Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19-20. században – Atrocitások, pogromok, tömeggyilkosságok, népirtások (Digitális Konfliktus Adatbázis) / Enciklopédia /Nyilasterror Budapesten 1944-1945

Enciklopédia

Nyilasterror Budapesten 1944-1945

Budapest, Thököly út 80: nyilas ház, 1944 október-1945 január

A zuglói nyilascsoport a Thököly út 80. szám alatti pártházban és más XIV. kerületi helyszíneken 200-300 embert (nagyrészt zsidókat) gyilkol meg 1944 októbere és 1945 januárja között.

1944-1945 fordulóján a Thököly út 80. volt a Kröszl Vilmos vezette nyilas csoport székháza. Egyik helyettese, Bükkös György 1966-ban azt vallotta, hogy a zuglói nyilasok 1944. október 15. és 1945. január 11. között 1000-1200 emberrel végeztek. Bizonyíthatóan azonban "mindössze" 200-300 gyilkosság száradt a lelkükön. A Kröszl-csoport tagjai (többek között Bükkös, Németh Lajos, Hollai József, Szőke Antal) a máshol működő nyilas egységekhez hasonló bestiális kegyetlenséggel kínozták és gyilkolták meg áldozataikat. Az elfogott zsidókat kirabolták, levetkőztették, gumicsövekkel, vasrudakkal verték, cigarettával égették. A nőket gyakran megerőszakolták. Egy alkalommal a pártház pincéjében nyolc nőt és tizenkét férfit arra kényszerítettek, hogy közösüljenek előttük, majd agyonlőtték az áldozatokat. Előfordult, hogy gyerekeket hajítottak ki az ablakon vagy fojtottak vízzel telt dézsába. Máskor kidöfték az egyik fogoly szemét. A november 14-i "pártházavató ünnepség" során az uszító beszédektől felhergelt, részeg nyilasok kéttucatnyi embert megkínoztak, majd Rákos patak partján, illetve az Öv utca és a Csömöri út sarkán agyonlőttek. Karácsonykor "hűségpróbát" tartották, amely 30 fogoly kötelező megveréséből, megerőszakolásából és agyonlövéséből állt. Máskor a sínekre fektették a zsidókat és utasították a 67-es villamos vezetőjét, hogy hajtson át rajtuk, ő azonban megtagadta a tébolyult parancs végrehajtását. Erre az elfogottakat a pártház pincéjébe zárták, majd megkínozták és megölték őket.

A háború után a zuglói nyilas csoport kilenc tagját elfogták, és 1949-ben kivégezték. Kröszl, Bükkös és a tettesek nagy része azonban elkerülte a felelősségre vonást. Másfél évtized múlva, 1965-ben a Duna-parton sétáló Kröszlt egy volt áldozata felismerte. Az egykori parancsnokot és 18 társát 1967-ben bíróság elé állították. Hármukat (köztük Kröszl Vilmost is) kivégezték, a többiek súlyos börtönbüntetést kaptak.

Források: Sólyom-Szabó 1967; Soós 2003.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Duna-part: kivégzőhelyek,

1944 októbere és 1945 januárja között nyilas fegyveresek több ezer zsidót lőttek a Dunába a folyam pesti és budai oldalán.

"Akkor a Duna nem a kék Duna volt, nem barna: vörös Duna volt, a zsidók vérétől" – emlékezett a nyilas terror napjaira egy túlélő négy évtized elteltével. A folyóparti kivégzések követelték a legtöbb zsidó áldozatot a fővárosban 1944-45 telén. A rakpart kövei a Szálasi-rémuralom idején elkövetett népirtás ikonikus helyszínévé váltak.

Az első áldozatokat már az október 15-i nyilas hatalomátvételt követő órákban-napokban a Dunába lőtték: egyes források szerint Óbudán összefogdosott munkaszolgálatosokat végeztek ki a Margit hídon. Fenyő Miksa október 17-én feljegyezte a naplójába, hogy "egy rendőr beszéli, hogy tegnap este hétszázat a Dunába géppuskáztak." Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt delegátusa október 18-án a következőt jelentette a genfi központnak: "15-16 éves nyilaskeresztesek zsidó csoportokat a Duna-partra tereltek, ott megkötöztek s a folyóba lökték őket". Miután néhány nap elteltével a nyilas vezérkar megálljt parancsolt fegyveres milíciáinak, átmenetileg a folyóparti kivégzések is szüneteltek.

A terror újult erővel lángolt fel november második felében. A mentők eseménynaplójában november 23-én szerepel az első Dunába lőtt áldozat. Ettől fogva január közepéig mindennaposak voltak a tömeggyilkosságok. A nyilas pártházakban megkínzott és kifosztott, a védett épületekben vagy az utcákon összeszedett zsidók százait hajtották a folyópartra. Itt levetkőztették és gyakran bántalmazták őket. Egy fiatal lány 1945-ben elmondta, hogy miután a Teréz körúti nyilasházban megverték és barátnőjét megerőszakolták, lehurcolták őket a Lánchíd pesti hídfőjéhez. "Itt egy kis bódéba vezettek minket, ahol meztelenre vetkőztettek. Itt ismét erőszakoskodtak velünk. Én fölhasználtam ezt a zűrzavart, kiosontam a bódéból és beugrottam a Dunába". Bár a fegyveresek lőttek utána, a fiatal lány végül megmenekült. A legtöbben azonban nem voltak ilyen szerencsések. A nyilasok a meztelen áldozatokat a rakpart szélére állították és egy vagy több géppisztolysorozattal a jeges folyóba lőtték őket. Vagy ahogy maguk között cinikus röhögéssel gyakran megjegyezték: "Horthy-tutajokat" küldtek a Dunába, a "vándorgettóba".

Volt, hogy két-három zsidót összekötöztek, és csak egyiküket lőtték tarkón, hogy az élettelen test lehúzza a hozzá drótozottakat is. A parton álló fegyveresek a víz alól felbukkanó, még mozgó emberekre is tüzeltek. Ezekben a hetekben a mentők tucatjával láttak el a folyóból utolsó erejükkel kimászott, sebesült, az átélt sokktól öntudatlan vagy megzavarodott zsidókat. Életüket általában saját lélekjelenlétüknek vagy a fegyverkezelésben járatlan nyilasok ügyetlenségének köszönhették. A legtöbb kivégzésre a Lánchíd környéki partszakaszokon került sor, de Pesten a Külső Váci úttól a Belgrád rakpartig, Budán pedig a Nagyszombat utcától a Szilágyi Dezső térig sok helyen zajlott a tömeggyilkosság.

Források: Tabajdi 2004; Lévai 1948a, 300. és 357. o; Vihar 1945, 180-181. o; Frojimovics-Komoróczy-Pusztai-Strbik 1995, 556-557. o; Fenyő 1946, 422. o.; Ben-Tov 1992, 165. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Bécsi út 134-136: óbudai téglagyár, gyűjtőtábor, 1944 november-december

Az óbudai téglagyár a budapesti zsidók 1944. november-decemberi deportálásának egyik logisztikai központjaként működik. A téli hetekben sok ezer embert tartanak itt fogva embertelen körülmények között. A halálos áldozatok száma több tucatnyira rúghat.

Az 1944. tavasz-nyári deportálások során a magyar hatóságok a gyűjtőtáborokat gyakran téglagyárakban állították fel. Ezek teljesen alkalmatlanok voltak több ezer ember normális elhelyezésére. Sokszor nem jutott elég víz, élelem. A zsidók a szabad ég alatt vagy az oldalfal nélküli, hodályszerű téglaszárítók mocskos padlózatán feküdtek, dolgukat sebtében megásott gödrökbe végezték. A döntéshozókat ez természetesen hidegen hagyta, őket a logisztikai szempontok érdekelték: a téglagyárak nagy kiterjedésű, eleve körülkerített és jól őrizhető területek voltak, ahova ipari sínpárok vezettek, megkönnyítve a zsidók elszállítását. Nem véletlen, hogy az 1944. november elején Budapestről indult deportálások egyik kiinduló állomása az Óbudán lévő Nagybátony-Újlaki Téglagyár lett. A csillagos házakban összeszedett zsidók és a deportálásra kijelölt munkaszolgálatosok egy részét itt koncentrálták, mielőtt gyalog vagy (a Józsefvárosi Pályaudvarról) vonattal nyugatra hurcolták őket. Az őrséget nyilas fegyveresek és rendőrök adták, az utóbbiak parancsnoka Szentandrás(s)y András volt.

A zsidók két-három napot töltöttek itt a novemberi hidegben a szabad ég alatt vagy a téglaszárítókban. Élelmiszerellátás egyáltalán nem volt. A nyilasok kifosztották és összeverték áldozataikat. Meisel Lajosnét több ezer társával együtt november 10. körül hurcolták a téglagyárba: "Össze voltunk préselve, ülni lehetett csak, azt is összekuporodva. Kint az eső vigasztalanul esett, és a téglagyárba végeláthatatlan sorokba újabb és újabb csoportok érkeztek. Középen egy keskeny utat hagyunk, ott sétáltak fel és alá a nyilasok, akinél lámpást láttak az elvették, és kiabáltak, a levegőbe lövöldöztek. Aki a WC-re akart menni, annak az ajtónál kellett felsorakozni, és onnan aztán százas csoportokban kivezették az embereket az udvarra, ahol mindenki előtt, a durván nevető és megjegyzéseket tevő nyilasok előtt kellett a szükségleteket elvégezni. Amikor aztán újra bejöttek az emberek, a szörnyű sötétségben és kavargásban nem találták meg helyüket." Több embert agyonlőttek. A tömeg nyomásának engedelmeskedve egy válaszfal ledőlt és agyonütött néhány foglyot. Nem csoda, hogy sokan összeroppantak és öngyilkosságot követtek el: felakasztották magukat vagy ciánt nyeltek. A nyilasok nem hagyták, hogy a mentők elvigyék a mérgezéses áldozatokat, akik habzó szájjal, elkékülve lehelték ki a lelküket a többiek szeme láttára.

A semleges diplomaták és a Nemzetközi Vöröskereszt megpróbáltak minél több embert kihozni a téglagyárból. A nyilasok hajlandóak voltak egyes csoportokat elengedni. Ragaszkodtak ugyanakkor ahhoz, hogy a diplomaták személyesen ellenőrizzék a védlevelek valódiságát, mert nagy mennyiségű hamis dokumentum volt forgalomban. Carl Lutz alkonzul saját bevallása szerint tudta, hogy "egy ilyen igazolvány el nem ismerése egyet jelent tulajdonosa halálával". Mégis kénytelen volt kimenni a téglagyárba. "Ötezer szerencsétlen ember állt előttünk sorban és rendben, fázva, vacogva, éhezve, nyomorúságos batyukkal, nyújtogatták felénk a menlevelüket. Sosem felejtem el ezeket a rettegő tekinteteket. A rendőrségnek újra és újra be kellett avatkozni, mert az emberek, miközben kérésüket előadták, szinte leszaggatták rólunk a ruhát […] az embereket korbáccsal verték, akik aztán vérző arccal a földön hevertek." Később már lazult a nyilasok figyelme: november végén Ujváry Sándor, a Vöröskereszt munkatársa egy hamisított paranccsal (és Szentandrássy segítségével) számos zsidót kihozott a táborból.

Az óbudai téglagyárban fogva tartott zsidók összlétszáma valószínűleg a tízezres nagyságrendet is eléri, a halálos áldozatok száma több tucatra is rúghat.

Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 2055, 2345, 3376, 136, 1954, 1649; Lévai 1946b, 192-193. o.; Braham 1997, 920-921. o.; Szita 1994, 74. o.; Tschuy 2002, 213. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkácsy Mihály utca 5-7: zsidó árvaház, 1944. december 24.

1944. december 24-én egy nyilas alakulat megtámadja a Munkácsy Mihály utca 5-7. sz. alatti zsidó árvaházat. Öt bennlakót kivégeznek, a többieket a nagy gettóba hurcolják.

1944. december 24-én délelőtt 10:30 körül egy 15-20 főből álló nyilas alakulat jelent meg a Munkácsy Mihály utca 5-7 szám alatti zsidó árvaházban. A gyermekeket, gondozóikat és az intézetben lévő betegeket az udvarra parancsolták. Itt kifosztották őket, majd néhány nyilas átkutatta az épületet, ahol rátaláltak egy három és egy másfél éves gyermekre, egy harminc év körüli gondozóra és két idős ápoltra. Mind az ötüket helyben kivégezték. Ezután az udvaron felsorakozott csoportot útnak indították. Egy 15 éves sánta fiú nem tudott lépést tartani a menettel, őt agyonlőtték.

A közeli Benczúr utcában a Gidófalvy Lajos főhadnagy vezetése alatt álló XIII/1. kisegítő karhatalmi század egy alakulata állomásozott. Ez a KISKA-század a gyér antináci fegyveres ellenállás egyik központja volt, tagjai több német- és nyilasellenes akciót hajtottak végre. Az árvaházat ért támadás hírére a helyszínre siettek, de nem tudták megakadályozni a zsidók elhurcolását. Röviddel a menet elindulása után megjelent Hans Weyermann, a Nemzetközi Vöröskereszt egyik vezetője és Kiss István, a szervezett alkalmazottja is. Kiss visszaemlékezése szerint "borzalmas látvány tárult szemünk elé. Az egyik fotelben pl. két gyermek ült összeölelkezve még a halálban is. Rátaláltunk egy befalazott szobára, mely mindenféle bútorral el volt torlaszolva. A bemenekülő embereket sikerült a támadás után sértetlenül kiszabadítani." Kiss nem tudhatta, hogy a kivégzett gyermekek nem egymást tartották, a valóság még ennél is kegyetlenebb volt. Miután a nyilasok megölték a három éves Lőhr Endre Tibort, agyonlőtték a másfél éves Vámos Ivánt is, és a vérző fiúcskát a kis Endre holttestéhez vágták.

Az árvaházból elhurcolt gyerekeket előbb a Radetzky laktanyába (Bem tér 3.), majd a nagy gettóba vitték. A Zsidó Tanács a Kazinczy utca 10. számú házban szállásolta el őket. Innen a kisegítő karhatalmisták és Vöröskereszt képviselői hamisított dokumentumokkal legtöbbjüket visszavitték a gyermekotthonba.

Források: A Náci és Nyilas Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság jegyzőkönyve. Dátum nélkül. és Tarián Oszkár tanúvallomása a Bizottság előtt. 1945. február 24. Magyar Országos Levéltár, I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 3622, 3640; Lévai 1948b, 177-178. o. Gazsi 1972, 202-206. o., Roboz 1983-84.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vilma királynő útja 25-27: zsidó gyermekotthon, 1944. december 24.

1944. december 24-én egy nyilas csoport elhurcolja a Vilma királynő útja 25-27 szám alatti zsidó gyermekotthon lakóit és nevelőit. Hat gyermeket és egy tanítót a Dunába lőnek, közülük ketten túlélik a kivégzést. A többiek visszakerülnek az intézetbe.

A Munkácsy Mihály utcai árvaházat ért támadással egy időben, december 24-én délelőtt a Vilma királynő útja (ma Városligeti fasor) 25-27 számú alatti zsidó gyermekotthonban is razziáztak a nyilasok. Az itt összefogdosott gyerekeket is a Radetzky laktanyába hajtották, ahol azt a parancsot kapták, hogy a nagy gettó központjába, a Síp utcába szállítsák a foglyokat. Ők azonban félreértették az utasítást, és a Szív utcába hurcolták a zsidókat. Itt házról házra jártak, míg végül a 33. és 46. számú épületekben elhelyezték a gyerekeket.

A 33-ba zsúfolt kicsiket a Vöröskereszt képviselőinek sikerült visszavinni a Vilma királynő útjára. A 46-os épületbe került árvák sorsa viszont tragikusabban alakult. Másnap, december 25-én Szakács Imre (más forrásokban Vince) házfelügyelő bement az Andrássy út 60-ban lévő nyilas pártközpontba és azt állítva, hogy a gyerekek szökni akartak, feljelentette őket. Hamarosan fegyveresek érkeztek a Szív utcába. Miután lelőttek egy kilenc éves kislányt és egy kiskamasz fiút, a többieket a Duna-partra kísérték. Az úton egy légiriadó szétugrasztotta a nyilasokat. A zűrvarban 30 gyermek elfutott. A többieket levitték a Dunához, ahol négyüket (három növendéket és egy tanítót) a folyóba lőtték. Az egyik diák, Révész Gábor túlélte a kivégzést és a partra úszott. A megfogyatkozott csoportot végül visszakísérték a Vilma királynő útra. Egyes források szerint a Gidófalvy Lajos főhadnagy vezetésével embermentő tevékenységet folytató kisegítő karhatalom (KISKA) emberei bírták a nyilasokat jobb belátásra, mások szerint a fegyveresek maguk döntöttek így, volt pedig, aki Wallenbergnek tulajdonítja a gyerekek megóvását.

A légitámadásban megszökött gyermekek nagy része visszatért a gyermekotthonba, azonban hárman (Katz Izsák, Mermelstein Lajos és Neumann László) a Petneházy utca 44-ben lévő lakóházba menekültek. Itt hamarosan a házmester kérésére nyilasok jelentek meg, és a három kisfiút a Duna-partra vitték. Izsák még a lövések előtt a vízbe vetette magát és túlélte a kivégzést, de a 8 éves Lajost és a 11 éves Lászlót meggyilkolták.

Források: A Náci és Nyilas Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság jegyzőkönyve. Dátum nélkül. Magyar Országos Levéltár, I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 3622, 3640, 3644; Lévai 1948b, 178-179. o. Gazsi 1972, 209-211. o.; Roboz 1983-84.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Bethlen tér 2: szükségkórház, 1944. december 28.

1944. december 28-án egy nyilasokból és SS-katonákból álló különítmény behatol a Bethlen tér 2. szám alatti zsidó szükségkórházba. Két embert helyben agyonlőnek, huszonkettőt pedig egy közeli pincében végeznek ki.

Az 1944. márciusi német inváziót követő hetekben a megszálló hatóságok lefoglalták a Szabolcs utcai zsidó kórház épületeit és berendezéseit. Az orvosoknak és betegeknek távozniuk kellett. Ezért a zsidó vezetők szükségkórházakat állítottak fel a Wesselényi utca 44-ben működő iskolában és a Bethlen tér 2. szám alatt, az Izraelita Siketnémák Országos Intézetének egykori épületében. A 100-120 férőhelyes Bethlen téri "kórház" hamar zsúfolásig megtelt: a páciensek mellett lakásukból kidobott családok, illegális menekültek, és a különböző fővárosi internálótáborok megbetegedett foglyai is ide kerültek. Hamis igazolásokkal a kórház vezetése megpróbálta őket minél tovább benntartani, mert a rabokra könnyen a deportálás várhatott, ha visszakerültek börtöneikbe. A nyilas hatalomátvétel után a létszám tovább nőtt: mások mellett szökött munkaszolgálatosok és a gettósítás elől bujkáló zsidók is a kórházban kerestek menedéket. "El kellett őket helyezni, dacára annak, hogy a folyosók földjén, kórtermekben a földön, vagy egy-egy ágyban sokszor hárman próbáltak harántirányban elhelyezkedni és így feküdni"- emlékezett egy évvel később Biedermann János főorvos.

December folyamán SS és nyilas egységek többször is behatoltak az épületbe. Ekkor még megelégedtek a betegek kifosztásával és a kórház élelmiszerkészletének elszállításával. December 28-án valamivel éjfél előtt azonban komolyabb támadásra került sor. Egy SS-emberekből és nyilasokból álló különítmény az összes kórházban tartózkodó zsidót behajtotta az épületben lévő zsinagógába. A karzaton egyesével kezdték ellenőrizni a papírokat. Ezt látva két szökött munkaszolgálatos megpróbált elmenekülni, de agyonlőtték őket. A fegyveresek végül kiválasztottak 22 embert és egy Wesselényi utcai pincében tarkólövéssel végeztek velük.

Források: Magyar Zsidó Levéltár, 3621. sz. jegyzőkönyv; Lévai 1948a, 385. o.; Strausz 2005, 64-69. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Katona József u. 21: svéd védett ház, 1944. december 30.

1944. december 30-án nyilas fegyveresek elhurcolnak 170 zsidót a svéd követség védelme alatt álló házból. Közülük 50 embert a Zoltán utcánál a Dunába lőnek. Itt gyilkolják meg Richter Gedeont, a magyar gyógyszeripar megalapítóját is.

1944. december 30-án délelőtt egy nyilas különítmény hatolt be "nemzetközi gettó" egyik legnagyobb épülettömbjébe, a svéd követség védelme alatt álló Katona József utca 21-be. Az összes lakót --öregeket, betegeket és csecsemőket is-- az utcára terelték. Faragó Ferencnek sikerült elszöknie és segítséget kérnie a svéd követség Tátra utcai kirendeltségét őrző csendőralakulattól. A parancsnok csak hosszas unszolásra volt hajlandó kiküldeni egy emberét a Katona József utcába. A csendőr gyorsan napirendre tért a nyilasok válasza felett, mely szerint a zsidókat pusztán igazoltatni viszik, majd sietve elhagyta a helyszínt. Faragó ezután riasztotta Wallenberget, aki azonban későn érkezett, és már csak az üresen kongó házat találta.

A foglyokat az Andrássy út 60-ban lévő nyilas pártközpontba szállították. Itt kifosztották, majd újra felsorakoztatták őket. "Legnagyobb megdöbbenésünkre – emlékezett egy túlélő – betoltak a csoportba anyaszült meztelenül egy közülünk való idősebb férfit is, továbbá a házból való idősebb nőket kombinéban és mezitláb. Előzetesen a csoportból 11 fiatalabb lányt felszólítottak, hogy menjenek fel az emeletre takarítás céljából." A fiatal lányok további sorsa ismeretlen. A zsidókat ezután a Kossuth tér környékén a Duna-partra hajtották. Itt kiválasztottak 50 embert és a Zoltán utca torkolatánál a folyóba lőtték őket. Az áldozatok között volt a 72 éves Richter Gedeon, a magyar gyógyszeripar megalapítója, a Kalmopyrin és a Hyperol feltalálója is. A többi zsidót rövid tanakodás után – valószínűleg Wallenberg közbenjárására - visszavitték az Andrássy útra majd a nagy gettóba szállították őket.

Források: Lévai 1948b, 193-197. o.; Bächer 2009

Vissza a tartalomjegyzékhez

Jókai utca 1: svéd védett ház, 1945. január 8.

1945. január 8-án hajnalban a nyilasok behatolnak a Jókai utca 1. sz. alatti svéd követségi házba és elhurcolnak 260 zsidót. Mintegy 80 embert a nagy gettóba visznek, 180-at pedig válogatott kínzások után a Duna-parton és a környékbeli utcákban kivégeznek.

A Jókai utca 1. számú épület a nyilas korszakban a svéd követség oltalma alatt állt. Több száz védett zsidó és követségi alkalmazott lakott itt családostul. A házban működött Raoul Wallenberg egyik irodája is. A nyilasok már december 29-én el akarták hurcolni Turi Lajos házparancsnokot és Forgács Bélát, a követségi iroda vezetőjét. Szerencséjére Forgács éppen nem volt otthon, de Turit elvitték és agyonlőtték. Január elején Wallenberg elintézte, hogy öt csendőr őrizze az épületet, de ők január 7-én este nem voltak hajlandóak felvenni a szolgálatot: valószínűleg tudták, hogy küszöbön áll a támadás. Éjfél után egy nyilas alakulat jelent meg a házban. A lakókat az udvarra hajtották. A járóképtelen Kallós Gyulát ágyában lőtték agyon. Egy kislányt az udvaron kaszált le egy sorozat, de ő életben maradt. Körülbelül húsz embernek sikerült elrejtőzni. Köztük volt a 23 éves Korányi Márta, aki egy falba épített szekrényben szorongva hallgatta, amint a lakást átkutató nyilasok biztatják egymást: "Ha elbújt zsidót találsz valahol, rögtön lődd agyon". Mintegy 260 embert a Városház utca 14-ben lévő nyilasházba hajtottak. Itt mindnyájukat összeverték és kifosztották. A "műveletet" a Városház utcai nyilas főkerület nyomozó csoportjának vezetője, Tál Lajos irányította. Másnap délután a gyerekeket, anyákat és az öregeket (körülbelül 80 embert) átvittek a nagy gettóba.

A nyilasházban maradt 180 zsidót a következő tíz napban többször összeverték és válogatott eszközökkel kínozták: volt, akin cigarettacsikkeket nyomtak el, másokkal saját vérüket nyalatták fel a padlóról. A 16 éves Sz. Zs.-t többször és csoportosan megerőszakolták, majd a félholt, meztelen lányt az utcán agyonlőtték. (Bár több nemi erőszakról nem maradt fenn információ, a nyilas gyakorlat fényében meglepő lenne, ha csak egyetlen eset történt volna.) Két férfi nem bírta tovább a tortúrát, és kivetette magát a negyedik emeletről. Közben a nyilasok csoportokban vitték a zsidókat kivégezni a Duna-partra, a Károly körútra és a Petőfi Sándor utcába. Előfordult, hogy a holttestek szájából harapófogóval kitépték az aranyfogakat. Az utolsó túlélők közül néhány a folyópartról szökött meg január 17-én. Négy embert Budára hurcoltak az előnyomuló szovjetek elől menekülő nyilasok. Őket február elején, a harcok utolsó napjaiban a Németvölgyi út és a Királyhágó tér sarkán ásott tankcsapdába géppisztolyozták. Hárman meghaltak, Frisch Márton súlyosan megsebesült, de végül ki tudott mászni a gödörből.

A Városház utcai rémtettek elkövetőinek egy részét (Tál Lajos, Csiszár Gábor, Tál György, Hajk József, Polesch László, Andrejkovics László, Háy Lujza) a háború után bíróság elé állították és kivégezték. Tál Lajos neve 2008-ig a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában lévő márványtáblán, "A hazáért haltak vértanúhalált" felirat alatt szerepelt.

Források: Frisch Márton tanúvallomása a Nyilas és Náci Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság előtt. 1945. március 7. és a Náci és Nyilas Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság jegyzőkönyve. Dátum nélkül. Magyar Országos Levéltár, I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 3649, 3650; Lévai 1948a, 212-221, 300. o.; Erwin K. Korányi 2006, 92-93. o; A 298-as botránya http://298.nolblog.hu/archives/2010/02/06/Jokai_utca/

Vissza a tartalomjegyzékhez

Wesselényi utca 27 és 29: lakóházak a nagy gettóban, 1945. január 11.

1945. január 11-én éjjel egy nyilas csoport több mint negyven zsidót gyilkol meg a nagy gettóban.

1945. január 11-én, éjjel 11 előtt néhány perccel egy körülbelül 15 fős fegyveres csoport behatolt a nagy gettó területére. Hat-nyolc fő a Wesselényi utca 27. számú épületet szállta meg. A támadók magyar és német katonai egyenruhát, valamint nyilas karszalagot hordtak. Az óvóhelyen talált zsidókat megverték, kifosztották, majd 26 nőt, 15 férfit és egy kisgyereket agyonlőttek. Az 1. emelet 5. számú lakásában alvó házaspárt kirángatták az ágyukból és kivégezték. A csoport másik fele a Wesselényi utca 29 lakóit bántalmazta és fosztogatta, de itt "csak" egy embert öltek meg.

Források: Berend Béla Zsidó Tanács-tag jelentése. 1945. január 12. Magyar Zsidó Levéltár, XX-A, D 9/3. doboz; Azonosítatlan személy tanúvallomása. 1945. január 12. Vihar 1945, 171. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Maros utca 16: zsidó kórház, 1945. január 12.

1945. január 12-én a XII. kerületi nyilascsoport tagjai Kun András minorita szerzetes vezetésével megtámadják a Maros utca 16. szám alatti zsidó kórházat, ahol körülbelül 90 embert gyilkolnak meg. A másnapi kivégzésekkel együtt az áldozatok száma nagyjából százra emelkedett.

1944-45 fordulóján mintegy száz beteg, orvos és ápoló húzta meg magát a Budai Chevra Kadisa (hitközségi jótékonysági és temetkezési szervezet) Maros utca 16. szám alatt lévő kórházában. Az intézményt a Nemzetközi Vöröskereszt védte, ám ez legkevésbé sem csillapította a XII. kerületi nyilasok gyilkos indulatait, akik január 12-én délelőtt Kun András minorita szerzetes vezetésével betörtek az épületbe. A bent lévőket a hallba terelték, levetkőztették és letérdeltették. Egy 90 körüli idős asszony nem halotta jól az utasításokat, őt a hajánál fogva rántották a földre. Miután kifosztották az áldozatokat, kettesével kivitték a zsidókat az udvarra és a pöcegödör mellett végeztek velük. Körülbelül 90 embert lőttek le, Hárman el tudták hitetni a támadókkal, hogy keresztények, ők életben maradtak.

Néhány zsidót (közük a kórház ápolónőit) a Németvölgyi út 5 szám alatti nyilasházba hurcoltak. Egyes források szerint elfogtak egy fiatal nyilast is, aki megpróbálta elrejteni a nővéreket. Másnap, január 13-án Kun András mindnyájukat megbotoztatta, majd kenetteljes hangon az ápolónőktől az iránt érdeklődött, hogy szüzek-e. Két lány jelentkezett, őket Kun egy véres gumibottal deflorálta. A fájdalomtól és iszonyattól az egyik szerencsétlen maga alá vizelt, ezt a másik lánynak kellett felnyalnia. Ezek után a nyilas fiú következett, akinek nemi szervét Kun állítólag az asztalhoz szegezte. A zsidókat később kivégezték. Az elnéptelenedett kórházba ezalatt a nyilasok családjai költöztek. Mikor elhelyezkednek új "otthonaikban", az udvaron még ott hevertek az előző nap legyilkolt zsidók holttestei.

A háború után a XII. kerületi nyilas pártszervezet prominens gyilkosait (például Gaál Györgyöt, Bokor Sándort, Tuboly Miklóst, Gáncsos Zoltánt, Hajgató Lajost, Hellinger Antalt, Dési Miklóst) bíróság elé állították, elítélték és 1948 decemberében kivégezték. Nevük 2008-ig a szerepelt a rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájában álló, "A hazáért haltak vértanúhalált" feliratú táblán.

Források: Stern Jenőné tanúvallomása a Nyilas és Náci Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság előtt. 1945. április 13. Magyar Országos Levéltár I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel, Csonka 2012; Rab 2008a; Rab 2008b.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Városmajor utca 64-66: Bíró Dániel Gyógyintézet, 1945. január 14.

1945. január 14-én a Városmajor utcai zsidó kórház 160 betegét, orvosát és ápolóját nyilas fegyveresek lemészárolják. Az épületet kifosztják, majd a holttestekkel együtt felgyújtják.

A Budapesti Authonom Orthodox Izraelita Hitközség modern kórházának dolgozóit és betegeit a nyilasok már december végétől folyamatosan zaklatták. Kifosztották az intézmény élelmiszerraktárát és elvették az ápoltak személyes tárgyait. Január 13-án megjelentek a XII. kerületi nyilas pártszervezet emberei és igazoltatni akarták az alkalmazottakat és pácienseket. Halpern Mór gondnok sikeresen érvelt azzal, hogy a kórház a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt áll: a nyilasok egyelőre visszavonultak. Másnap viszont már semmi sem segített. Délben körülbelül tucatnyi karhatalmista szállta meg az épületet. (A rettegett Kun pátere ekkor valószínűleg nem volt jelen.) A csoport vezetője, Gaál György közölte, hogy semmiféle védettséget nem ismer el. Ezután egyenként ellenőrizték az alkalmazottak és betegek papírjait. A kórház keresztény gépésze, Juhász József (máshol: János) és nevelt lánya, Vilma minden "kétes" esetben megpróbálta meggyőzni a karhatalmistákat, hogy az épp vizsgált zsidó valójában keresztény. Nem nagy sikerrel. A zsidókat a Kissvábhegyi (ma: Gaál József) utca felé eső udvarban agyonlőtték. A járóképteleneket az ágyukban gyilkolták meg. A támadásnak körülbelül 160 áldozata volt. Mintegy negyvenen túlélték: néhány keresztény, hamis papírokkal a nyilasokat megtévesztő zsidó, és egy olyan beteg, akinek sikerült elrejtőznie a szenespincében.

A tömegmészárlás végeztével a nyilasok módszeresen kifosztották az intézményt, elrabolták a gyógyszereket, felszereléseket, ágyneműt. Hamarosan megjelentek a környékbeli lakosok is, akik szintén vitték, ami a kezük ügyébe került. Miután minden elcsendesedett, a túlélők előmerészkedtek. Volt, aki szomszédos iskolában berendezett honvéd kórházban kapott menedéket, mások a közeli épületekbe húzódtak, ha tudtak. Jól tették, hogy elmenekültek. Másnap ugyanis a nyilasok visszatértek, és agyonlőtték azt a néhány embert is, akik 14-én nem haltak meg, csak súlyos sebet kaptak. Hiába volt kemény januári hideg, a viszonylag szűk területen összezsúfolt másfél száz hulla hamarosan dögletes bűzt kezdett árasztani. Ezért január 17-én a gyilkosok visszatértek, és felgyújtották a holttesteket és az egész épületet.


Források: Lax Sámuelné tanúvallomása a Budapesti Rendőr Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályán. 1945. február 27. Magyar Országos Levéltár I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Fürst Leóné (1945. április 7.), Halpern Mór (1945. április 8.), Balogh Ödön (dátum nélkül) tanúvallomása a Nyilas és Náci Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság előtt. Magyar Országos Levéltár I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Scheiber 1997, 18-44. o

Vissza a tartalomjegyzékhez

Alma utca 2: zsidó szeretetház, 1945. január 19.

1945. január 19-én a XII. kerületi nyilascsoport tagjai lemészárolják az Alma utcai zsidó idősotthon 10 alkalmazottját és 61 lakóját.

Az Alma és a Városmajor utcák sarkán álló ortodox zsidó idősotthon lakóit először 1944. november 4-én, majd 11-én akarták elhurcolni a nyilasok. Ezt első alkalommal a rendőrség, másodszor pedig Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt fődelegátusa akadályozta meg. A XII. kerületi nyilascsoport 1945. január 12-én lemészárolta a Maros utca kórház betegeit és dolgozóit, 14-én pedig végzett a Bíró Dániel Gyógyintézet bentlakóival. Az intézettől alig ötven méterre álló Alma utcai idősotthonban élők láthatták-hallhatták a tömeggyilkosságot és a felgyújtott holtestekből és épületből felcsapó lángokat. Nem volt kétséges: ők következnek. Január 19-én egy keresztény alkalmazott segítségét kérve átment a szemben lévő iskolában létesített honvédkórház parancsnokához. A tiszt azonban megtagadta a védelmet. Erre az otthon vezetése szélnek eresztette az ápoltakat, de a 70-80 éves emberek nagy része nem mert vagy nem tudott nekiindulni az ostromsújtotta város életveszélyes utcáinak. Négyen mégis elhagyták az intézményt. Az esti órákban aztán megérkeztek a nyilasok. A zsidókat (tíz alkalmazottat és 61 ápoltat) áthajtották a Szamos és Városmajor utcák sarkára. A járóképteleneket hordszéken vitették le. Itt gépfegyverrel és kézigránáttal kivégezték őket, majd felgyújtották a holttesteket. A legidősebb áldozat a 86 éves Záhrer Zsigmondné volt.

Források: Káldor Illés tanúvallomása a Nyilas és Náci Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság előtt. 1945. április 9. és az Alma utcai áldozatokat névsora. 1945. Magyar Országos Levéltár, I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Frojimovics-Komoróczy-Pusztai-Strbik 1995, 599-600. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.