elűzték a román falubeliek.[13]

1945 tavaszán, a Groza kormány megalakulása után a helyzet valamelyest konszolidálódott. 1945 márciusában megkezdték az internálótáborok felszámolását és a magyarok szabadon bocsátását. 1945. október 29-én hazaengedték a földvári internálótábor még életben maradt 90 foglyát. A központi döntések ellenére több helyütt folytatódtak a magyarok elleni törvénytelen akciók, a tömeges deportálások a hídvégi, földvári, Tirgu-Jiu-i és más táborokba valamint a helyi atrocitások.[14] A nagyvárosokban is napirenden voltak az inzultusok, amelyek olykor halálos áldozatokkal is jártak.[15] A román kormány adminisztratív döntésekkel rátette a kezét az Erdélyből elmenekült magyarok tízezreinek vagyonára.[16]

Felelősségrevonás

A diplomáciai bonyodalmak és tiltakozások hatására az 1944 őszi román atrocitások fő felelőseit 1945 áprilisában, Brassóban katonai bíróság elé állították. Május 2-án Olteanu kapitányt távollétében életfogytiglani, két alvezérét három-három év börtönre ítélték. További bűntársaik két hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéseket kaptak. [17] A háború után nem került sor az áldozatok kárpótlására vagy hivatalos rehabilitálására.[18] A meggyilkoltak hozzátartozói például nem részesültek a hadigondozottakhoz hasonlóan járadékban. A magyarellenes atrocitások egészen a kilencvenes évekig tabutémának számítottak, de a románellenes háborús bűnök emlékezete is szigorú állami, ideológiai kontrol alatt maradt.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Bibliográfia

Balogh 1978

Balogh Edgár: Szolgálatban. Emlékirat, 1935–1944. Bukarest, Kriterion, 1978. p. 166.

Balogh 2004

Balogh Júlia: Ha ismerik a tényeket, másképp döntenek? In Hitel, 17. évf. 11. sz. 2004.

http://www.hitelfolyoirat.hu/arch/0412/nemzet.html

Bár-On–Herskovits 1971

Micháél Bár-On–Benjámin Herskovits, szerk.: Szamosújvár, Iklód és környéke mártírjainak emlékére. Szamosújvár, Iklód és Környékéröl elszármazottak egyesülete, Tel-Aviv, 1971.

Bárdi-Wéber 1998

Bárdi Nándor – Wéber Péter: Kisebbségben és többségben: Iuliu Maniu nézőpontjai. In Limes, 34. sz. 1998., 243-256. o.

Benkő 2002

Benkő Levente: Magyar nemzetiségpolitika Észak–Erdélyben 1940–44. Pro Minoritate, 2002. ősz, 7–41. o.

Benkő 2011

Benkő Levente: Szárazajta. Második, bővített kiadás, Barót, Tortoma, 2011.

Bethlen 1989

Bethlen Béla: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam. Budapest, Zrínyi, 1989.

Bucur, Maria, Treznea. Trauma, nationalism and the memory of World War II in Romania, Rethinking History, Volume 6, Number 1, April 1, 2002

Carp 1945

Matatias Carp, Sărmaş: Una din cele mai oribile crime fasciste. Bucuresti, Socec, 1945

Csatáry 1968

Csatáry Dániel: Forgószélben. Magyar-román viszony 1940-1945. Budapest, Akadémiai, 1968.

Erdélyi 2004

Erdélyi Lajos: Sármás, Arad, 1944 szeptember. In Múlt és Jövő, 2004. 4. sz. 34-41. o.

Fehér könyv

Gál Mária-Gajdos Balogh Attila-Imreh Ferenc, szerk.: Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról. Kolozsvár, n.p., 1998.

http://www.hungarianhistory.com/lib/feher/feher.pdf

Ferences 1994

Ferenczes István: Székely apokalipszis. Csíkszereda, Kájoni, 1994.

Illésfalvi 2004

Illésfalvi Péter: „Édes Erdély itt vagyunk...” Az erdélyi bevonulás során történt atrocitásokról. Pro Minoritate, 2004. tavasz, 58–77.

Illésfalvi 2005

Illésfalvi Péter: A román–magyar kapcsolatok katonai vonatkozásai 1940–1944 között. In Háború, hadsereg, összeomlás Magyarország katonai részvétele és szerepe a második világháborúban. Szerk. Markó György, Zrínyi, Budapest, 2005. 93–103.

Illésfalvi-Szabó-Számvéber 2010

Illésfalvi Péter-Szabó Péter-Számvéber Norbert Erdély a hadak útján, 1940-1944. 3. kiadás. [Nagykovácsi], Puedlo, [2010].

Illyés 1976

Illyés Elemér: Erdély változása. München, 1976.

OGYK 539.449

Hámori 2006

Hámori Péter: Határváltás és emlékezet szatmári és máramarosi interjúk alapján, Észak Erdély 1940–1944-ben. In Az emlékezet konstrukciói. Példák a 19–20. századi magyar és közép-európai történelemből. Szerk.: Czoch Gábor – Fedinec Csilla. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2006. 209–218. o.

Kosztin: Chronicle of Cruelties

Kosztin, Árpád: Chronicle of Cruelties: Romanian Mistreatment of the Hungarian Minority in Transylvania.

Kosztin 1998

Kosztin, Árpád: Magyarellenes román kegyetlenkedések Erdélyben. Budapest, Bíró Family, 1998.

Kovács 1947

Kovács György: Békülő Erdély. Bukarest, Valóság, 1947.

L. Balogh 1999

L. Balogh Béni: Az erdélyi magyar menekültkérdés 1939–1944 között. In Regio, 1999/3–4. 243–265.

L. Balogh 1996

L. Balogh Béni: A román–magyar viszony és a kisebbségi kérdés 1940 őszén. In Limes, 1996/3. 79–92.

L. Balogh 2006

L. Balogh Béni: Az idegháború kezdete. Magyar-román tárgyalások 1940 őszén. In Bárdi Nándor-Szarka László, szerk.: Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2006, 101-120. o.

Lipcsey

Lipcsey Ildikó: Románia és Erdély a XX: században.

Muhi-Váradi 2006

Muhi Csilla-Váradi Lajos, szerk.: „A múltat be kell vallani…”: Szatmár egyházmegye papjainak visszaemlékezései a második világháború helyi eseményeire és más háborús dokumentumok. Szatmárnémeti, 2006.

Nagy 1974

Nagy István: Szemben az árral. Önéletrajzi regény, 1935–1944. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.

Nagy-Vince 2006

Nagy Mihály Zoltán–Vincze Gábor: Autonomisták és centristák. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület-Pro Print, 2006.

Ravasz 2002

Ravasz István: Erdély ismét hadszíntér 1944. Budapest, Petit Real, 2002.

Réti György: Az erdélyi atrocitásokról a második bécsi döntés után. Mozgó Világ, 1991. 2. sz. 35-40. o.

Romsics 2012

Romsics Ignác: Magyar sorsfordulók 1920-1989. Budapest, Osiris, 2012.

Sárándi 2006

Sárándi Tamás: Észak-Erdély 1940–1944 közötti története a román történetírásban. In Limes, 2006/2. 131-137.

Sebestyén-Szabó 2008

Sebestyén Elemér–Szabó Péter: Észak Erdély és Székelyföld magyar katonai közigazgatás alatt (1940 szeptember–november). In Századok, 2008/6. 1383–1420. o.

Simon 1995

Simon Zsuzsa: Erdély köz– és szakigazgatása a második bécsi döntés után. In Regio, 1995/4. sz. 60–82. o.

Szilágyi 2011

Szilágyi Aladár: Csodavárástól csodateremtésig. Nagyvárad, Riport, 2011.

Tilkovszky 1967

Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon, 1938-1941. Budapest, Akadémiai, 1967.

Udvardy kronológia

Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006. http://udvardy.adatbank.transindex.ro/

Ungváry 2004

Ungváry Krisztián: Félrevarrt szálak. In: Beszélő, 2004. október (IX. évf. 10. sz.) 56-59. o.

Ungváry 2005

Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Budapest, Osiris, 2005.

Vekov 2004

Vekov Károly: A gróf emigrált, az író otthon maradt. Wass Albert igazsága. Budapest, Szabad tér–Czegei Wass Foundation, 2004.

http://franka-egom.ofm.hu/wass_albert_evfordulo/tanulmanyok/vekov_karoly.htm

Vincze kronológia

Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989

http://vincze.adatbank.transindex.ro/

Levéltári és egyéb források

Kolozsvári Népbíróság iratai, 1946

USHMM Romanian Information Service (Arhiva Serviciului Román de Informare – ASRI), Dosar 40022, vol. 1.

MOL Küm Békeelőkészítő Osztály ir. XIX-J–1-a

MOL Külügyminisztérium TÜK-iratok, Románia, XIX-J-1-j

MOL, K. 64–1940–27/a

HBML XXV.1. Népbírósági ir.

Küm TÜK Románia

A budapesti békeelőkészítő osztály összeállítása az Észak-Erdélyben 1944 őszén-1945 elején elkövetett magyarellenes atrocitásokról. Budapest, 1946 tavasza. Külügyminisztérium TÜK-iratok, Románia, XIX-J-1-j, 18. doboz, 16/b csomó. www.corvinuslibrary.com/hungary/28erdely.doc

http://adatbank.transindex.ro/belso.php?alk=66&k=5

Román szakirodalom:

Andreea Andreescu–Lucian Nastasă–Andrea Varga (szerk.): Minorităţi etno-culturale. Mărturii documentare. Maghiarii din România. 1945–1955. Kolozsvár, 2002.

Nicolae Balint: Masacrele de la Sărmaşu şi Luduş. In Ziarul de Mure?, 2005. február 28.

Nicolae Balint: Crima colectiva cu autori cunoscuti, Gazeta de Maramureş, 11 Februarie , 2008. http://www.gazetademaramures.ro/crima-colectiva-cu-autori-cunoscuti-7076

Vasile T. Ciubăncan – Maria I. Ganea – Ion V. Ránca: Drumul holocaustului. Calvarul evreilor din Nord-Vestul Transilvaniei sub ocupaţia Ungariei. 5. IX. 1940 – 25. X. 1944. Cluj-Napoca, Ed. Ciubăncan, 1995.

Gheorghe Coman, Pe urmele eroilor de la Moisei, Editura Limes, Cluj, 2000.

Daniel Man: Masacrele din Transilvania de Nord - 69 de ani de la prima jertfă de sânge a bihorenilor. In Cri?ana, 2009. 09.14.

Mar?ian Niciu; Mihai Racovi?an; Ioan ?epelea; Vasile Lechin?ean; Vasile Ciubăncan; Liviu ?îrău. „Istoria României. Transilvania, Volumul II-Capitolul VII. Transilvania în cel de-al II-lea Război Mondial. Cluj-Napoca, Edit. 'George Bari?iu', 1997, pp.1395-1642.

Petre Ţurlea: Ip şi Trăznea. Atrocităţi maghiare şi acţiune diplomatică românească.

Studii şi documente. Bucureşti, Editura Enciclopedică, 1996.

Gheorghe I. Bodea – Vasile T. Suciu – Ilie I Puşcaş: Administraţia militară horthystă în nord-vestul României. Cluj-Napoca, Editura Dacia, 1988.

Mihai Fătu: Biserica românească din nord-vestul ţării sub ocupaţia horthystă. 1940–1944. Bucureşti, Editura Institutului Biblic şi de Misiune al B.O.R., 1985.

Mihai Fătu – Mircea Muşat, eds.,Teroarea horthysto-fascistă în nord-vestul României, septembrie 1940 – octombrie 1944. Bucuresti, Editura Politică, 1985.

Radu Theodoru, Urmaşii lui Atilla. Bucureşti, Editura Miracol, 1999.

Ioan Corneanu – Vasile Moiş: Intoleranţă şi crimă. Golgota sătmăreană (1940–1944). Satu Mare, Editura Solstiţiu, 2003.

Cornel Grad – Constantin I. Stan – Doru E. Gorun: Evacuarea teritoriilor cedate în vara anului 1940. In Acta Musei Porolisensis, 1995. ?

Alesandru Duţu: Calvarul românilor din Ardealul răpit. Dosarele Istoriei, 1999. 11. sz.

Gabriel Ţepelea: Lupta refugiaţilor din Transilvania de Nord împotriva Diktatului de la Viena. In Acta Musei Napocensis, 1995. 2. sz. ?

Grad, Cornel: Patru ani de eforturi pentru eliminarea şi anularea consecinţelor

Diktatului de la Viena (1940–1944). In Acta Musei Porolisensis, 1996. ?

Ioan Scurtu, Theodora Stănescu-Stanciu, Georgiana Margareta Scurtu, Istoria Românilor între anii 1918–1940.

Antonie Plămădeală: Biserica şi dictatul de la Viena. In Acta Musei Napocensis, 1966.

Ioan Silviu Nistor: Transilvania de nord de la administrarea militară ungară, la administrarea militară rusă. In Maramureş, vatră de istorie milenară. 1996.

Egyéb források:

http://cersipamantromanesc.wordpress.com/tag/dictatul-de-la-viena

http://ro.wikipedia.org/wiki/Masacre_%C3%AEn_Transilvania_de_Nord,_1940-1944

Lábjegyzetek

[1] Az erdélyi románság körében nagy népszerűségnek örvendő Iuliu Maniu parasztpárti politikus (1873-1953) nevéből alakult elnevezés. A szilágysági származású Maniu Észak-Erdély elvesztésekor fegyveres ellenállást hirdetett, ezért válhatott az alakulatok névadójává. Harcias retorikájával ideológiai muníciót szolgáltatott az önkénteseknek, de a leszámolásokban közvetlen szerepe nem volt. Az önkéntes zászlóaljak jelentős részben észak-erdélyi menekültekből és a regáti románság nacionalista elemeiből szerveződtek. A fő célkitűzést jól megvilágította az a javaslat, hogy az önkéntes alakulatok viseljék a magyar hadsereg Észak-Erdélyben elkövetett bűncselekményei helyszíneinek vagy az ekkor megölt románok nevét. A gárda eszmei szócsöve a Desrobirea című lap volt, amelynek lapjain nyíltan hirdettek végső leszámolást a magyarokkal az „ezer év alatt elkövetett kegyetlenkedéseikért” (Desrobirea, 1944. szeptember 23.) Az önkéntesek elvben katonai fegyelem alá tartoztak és a szervezést a katonai vezetés ellenőrizte, azonban a gyakorlatban semmiféle kontrol nem érvényesült: egykori vasgárdisták mellett köztörvényes bűnözők és egyéb kétes elemek is csatlakoztak a csoportokhoz. Egykorú magyar megfelelőikhez, a hungarista harccsoportokhoz hasonlóan harcértékük minimális volt, és a tényleges összecsapásoktól igyekeztek távol maradni. Ehelyett a védtelen polgári lakosok ellen folytattak bosszúálló és rabló hadjáratot, a román hadvezetés hallgatólagos beleegyezésével.

[2] Árkos, Hídvég, Szentkirály, Csíkszentsimon, Csíkmenaság, Csíkkozmás, Maroshévíz, Csíkszereda, Csíkszentlélek, Csíkszentmárton, Csíkkozmás. Küm TÜK Románia 353-356. o., Lipcsey.

[3] Az alábbi községekben követtek el kisebb-nagyobb atrocitásokat: Beszterce-Naszód: Bethlen, Mezőerked; Bihar: Tenke; Kolozs: Alsójára, Bádok, Bánffyhunyad, Egeres, Fejérd, Gyéresszentkirály, Kajántó, Kalotaszentkirály, Kide, Kendilóna, Kisbács, Kolozsvár, Magyarderzse, Magyarpalatka, Magyarzsombor, Ördögkeresztúr, Ördöngösfüzes, Páncélcseh, Szászfenes, Györgyfalva, Magyarlóna, Váralmás és Válaszút; Szolnok-Doboka: Alsóilosva, Nagydevecser; Maros: Dicsőszentmárton, Kisnyulas. Lipcsey 96. o., Küm TÜK Románia.

[4] Vincze kronológia

[5] Vincze kronológia. Az internálótáborokban elpusztultak számára lásd: Benkő Levente: Mennyi a sok fogolysír? In Erdővidéki Lapok, 2000. december I. évfolyam, 2. szám, 25-31. o. Az internálótáborokban uralkodó körülményekről lásd a Romániai Magyar Népi Szövetség kolozsvári központjának jelentéseit és a Világosság beszámolóit: Küm TÜK Románia 364-367. o. Lásd még: Haláltábor Földváron, dokumentumfilm. Szerkesztő-rendező Balogh Júlia, 1998, Duna Televízió.

[6] Lásd például a jelentéseket a székelyföldi Árkoson 1944. szeptember 22-én, a Kolozs megyei Bácson és Magyarpalatkán október 16-án és 24-én történt incidensekről. Küm TÜK Románia, 352., 358. és 360. o.

[7] Illésfalvi-Szabó-Számvéber 2010, 165-166. o.

[8] Ungváry 2005, 338-339. o.

[9] Bethlen 1989, 189-190. o., Küm TÜK Románia, 358-364. o.

[10] Küm TÜK Románia.

[11] Szilágyi 2011.

[12] Nagypetriben a faluba érkezett önkéntesek helyi románokkal együtt egy 17 fős listát állítottak össze az elhurcolandókról, de utóbbiak egyike figyelmeztette az áldozatokat, így a tervet nem sikerült végrehajtani.

[13] Küm TÜK Románia, 358. o.

[14] A marosvásárhelyi sajtó beszámolója szerint 1945 első felében az alábbi településekről érkeztek panaszok a Magyar Népi Szövetséghez: Gyalu, Kajántó, Ördögkeresztúr, Árpád, Fogaras, Zsibó, Nyárszó, Teke, Debrádszéplak, Vajola, Mezőbánd, Mezőerked, Debrád, Petele, Gördényüvegcsur, Kis-Nyulas, Válaszút, Alsóbölkény, Mezőszokol, Magyaró, Oroszfája, Felfalu, Fülöpös, Gördényszentimre, Dicsőszentmárton, Désak, Szászfenes, Ördögfüzes, Tancs, Visa, Magyarókerek, Buza, Magyarfenes, Szamosfalva, Arapat, Nagyesküllő, Dicsőszentmárton, Magyarmacskás, Mezőség, Bátos, Vajola, Vasaszentegy. Szabad Szó, 1945. augusztus 2.

Szeptember és december között a következő helységekből érkeztek be panaszok: Nagynyulás, Magyarberkesz, Mezősámsond, Székelykocsárd, Ludvág, Zalatna, Kajántó, Nagybánya, Nagysármás, Marosfalu, Csicsókeresztúr, Válaszút, Mezőszaba, Székelykeresztúr, Kebeleszentivány, Mezőpagocsa, Erzsébetváros, Szásznyire, Magyarszováta, Árpástó, Görbed, Patóháza, Medgyes, Magyarverét, Kajántó, Magyarlóna, Sztána, Bátos, Bonchida, Magyarfenes, Nagysármás, Marosfalu, Csicsókeresztúr, Válaszút, Mezőcsaba, Székelykeresztúr, Kebeleszentivány, Mezőpagocsa, Erzsébetváros, Magyarszováta, Patóháza, Magyarberét. (Lipcsey 2006, 97-98.o.)

[15] Kolozsváron például a frontról hazatérő román katonákat ünnepélyesen fogadó magyarokat bántalmazták, két embert megöltek. Joza unitárius püspököt az augusztus 23-i ünnepségek után az utcán inzultálták, a román külvárosokban rendszeresen megverték az Erdély című lap rikkancsait Marosvásárhelyen bántalmazták a magyar gimnázium igazgatóját, Pál Gusztávot. Nagyváradról hasonló jelentések érkeztek. (Lipcsey 2006, 98.o.)

[16] 1945. április 5-én az új állampolgársági törvény (CASBI 3822. sz.) végrehajtási utasítása felállította a "vélelmezett ellenség" ("inamici prezumaţi") fogalmát, mely azokra a magyar nemzetiségű román állampolgárokra vonatkozik, akik 1944. szeptember 12-én a trianoni Magyarországon vagy Észak-Erdélyben tartózkodtak, vagy akik a közeledő front elől önként vagy kényszer hatása alatt elmenekültek. Ezzel a törvénnyel mintegy 30-35 ezer romániai magyart fosztottak meg vagyonától. Magyarországi pénzügyi szakemberek 1946-ban a CASBI-gondnokság alá helyezett összes magyar vagyont (az iparvállalatoktól, pénzintézetektől az észak-erdélyi magyarság ingó és ingatlan javaiig) mintegy 200 millió dollárra becsülték. Vincze kronológia.

[17] Lipcsey 98.o., Vincze kronológia

[18] A Kolozsváron 1944. december 1-jén felállt ideiglenes regionális kormány, az Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testület Végrehajtó Bizottsága 1945.március 13-án a Groza-kabinetnek átadott memorandumában követelte az áldozatok kárpótlását, de erre végül nem került sor.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.