Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19-20. században – Atrocitások, pogromok, tömeggyilkosságok, népirtások (Digitális Konfliktus Adatbázis) / Enciklopédia /1956: sortüzek és lincselések vidéken

Enciklopédia

1956: sortüzek és lincselések vidéken

Debrecen (Hajdú–Bihar megye), 1956. október 23.

A tömegtüntetés feloszlatására kivezényelt karhatalmista egység éles lőszerrel tüzet nyitott a tüntetőkre.

Debrecenben október 23-án délelőtt a diákok összeállították követeléseiket, majd a városba vonultak. Képviselőik tárgyaltak a helyi párt-, és tanácsi vezetőkkel, akik a szovjet csapatok kivonására vonatkozó pont kivételével egyetértettek programjukkal, és ígéretet tettek, hogy az délután megjelenik a megyei Néplap különkiadásában. Ezt követően a diáktüntetés felkereste a város nagyüzemeit, ahol a munkásokkal ismertették követeléseiket és a helyi vezetőkkel kötött megállapodást. A Gördülőcsapágygyárban munkásgyűlés kezdődött Komócsin Zoltán megyei párttitkár részvételével; 8 pontos programot fogadtak el. A diákoktól kapott tájékoztatás alapján a munkások úgy döntöttek, hogy tüntetéssel jelzik: támogatják a követeléseket.

A délutáni tömegtüntetés (amelyen mintegy 30 ezren vettek részt) fő színhelye a nyomda volt, ahol a Néplap különkiadásának megjelenését várták. Más csoportok a pártbizottság és a BM megyei főosztálya előtt tüntettek, ahol a politikai foglyok szabadon engedését követelték. Komócsin Zoltán a híradós ezredtől kért segítséget, ám annak vezetője elutasította a kérés teljesítését, ezért a belső karhatalomhoz fordult. A tüntetőknél nem volt fegyver, magatartásukat azonban október 23-án délután mégis fenyegetőnek lehetett tekinteni, hiszen több épületről leverték a vörös csillagot, kövekkel dobálták a BM főosztály épületét, sőt, az egyik forrás szerint betörtek annak kapuján, megrongálták a közelben álló szovjet hősi emlékművet.

A tüntetés feloszlatására kirendelt belső karhatalmi egység először füstgránátokkal, majd levegőbe lőtt sortüzekkel igyekezett kiszorítani a tüntetőket a belvárosból, de a tömeg kitartott. Sőt, Horváth Miklós hadtörténész szerint, nemcsak szidalmazta, hanem kövekkel dobálta a karhatalmistákat. Azok ekkor – este 6 óra tájban – éles lőszerrel nyitottak tüzet. A tüntetők menekülni kezdtek, de kisvártatva visszafordultak, mire a karhatalmisták ismét lőttek, a tüntetés feloszlatására szuronyt és puskatust is használtak. Fellépésüknek 3 halálos és 6 sebesült áldozata lett.

A tüntetőkkel szembeni fegyverhasználatot az Egyetemvárosban a diákokkal tárgyaló pártvezetők is elítélték, akik a tiltakozásul a városba vonuló diákok élére álltak. Este a városi és megyei vezetés honvédelmi tanácsot állított fel, amelyet teljhatalommal ruházott fel. A tanács csoportosulási, valamint délután 5-től hajnali 6 óráig tartó kijárási tilalmat rendelt el.

Forrás: Filep Tibor: Debrecen, 1956. Forradalom, nemzeti ellenállás, megtorlás. Debrecen, Csokonai Kiadó, 2000. 21–31.Valuch Tibor: Hajdú–Bihar megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 239–241. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 193–196.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Székesfehérvár, 1956. október 24.

Magyar ávósok és szovjet katonák tüntetőkre lőnek

Székesfehérváron már október 24-én délután tüntetésre került sor, a tüntetők a fegyveres harc azonnali befejezését követelték. Késő délután diákok kezdeményezésére újabb tüntetés kezdődött: a statárium, és a városban is elrendelt kijárási tilalom ellen akartak tiltakozni a megyei tanács épülete előtt. Miután elhaladtak a BM megyei főosztálya előtt, államvédelmisek több tüntetőt, köztük nőket kiemeltek, és bevittek a főosztályra. A tömeg visszafordult, és őrizetbe vett társai szabadon engedését követelte. Az államvédelmisek egy könnygázgránátot dobtak a tüntetők közé, amit valaki visszahajított az épületbe. Ekkor adtak le három hosszú géppisztolysorozatot az épületből. A tüzelésbe bekapcsolódott egy, a közelben álló szovjet páncélkocsi: géppuskával kezdte lőni az akkor már menekülő tüntetőket.

Horváth Miklós hadtörténész szerint nem a főosztály épületéből lőttek először, hanem egy arra haladó magyar járőr adott le riasztó lövést, ezt értette félre a szovjet páncélkocsi legénysége, és nyitott tüzet a tüntetőkre abban a hiszemben, hogy azok megtámadták a főosztályt. A sortűz következtében Csurgai Horváth József szerint hatan, Horváth Miklós szerint heten vesztették életüket, köztük két rendőr: egy tiszt és egy tiszthelyettes.


Forrás: Csurgai Horváth József: "Egy nép kiáltott, aztán csend lett." Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott. Székesfehérvár, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, 1996. 86–89. Csurgai Horváth József: Fejér megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 89–90.

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 154.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Dunapentele (Sztálinváros), 1956. október 25-27.

Katonák tüzet nyitottak a laktanya előtt tüntetőkre. Két nappal később három halálos áldozata lett a laktanya előtti újabb tüntetésnek.

Dunapentelén délután 8-10 ezres tömeg tüntetett a vasmű dolgozóinak vezetésével. Nagygyűlést tartottak a kultúrház előtt, majd egy közel harmincfős csoport Budapestre indult, hogy ismertessék követeléseiket. Ezt követően a tüntetők a légvédelmi tüzérezred laktanyája elé vonultak, ahol fegyvereket és a katonaság átállását követelték. Nagyéri Károly százados, ezredparancsnok (aki november 4-e után irányította a város védelmét a szovjet csapatok ellen) engedélyezte három gépkocsinyi katona csatlakozását, a tömeg mégis megpróbált betörni a laktanyába. Az őrség a légvédelmi ágyúkból vaklőszerrel leadott figyelmeztető lövésekkel igyekezett távol tartani őket, majd géppisztolyokból is tüzet nyitott, és kézigránátot dobott a tüntetők közé: ketten meghaltak, tizenhatan megsebesültek.

Két nappal később, október 27-én délután a katonák ismét csak fegyverrel tudták megakadályozni, hogy a tömeg behatoljon a laktanyába. Este a hadkiegészítő parancsnokság elé vonultak a tüntetők. A tisztek tüzet nyitottak, és kézigránátokat dobtak a tömegbe: hárman meghaltak és kilencen megsebesültek. Más csoportok a légvédelmi tüzérezred laktanyájából próbáltak fegyverhez jutni, a katonaság ott is fegyvert használt: hárman meghaltak, hatan megsebesültek.


Forrás: Csurgai Horváth József: Fejér megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 90.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Gödöllő (Pest megye), 1956. október 25.

Este a járási kapitányság őrsége tüzet nyitott a tüntetőkre.

Gödöllőn október 25-én este tüntetők vonultak a járási rendőrkapitányság elé, követelve az őrizetbe vettek (feltehetően Budapestről érkezett, vagy az ottani megmozdulásokon részt vett helybéli fiatalok) szabadon engedését. Az épületet rendőrök és Aszódról oda vezényelt katonák védték. Egy idő után tüzet nyitottak: egy fiatal meghalt, ketten megsebesültek.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 51–52. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 268.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Győr (Győr–Sopron megye), 1956. október 25.

A megyei börtön védelmének erősítésére érkezett rendőr–karhatalmi egység tüzet nyitott a foglyok szabadítását követelő tüntetőkre.

Győrött október 25-én került sor az első tüntetésre, amely a munkások délutáni csatlakozásával vált tömegdemonstrációvá.

Amikor a városháza előtti térre értek, annak homlokzatáról a tanácselnök leszereltette a vörös csillagot. Felolvasták követeléseiket, majd a pártházhoz vonultak, hogy átadják a helyi pártvezetőknek. A pártház előtt újabb beszédek hangzottak el, majd amikor megérkezett a pártbizottság válasza – a követelések egy részével egyetértenek, néhány ponton még vitatkoznak, délután öt órára ígértek választ – a tüntetés oszolni kezdett.

Ekkor terjedt el a hír, hogy az ávó diákokat vett őrizetbe. Egy kisebb csoport a BM megyei főosztálya, a többség a börtön elé indult. A főosztály felé tartók fölé riasztásképpen már útközben egy rövid géppisztolysorozatot adtak le egy rendőrségi gépkocsiból, mire a többség lemaradt. A főosztály közelébe csak mintegy százan jutottak el, ott államvédelmi tisztek tartóztatták fel őket. Közölték velük, hogy egyetlen politikai foglyot sem tartanak őrizetben, és felszólították őket, hogy amennyiben közelebb mennek az épülethez, tüzet nyitnak.

Időközben a megyei bírósági börtön elé ért a másik, nagyobb csoport: követelték az őrizetbe vett fiatalok szabadon engedését. A parancsnok beengedte küldöttségüket, akik őrizetbe vetteket nem találtak, de rövid tárgyalás után megkezdődött az ott fogva tartott elítéltek szabadon engedése. Ekkor érkeztek gépkocsin felfegyverzett államvédelmisek és rendőrök, akik bevonultak a börtönbe. Érkezésükkel félbe maradt a foglyok szabadítása, aminek folytatását a tömeg egyre hangosabban és indulatosabban követelte. Egyesek kővel dobálták az épületet, mások felmásztak a gépkocsira, amin az erősítés érkezett, és kezdték leadogatni társaiknak az azon hagyott fegyvereket, mire az épületből tüzet nyitottak. A lövetésnek három halálos, és több sebesült áldozata lett. A tömeg szétrebbent, majd visszatért, és ostrom alá vette a börtönt. A súlyosabb összetűzést Földes Gábornak, a Kisfaludy színház rendezőjének sikerült elhárítania: elérte, hogy a börtön védői szabad elvonulás fejében letegyék a fegyvert.

Délután öt órakor ismét tüntetők gyűltek a pártház elé, várva a pártbizottság válaszát követeléseikre. A börtönnél történteken felháborodott emberek közül többen kővel dobálták az épületet, egy vagy két gránátot is rádobtak, a pártház védői ugyancsak gránátokkal és sorozatlövésekkel válaszoltak. Az ottani összetűzésnek halálos áldozatai nem voltak, csak néhányan sérültek meg könnyebben.


Forrás: Szakolczai Attila: Győr–Sopron megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 155–158.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Üllő (Pest megye), 1956. október 25.

A szovjet emlékmű lerombolását megakadályozandó, egy katonai egység tüzet nyitott a tömegre.

Üllőn délután kezdődött tüntetés, az emberek a szovjet hősi emlékműhöz vonultak, megpróbálták ledönteni, de a ceglédi tüzér ezredtől kivezényelt katonaság közbelépett. A tüntetők továbbmentek a pártházhoz, egy férfi leverte a homlokzatáról a vörös csillagot, mire a katonák letartóztatták. A tömeg ekkor a katonák ellen fordult: szidalmazták, majd kővel dobálták őket, mire az ott őrséget adó katonák riasztó lövéseket adtak le. Ezt jeladásnak tekintették az emlékműnél lévő társaik, és ők is tüzet nyitottak: két tüntető meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült.

Egyes források szerint a tüntetők között is voltak fegyveresek, akik viszonozták a tüzet, de a katonák oldalán sebesülés nem történt.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 121. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 268.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vác (Pest megye), 1956. október 25.

Államvédelmi tisztek tüzet nyitottak a rendőrség előtt tüntetőkre.

Október 24-én Vácott az utakhoz kirendelt katonák őrizetbe vettek négy fiatalt, akiket átadtak a rendőrségnek. Másnap délután a városi pártbizottság engedélyével kezdődött nagygyűlés, amely azonban nem oszlott fel a beszédek meghallgatása után. Leverték a vörös csillagot a bank épületéről, ledöntötték a szovjet emlékművet, behatolták a tanácsházára, ahonnan beolvasták a fővárosból kapott 16 pontos követelést. Ezt követően mentek a kapitányság elé, követelve az őrizetbe vettek szabadon engedését. A rendőrség a híradó ezredtől kért és kapott segítséget.

A katonák nem tudták feloszlatni a tüntetést, sőt, összekeveredtek a tüntetőkkel. Hiába közölte az ezred parancsnoka a rendőrség erkélyéről, hogy ott nem tartanak fogva fiatalokat, és hiába szólította fel távozásra a tüntetőket. Egyes források szerint ezt követően tűzparancsot adott katonáinak, amit azok nem teljesítettek. A parancsnok a rendőrség erkélyéről a levegőbe lőtt, mire a mellette álló (feltehetően államvédelmi) tisztek több lövést adtak le a tüntetők felé. A fegyverhasználatnak öt sebesült áldozata lett: két tiszt, két honvéd és egy civil felkelő.

Kristóf Bélának (Vác ötvenhatos polgármesterének) a visszaemlékezése szerint az államvédelmi tisztek a katonákra lőttek, mert azok nem teljesítették parancsnokuk tűzparancsát. Ennek ellentmond, hogy a megtorlás idején (az eddig feltártak szerint) nem indultak büntetőeljárások parancsmegtagadás vádjával a híradó ezred katonái ellen, valamint az ezred 1956 végén készült jelentése, amely szerint a katonák parancsnokuk riasztó lövéseit követve adtak le riasztó lövéseket. Valószínűnek látszik, hogy ezeket a riasztó lövéseket vélték támadásnak az államvédelmi tisztek, és azokra válaszoltak lövéseikkel. Az bizonyosnak látszik, hogy a katonák felé céloztak, hiszen közülük került ki a legtöbb áldozat.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 122-125. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 267-268. Horváth M. Ferenc (szerk.): Vác ’56. Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában. Vác, Vác Város Levéltára, 2006. 99–107.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Budakeszi, 1956. október 26.

Sziklai Sándor ezredes házából rálőttek a fegyverek begyűjtését végző csoportra.

Október 26-án Budakeszin begyűjtötték a fegyvereket a kommunista diktatúra kiváltságosaitól. Egy fegyvertelen csoport Sziklai Sándor ezredesnek, a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum parancsnokának a házához ment, hogy tőle is elvegyék a fegyvert, ám a házból rájuk lőttek. (Egy fiatal, hónapokkal később, belehalt sebesülésébe.)

A felkelők ezt követően behatoltak Sziklai házába, ahol őt sebesülten, apósát, Kiss Lajost, a Hazafias Népfront községi elnökét pedig holtan találták. Sziklait – feltehetően már holtában – a tömeg kivitte az utcára, ott taposták és gyalázták.

Az ügyben a megtorlás idején tartott per szerint Sziklai a házát ostromlók elleni harcban esett el, apósa pedig – látva reménytelen helyzetét – öngyilkosságot követett el.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 24–27. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 276–277.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Esztergom (Komárom megye), 1956. október 26.

Katonák tankágyúval rálőttek a hadosztályparancsnokság elé tüntetőket szállító autóbuszra.

Esztergomban diákok kezdeményezték az első megmozdulást október 25-én, amikor a városháza épületéről ledobták a vörös csillagot. Az estig tartó tüntetés minden atrocitás nélkül ért véget.

Másnap reggel nagyüzemi munkások kezdtek tüntetést, amelyhez csatlakoztak a dorogi és az esztergomi bányász-zászlóalj katonái, valamint a környező települések (Lábatlan, Nyergesújfalu) munkásai. Követelésükre a megyei börtön parancsnoka szabadon engedte az elítélteket, ennek ellenére lefegyverezték az őrséget.

Az Esztergom-tábori laktanyából három harckocsi indult a hadosztályparancsnokság védelmére, de az egyiket felkelők megállították, fegyverzetét leszerelték. Késő délelőtt a belvárosból buszokon indultak tüntetők a hadosztályparancsnoksághoz, hogy kiszabadítsák a hírek szerint fogolyként ott őrzött felkelőket, illetve hogy csatlakozásra bírják a katonákat. Az éppen Budapesten tartózkodó hadosztályparancsnok, Mecséri János ezredes telefonon utasította embereit, hogy a fegyvert meg kell tartani, a parancsnokság elleni támadást el kell hárítani.

A katonaság lezárta a hadosztályparancsnokság felé vezető utat, a Sötét-kapunál megállították a tüntetőket szállító buszokat. A tömeget azonban nem tudták feltartóztatni, ezért a parancsnok utasította embereit, hogy vonuljanak vissza a parancsnokság felé, akik ennek futva tettek eleget. Ezt követően a busz behajtott az alagútba, amelynek túlsó végén egy harckocsi állt, ágyúját az alagútra irányítva. Amint a busz kiért, a parancsnokság épületéből sorozatlövő fegyverekkel tüzet nyitottak rá, a harckocsi pedig egy lövést adott le ágyújával, a busz fölé célozva. A lövedék azonban az alagút falán gellert kapott, a busz hátsó részébe csapódott, és ott felrobbant. A buszon lévők már az első lövésekre menekülni kezdtek, de a parancsnokság épületéből még a páncélos lövése után is tüzeltek rájuk.

A katonák, miután abbahagyták a tüzelést, maguk kezdték menteni a sebesülteket, amikor megtámadták őket a bányászkatonák és a börtönnél fegyvert szerzett felkelők. A rövid ideig tartó lövöldözésnek újabb halálos áldozatai voltak. A halálos áldozatok számát nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, a rendszerváltozás után felállított emléktáblára 14 név került.

A Sötét-kapunál történt tragédiát rövid ideig tartó fegyveres harc követte: a felkelők tüzet nyitottak a fővárosból visszaérkező Mecséri ezredest kísérő harckocsikra, és rövid időre elfoglalták a városházát, de a harckocsikkal és tüzérséggel támadó katonákkal szemben nem tudták tartani magukat, és szabad elvonulás fejében letették a fegyvert.


Forrás: Germuska Pál: Komárom megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 219–222. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 162.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kecskemét (Bács–Kiskun megye), 1956. október 26.

A tüntetés feloszlatására kivezényelt katonák a tömegbe lőttek: öten meghaltak.

Kecskeméten október 26-án délelőtt gyári munkások kezdeményeztek tüntetést, miután munkahelyükön eltávolították az önkényuralmi jelképeket. A megyei pártbizottság – amely Kecskeméten általában is a politikai megoldást támogatta a megmozdulás erőszakos letörésével szemben – még a tüntetők oda érkezése előtt levetette épületéről a vörös csillagot és a népköztársasági címert. Vági Lajos honvéd alezredes egy raj élén próbálta feloszlatni a tüntetést, de az emberek ellenálltak, sőt támadólag léptek fel vele szemben, mire elmenekült. Védelmében katonái riasztó lövéseket adtak le, senki sem sebesült meg. Vági a tiszti klubba menekült, mire üldözői kövekkel dobálták meg az épületet. Gyurkó Lajos vezérőrnagy, a Kecskemétre települt III. hadtest parancsnoka, értesült a történtekről, de mivel Daczó József megyei párttitkár határozottan megtiltotta a fegyverhasználatot, nem küldött ki katonákat a megmozdulás feloszlatására.

A tüntetők a tiszti klubtól a megyei főosztály elé vonultak, arról az államvédelem megyei parancsnokának egyetértésével távolították el a vörös csillagot. Amikor azonban egy csoport megpróbált behatolni az épületbe, onnan egy géppisztolysorozatot adtak le, mire a tömeg odébbállt. Sebesülés itt sem történt. A tüntetők a szovjet emlékműhöz vonultak, amelynek védelmére Gyurkó katonákat küldött ki, de azok a megyei párttitkár határozott tiltása miatt nem léptek fel az emlékműromboló tüntetőkkel szemben. Hozzávetőleg az emlékmű ledöntésével egy időben Daczó megyei párttitkártól Dallos Ferenc, a megyei tanács elnöke vette át az irányítást, aki Gyurkót a megmozdulás fegyveres felszámolására utasította.

A szovjet emlékműtől a tüntetők a megyei börtön elé vonultak, követelve a politikai foglyok elengedését. Az erről folyó tárgyalás közben elmérgesedett a helyzet, mire a tüntetők betörve a kapukat erőszakkal hatoltak be: a fegyőrök és a védelmükre kirendelt katonák fegyvereiket hátrahagyva elmenekültek. Az összes rabot szabadon engedték. A börtön elfoglalásával egy időben egy másik csoport a városi kapitányság elé gyűlt: átadták pontjaikat, és fegyvert követeltek. A rendőrség fegyvert nem adott, de ígéretet tett arra, hogy felfegyvereznek civileket, akiket bevonnak a rend fenntartásába. A tüntetők ezzel nem elégedtek meg, behatoltak a kapitányságra, és megszerezték a fegyverek egy részét. A rendőrség felmentésére küldött katonai egység Gyurkó parancsára levegőbe leadott ágyúlövésekkel oszlatta fel a tüntetést. Ekkor már a város központjában a tüntetőkre lőttek: az ottani sortűznek öt halálos és tizenkilenc sebesült áldozata volt.

Mivel – elsősorban a börtönnél és a rendőrségnél – többen fegyverhez jutottak, a tüntetés résztvevőiből több fegyveres csoport alakult: szórványos fegyveres harc kezdődött, amelyben egy katona is életét vesztette.

A harcok másnap is folytatódtak, Gyurkó páncélosokat és repülőgépeket is bevetett a felkelők ellen: repülőgépről géppuskáztatta a város azon részeit, ahol ellenállást gyanított. Mindeközben folytatódott a forradalom önszerveződése: sorra alakultak forradalmi szervezetek a város üzemeiben és más munkahelyein.

Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Orgoványi István – Tóth Ágnes: Bács – Kiskun megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 41–44.

Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 17–31.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kisvárda (Szabolcs-Szatmár megye), 1956. október 26.

Szovjet katonák tüzet nyitottak a távozásukat követelő tüntetőkre.

Október 26-án Kisvárdán Miskolcról tehergépkocsikon érkezett bányászok és munkások hatására kezdődött tüntetés. A középületekről eltávolították a vörös csillagokat és a népköztársasági címeres táblákat, összetépték a vörös zászlókat, ledöntötték a szovjet hősi emlékműveket. Először a hadkiegészítő parancsnokság épülete előtt követeltek fegyvert, majd a pénzügyőr laktanya elé vonultak, ahol szovjet híradós katonák voltak (ők biztosították a Budapesten harcolókkal a telefon-összeköttetést). A tüntetők azt követelték, hogy a szovjet katonák hagyják el a községet. Beverték a laktanya ablakait, beszakították a bejárati kaput. Riasztó lövések leadása után a szovjetek a tüntetők közé lőttek: egy felkelő meghalt. A tömeget végül szovjet harckocsik szorították el a laktanya elől.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Komló (Baranya megye), 1956. október 26–27.

A rabok szabadon engedését követelő tüntetőkkel szemben először a pártház őrsége, majd másnap a rabtábor védelmére rendelt katonák és rendőrök is fegyvert használtak.

Komlón október 26-án délután a város több pontján szervezetlen, spontán tüntetések kezdődtek. Megpróbálták kiszabadítani a bányában dolgozó elítélteket, de ezt a rabtábor megerősítésére kivezényelt nagyatádi lövészezred katonái megakadályozták. Kökönyös városrészben kövekkel dobálták meg a tüntetés feloszlatására kivezényelt rendőröket, mire azok riasztó lövéseket adtak le, és könnygázgránátokkal oszlatták fel a megmozdulást. Nincs nyoma, hogy a fegyverhasználatnak akár sebesült áldozata is lett volna. A Kökönyösről távozó tüntetők más csoportokkal egyesülve a pártházhoz mentek, ahonnan tüzet nyitottak rájuk: egy vájár meghalt.

A tüntetések másnap is folytatódtak, részben az előző nap őrizetbe vettek kiszabadítása érdekében. Feloszlatásukra először a tűzoltóságot vezényelték ki, de a demonstrációt csak a nagyatádi ezred katonái és a rendőrök tudták riasztó lövések leadásával feloszlatni.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Bán Péter – Rozs András: Baranya megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 55–56.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Miskolc (Borsod–Abaúj–Zemplén megye), 1956. október 26–27.

Kevéssel dél előtt a BM megyei főosztályának épületéből tüzet nyitottak a foglyok szabadon engedését követelő tüntetőkre. A lövetést ostrom követte. A főosztály elfoglalása után a tömeg többeket legyilkolt a védők közül.

Október 25-én este egy zömmel fiatal munkásokból álló csoport néhány fegyvert szerzett, majd teherautókon Budapestre indult. Útközben Mezőkövesden bekapcsolódtak az ottani megmozdulásba, részt vettek a rendőrség és a hadkiegészítő parancsnokság elfoglalásában, majd létszámban és fegyverzetben is megerősödve indultak tovább. Budapestre azonban nem jutottak el, fokozatosan fennakadtak a főváros köré font gyűrűn. Egy részüket visszaszállították, mások visszafordultak Miskolcra, ahol a BM megyei főosztályán vették őket őrizetbe. Kihallgatásuk után a többséget elengedték, de még másnap reggel is voltak őrizetben.

A foglyul ejtettek kiszabadításáért kezdődött tüntetés másnap reggel, először a városi kapitányság előtt, majd miután megbizonyosodtak arról, hogy ott nincsenek foglyok, rendőrtisztek kíséretében átmentek a megyei főosztály elé, ahol még tartott az éjszaka őrizetbe vettek kihallgatása. A főosztály vezetői és különböző miskolci forradalmi szervezeteknek ott tárgyaló küldöttei először azt közölték a demonstrálókkal, hogy nincsenek foglyok az épületben, majd szabadon engedték a még őrizetben lévő öt fiatalt, egyben közölték, hogy több fogoly felkelő már nincs az épületben. A tüntetők ezt nem hitték el, tovább követelték a foglyok elengedését, mire szabadon engedtek egy köztörvényes cselekmény miatt őrizetbe vett foglyot is. Kevéssel ezt követően kezdtek lőni az épületből. A leginkább az látszik valószínűnek, hogy a kapuőr adott le riasztó lövéseket, mire az ablakokban elhelyezett fegyveresek is lőni kezdtek.

A tüntetők szétrebbentek, majd visszatérve blokád alá vették a főosztályt, mások, kocsira rakva a halottakat és sebesülteket, riadóztatták a munkásokat és bányászokat, megrohanták a fegyverraktárakat. A főosztály vezetői szintén a nagyüzemekhez és a megyei munkástanácshoz fordultak segítségért, utóbbi azt kérte, hogy egy felelős vezető menjen ki tárgyalni. Erre Gáti Gyula rendőr alezredes tett kísérletet, hiába vett azonban civil ruhát, felismerték, rövid üldözés után elfogták és agyonverték. A városba érkező bányászok és munkások ostrom alá vették a főosztályt. Rövid tűzharc után a szemközt lévő honvéd laktanya parancsnoka hangosbeszélőn közölte a védőkkel, hogy amennyiben leteszik a fegyvert, biztosítja szabad elvonulásukat, mire beszüntették az ellenállást. Addigra azonban már több felkelő bejutott az épületbe, és megkezdődött a leszámolás. A honvédség és a felkelők közül többen igyekeztek menteni a foglyok életét, de négy tiszt meggyilkolását nem sikerült megakadályozniuk. Rajtuk kívül meggyilkoltak egy Freimann Lajos nevű személyt is, aki szót emelt a népítélet ellen.

Mivel három rendőrt a megyei börtönbe zártak, másnap oda gyűltek tüntetők, követelve felelősségre vonásukat vagy kiadásukat. Átkísérték őket a megyeházára, ahol a munkástanács vezetői kezdték kihallgatni őket. A tömeg azonban betört az épületbe, a sortűzért leginkább felelősnek tartott kapuőrt kidobták az ablakon és meglincselték.

A sortűznek, az azt követő ostromnak, majd a népítéletnek és a lincselésnek 21 vagy 22 halálos áldozata volt.


Forrás: Szakolczai Attila: Tömegmozgalmak Miskolcon, 1956. október 25–26. In Kőrösi Zsuzsanna – Standeisky Éva – Rainer M. János (szerk.): Évkönyv, 2000, VII. Magyarország a jelenkorban. Budapest, 1956-os Intézet, 2000. 303–322. Szakolczai Attila: Borsod–Abaúj–Zemplén megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 136–145.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Mosonmagyaróvár (Győr–Sopron megye), 1956. október 26.

A határőrlaktanya őrsége tüzet nyitott a laktanya előtt tüntetőkre. A laktanya elfoglalása után a tömeg több tisztet legyilkolt.

Mosonmagyaróváron október 25-én került sor az első demonstrációra: a mezőgazdasági akadémia hallgatói tartottak néma tüntetést. Másnap reggel a gimnázium diákjai kezdtek tüntetni, hozzájuk egyre többen csatlakoztak, néhány nagyüzem szervezetten vonult ki, majd bekapcsolódtak az akadémisták is. A mindvégig békés tüntetés követelésére a járásbírósági börtönből szabadon engedték a rabokat, a rendőrség – a megyei főosztálytól kapott utasítás értelmében – nem avatkozott közbe.

A járásbíróságnál a tömeg kettévált: az egyik csoport az 1848-as emlékműhöz, onnan a helyi rádióhoz ment, a másik csatlakoztatta két nagyüzem munkásait, és velük ment a határőr laktanya elé. Semmi nyoma nincs, hogy a tüntetők a laktanya ellen támadást terveztek volna, de tény, hogy az élen haladók nem engedelmeskedtek a parancsnok Állj! vezényszavának, mert a szűk térre mögöttük érkező társaik folyamatosan nyomták őket előre. Ebben a helyzetben dördült el az első, majd rövid szünet után a második (és esetleg a harmadik) sortűz. A határőrök sorozatlövő fegyverekkel lőtték a tömeget, és kézigránátokat dobtak az emberek közé. Több mint ötvenen meghaltak és mintegy kétszázötvenen megsebesültek.

A felbőszült emberek megpróbáltak fegyvert szerezni, de a rendőrök fegyvereit már október 24-én elvitte a határőrség, ezért fegyver nélkül vették blokád alá a határőrlaktanyát. Ott a tisztek egy része fellázadt a parancsnok ellen, aki – még a laktanya körbezárása előtt – Csehszlovákiába menekült.

A tragédiáról értesülve a Győri Nemzeti Tanács elnöke, Szigethy Attila először Tihanyi Árpád tanárt bízta meg, hogy vegyen maga mellé katonatiszteket és munkásokat, és akadályozzák meg Mosonmagyaróváron a további vérontást, majd Földes Gábort, a megyében jól ismert színházi rendezőt is oda küldte, aki előző nap sikerrel oldotta meg, a győri börtönnél a lövetést követően kialakult veszélyes helyzetet. Elsőként Földes érkezett meg, akinek fehér zászlóval ellátott gépkocsiját a városi párttitkár utasítására beengedték a laktanyába. Földes összehívta az állományt, beszámolt a győri forradalom győzelméről, valamint arról, hogy Szigethy feloszlatta a megyében az államvédelmi egységeket, mire a határőrséghez behívott sorkatonák eldobták fegyverüket, és kitódultak a laktanyából. A megnyíló kapukon benyomult a tömeg.

Az indulatok vélhetően akkor szabadultak el, amikor híre ment, hogy egy bokor alá rejtve megtalálták egy kislány holttestét. Nekitámadtak a tiszteknek. Földes és a Tihanyi vezette csoport többsége igyekezett védeni őket, akit tudtak, elvitték a városházára vagy Győrbe, a sebesülteket pedig a kórházba. Aznap a tömeg dühének egy tiszt esett áldozatául.

Kisebb csoportok egész éjszaka tüntettek a város központjában, de másnap délelőtt nagyobb tömeg gyűlt a városháza elé, követelve az ott őrizetben tartottak kiadását. Miután betörtek az épületbe, az egyik tiszt kiugrott az ablakon, a kint állók agyonverték. (A másik elbújt, nem esett bántódása.) Ezt követően a tömeg a kórházhoz ment: kivitték az utcára, agyonverték, majd lábánál fogva felakasztották az ott ápolt sebesült tisztet.

Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 13–15.

Szakolczai Attila: Győr–Sopron megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 164–168. Lukácsi Zoltán – Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár, 1956. Győr, Győri Egyházmegyei Levéltár, 2006.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Nagykanizsa (Zala megye), 1956. október 26.

Nagykanizsán tüzet nyitottak a pártház előtt tüntetőkre. A lövetést összecsapások követték.

Október 26-án Nagykanizsán a középiskolás diákok a pártbizottság engedélyével kezdtek tüntetni. A megmozduláshoz csatlakoztak a munkások, majd a rendőrség is. A menet a honvéd helyőrség laktanyája elé vonult, ahol kérték a katonákat, támogassák a budapesti fiatalok szabadságharcát, majd békésen véget ért a demonstráció, a diákok visszamentek iskolájukba.

Egy másik csoport a pártház előtt tüntetett, ahonnan rájuk lőttek: egy asszony meghalt, többen megsebesültek. Az egy időre szétrebbenő tömegből többeknek sikerült fegyverhez jutniuk, és ostrom alá vették a pártházat. Üveges Lajos őrnagy, a helyőrség parancsnoka Marcaliból kért segítséget, de a tömeg az onnan érkezett harckocsikat is megtámadta, az összecsapásnak tizennégy sebesült áldozata lett.

Este egy mintegy háromszáz fős csoport betört a laktanyába, hogy fegyvert szerezzen, ám a katonáknak sikerült kiszorítaniuk a felkelőket. Üveges őrnagy éjszakára kijárási, nappalra gyülekezési tilalmat rendelt el.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Csomor Erzsébet: Ludovikás tisztből nemzetőr parancsnok. Portrévázlat Orbán Nándorról, Nagykanizsa 1956-os nemzetőr parancsnokáról. In Káli Csaba (szerk.): Zalai történeti tanulmányok. Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, 1997. 341–359.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Nagykőrös (Pest megye), 1956. október 26.

Nagykőrösön tüzet nyitottak a pártház előtt tüntetőkre.

Nagykőrösön október 26-án délután kezdődtek a tüntetések. Délután a városi rendőrkapitányság előtt tettlegességre is sor került: egy rendőr tiszthelyettest megütöttek. Ezt követően ledöntötték a szovjet emlékművet, majd a pártbizottság elé vonultak, hogy átadják 16 pontos követelésüket. Nincs nyoma, hogy a tömeg fenyegetően lépett volna fel, az azonban tény, hogy a tüntetők között fegyveresek is voltak. Miközben a pártbizottság képviselőivel a követelésekről vitáztak, valaki kilőtt az épületből: egy tizenhét éves diáklányt szíven talált a golyó, azonnal meghalt.

Ezt követően a felbőszült tömeg megostromolta a pártházat, szórványos lövöldözés kezdődött az épületet védő honvédek és a fegyverrel rendelkező tüntetők között. A pártbizottság egy menekülni próbáló munkatársát téglával verték fejbe.

A gyilkos lövés ügyében nem indult nyomozás, a helyiek a város egykori DISZ-titkárát és a párttitkárt gyanúsították. Utóbbi később viszonylag jelentős karriert futott be a rendőrségnél (a Budai járás kapitánya lett).

Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 80–83. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 276.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Nyíregyháza (Szabolcs–Szatmár megye), 1956. október 26.

Nyíregyházán a katonák tüzet nyitottak egy csoportra, amely megpróbált behatolni a laktanyába. A városon átvonuló szovjet csapatok rálőttek az őket kövekkel dobáló tüntetőkre.

Nyíregyházán már délelőtt felszította a hangulatot a miskolci lövetés híre, majd hamarosan három teherautón részben felfegyverzett bányászok és munkások érkeztek a borsodi megyeszékhelyről, akiket nem tudtak feltartóztatni a város határán elhelyezett forgalomellenőrző rendőrök. A miskolciak a megyeháza előtt számoltak be a náluk történtekről. Azonnal tüntetés kezdődött. Ahol nem vették le a középületekről a vörös csillagot, azt a demonstrálók verték le. A miskolci sortüzet követő népítélet (és a központból kapott utasítások) hatására a fegyveres erők igyekeztek nem beavatkozni.

A tüntetők ledöntötték a szovjet hősi emlékművet, annak talapzatáról olvasták fel a Borsod Megyei Munkástanács (BMMT) felhívását, majd nyíregyházi és miskolci követeléseket. Utána a nyomdához vonultak, ahol a pártbizottság engedélyével kinyomtatták a BMMT sztrájkfelhívását. A pártvezetéssel abban is megállapodtak, hogy a megye irányítására munkástanácsot alakítanak.

A tüntetők egy része a nyomda előtt maradt (várva a röplap megjelenését), mások ledöntötték a temetőben a szovjet emlékművet, megint mások a laktanyához mentek. Annak parancsnoka megtagadta fegyverek kiadását, de engedélyezte, hogy húsz tiszt csatlakozzon a tüntetéshez.

Miközben a városházán folyt a megyei munkástanácsot megalakító gyűlés, egy tüntető csoport betört a megyei bírósági börtönbe, és szabadon engedte a rabokat, akik döntő többsége köztörvényes bűncselekményért volt elítélve. A rendőrség – amelynek épülete szemben volt a börtönnel – nem lépett közbe, sőt, már a rabok kiszabadítását követően megállapodott a város frissen megválasztott forradalmi vezetőségével, hogy támogatják a követeléseket. Bejelentették, hogy a forradalom mellé állnak, és nem használnak fegyvert, csak ha támadás éri őket.

Aznap este mégis fegyverhasználatra került sor, amikor egy csoport fegyvert követelt a honvédség laktanyájánál, ahova néhányan megpróbáltak bemászni. A katonák a tömegbe lőttek. 27-en megsebesültek.

Másnap, a városi munkástanács küldöttgyűlésének idején a városházához közeli útkereszteződésben felkelők kővel dobáltak meg egy szovjet menetoszlopot. Két kocsi felborult, egy katona meghalt, többen megsebesültek. A szovjetek tüzet nyitottak a kődobálókra: egy felkelő meghalt, öten megsebesültek. A tömeg csak akkor oszlott fel, amikor három vadászrepülőgép a város fölött alacsonyan szállva vaklőszerrel tüzet nyitott.


Forrás: Dikán Nóra: Szabolcs–Szatmár megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 305–307.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Oroszlány (Komárom megye), 1956. október 26.

A rabtábor őrsége tüzet nyitott a kitörésre készülő rabokra.

Október 26-án reggel az oroszlányi rabtáborban őrzött elítéltek megtagadták a munkára kivonulást, és szabadon bocsátásukat követelték. Képviselőket választottak, hogy tárgyaljanak a táborparancsnokkal, aki azonban nem fogadta a küldöttséget. A helyzetet jelentette a BM megyei főosztály parancsnokának, aki utasította, hogy a rabok kitörését mindenképpen akadályozza meg, ha lehet, békés eszközökkel, tárgyalással, de ha nem, akkor fegyverrel.

A forrásokban nincs nyoma, hogy ezt követően bármelyik fél kísérletet tett volna tárgyalásra. Dél tájban a rabok a főkapunál kezdtek gyülekezni, és az őrség felszólítása ellenére megpróbáltak kitörni a táborból, mire a táborparancsnok tüzet vezényelt: a sortűznek három halálos és hét vagy nyolc sebesült áldozata volt.

Délután a tábor őrségét felfegyverzett párttagokkal erősítették meg. Este tüntetés bontakozott ki a városban, melyből egy nagyobb csoport a rabtáborhoz vonult, a foglyok szabadon engedését követelve. Küldöttségük tárgyalt a parancsnokkal, aki – mivel közben Budapestről megtiltották, hogy fegyverrel akadályozza meg a foglyok szabadulását – szabadon engedte az összes rabot. Október 26-án este közel ezeregyszáz rab szabadult ki Oroszlányban.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Germuska Pál: Komárom megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 222.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Ráckeve (Pest megye), 1956. október 26.

Egy csoport megtámadta a járási kapitányságot elhagyó rendőröket, akik könnyfakasztó gránátokat dobtak támadóik közé.

Október 26-án este tüntetők gyűltek a ráckevei tanácsháza elé. A járási tanács vezetői megpróbálták beszédekkel csillapítani a tömeget, de nem hallgatták meg őket. Ennek ellenére a járási párttitkár és a rendőrkapitány is csatlakozott a tüntetéshez, amely végigvonult a községen. Amikor azonban tüntetők beverték egyes középületek, valamint ismertebb funkcionáriusok ablakait, kiváltak a tömegből.

A több ezres felvonulást követően este néhány százan gyűltek a járási rendőrkapitányság elé, két név szerint megnevezett rendőrtiszt kiadását és fegyvert követelve. A rendőrök riasztólövésekkel és füstgyertyákkal sem tudták feltartóztatni a felkelőket, akik betörtek az épületbe. Több helyiséget felgyújtottak, de fegyvert nem tudtak szerezni. A felkelők egy része a rendőrkapitányságtól átment a járási tanácsra, kihordták és égetni kezdték a begyűjtési iratokat. A megmozdulásnak egy rendőri egység megjelenése vetett véget.

Másnap a rendőrség kiürítette a járási kapitányság és az őrs épületét, és átadta az akkor alakuló nemzetőrségnek. A távozó rendőröket egy csoport kővel dobálta meg, a rendőrök könnyfakasztó gránátokkal védekeztek, majd elvonultak.

Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 100. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 271–272.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szeged (Csongrád megye), 1956. október 26.

Katonák tüzet nyitottak a Széchenyi tér felé tartó tüntetőkre.

Szegeden már október 24-én hajnalban intézkedtek a fegyveres erők megerősítéséről, a funkcionáriusok és a megbízható párttagok felfegyverzéséről, a középületek fegyveres védelmének megerősítéséről. A következő napokban különböző katonai egységeket Szegedre rendelve tovább erősítették a kommunista diktatúra fegyveres védelmét, október 26-án pedig katonai közigazgatás alá rendelték a várost. Szesztilalmat, délután öttől reggel hatig tartó kijárási tilalmat rendeltek el, és megtiltották a három főnél nagyobb csoportosulásokat. Halász Gyula főhadnagy, a város katonai parancsnoka röplapokon és a helyi sajtóban jelentette be, hogy katonái figyelmeztetés nélkül tüzet fognak nyitni minden három főnél nagyobb csoportosulásra. Fegyveres járőrök szállták meg a hidakat és a fontosabb közlekedési csomópontokat.

A fegyveres erő koncentrálása ellenére október 23-tól kezdve minden nap tüntettek a városban. Október 24-én a Csillagbörtön és a Petőfi laktanya közelében tüntetőket riasztó lövésekkel és a tűzoltóság segítségével távolították el, de ennél nagyobb erőszakra október 26-ig nem került sor a demonstrálókkal szemben. Sőt, október 25-én este a tüntetők és a kommunista diktatúra képviselői közösen állítottak fel egy ideiglenes forradalmi bizottságot, szólították fel a gyárakat és más munkahelyeket munkás- és forradalmi tanácsok alakítására, hogy másnap azok alakítsák meg a város forradalmi tanácsát: Szeged Város Forradalmi Bizottságát. A megállapodást bejelentették a tüntetőknek.

Október 26-án azonban forradalmi bizottság alakulása helyett a katonai közigazgatás bevezetése következett, ami ellen tüntetéssel akart tiltakozni a város lakossága. A katonai közigazgatás parancsnoksága próbálta lebeszélni a különböző vállalatok és intézmények dolgozóit a kivonulásról, majd amikor ez eredménytelen volt, közölték, hogy nem lépnek fel fegyverrel a demonstrálókkal szemben, amennyiben azok elkerülik a kordonnal lezárt Széchenyi teret, és nem támadják a szovjet csapatokat. Közölték azt is, hogy amennyiben behatolnak a lezárt területre, figyelmeztetés nélkül lőni fognak.

A délelőtt tíz órakor kezdődő demonstráció vezetését vállaló ideiglenes forradalmi bizottmány azonban nem tudta távol tartani a tüntetőket a Széchenyi tértől. Az oda tartó tömeget a katonák figyelmeztető lövések leadásával próbálták megállítani: gellert kapott lövedékektől életét vesztette egy fiatal munkás, tizenhatan pedig megsebesültek. A fegyveres erőszak hírére szinte minden üzem sztrájkba lépett.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Farkas Csaba: Csongrád megye In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 206–210.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szentmártonkáta (Pest megye), 1956. október 26.

A járási párttitkár és apósa tüzet nyitott a fegyvereket begyűjtő csoportra.

Október 26-án este tüntetés kezdődött Szentmártonkátán. A demonstráció résztvevői behatoltak a tanácsházára, az utcára hordták, és elégették a begyűjtési és adóíveket, majd ugyanezt tették a helyi földműves-szövetkezet és a pártszervezet irataival, miközben több funkcionáriust bántalmaztak.

Este egy csoport körbejárta a kommunista rendszer kiváltságosait, hogy begyűjtse a náluk lévő fegyvereket. A járási párttitkár, ifjabb Bene Mihály és apósa, idősebb Bene Mihály (aki korábban a termelőszövetkezet elnöke volt) rálőtt a házukhoz érkezőkre, többen súlyosan megsebesültek. Tisztázatlan körülmények között megsérült idősebb Bene felesége: valaki bottal ütötte meg, amikor kihajolt az ablakon.

Miután Benéék megfutamították a fegyverek begyűjtésére összeállt csoportot, a járási párttitkár a tápiószecsői tüzérlaktanyához fordult segítségért. Onnan egy tízfős egység kísérte haza, a katonák feloszlatták a tüntetést, majd elfogták az akcióban részt vevőket. A sebesülteket elsősegélynyújtást követően a jászberényi kórházba szállították, egy könnyebben sebesült férfit pedig a nagykátai rendőrségnek adtak át, ahol őrizetbe vették. Kórházba került idősebb Bene felesége is.

Az október 28-i fordulat után a párttitkár és felesége a tápiószecsői laktanyában keresett menedéket. Október 31-én egy kútban holtan találták Bene Mihályt. Noha nem tisztázódott, hogy megölték, vagy öngyilkosságot követett el, a rendszerváltozásig az "ellenforradalom" áldozatának, mártírnak tekintették, megemlékezett róla az "ellenforradalom rémtetteit" bemutató Fehér könyv című brosúra is.

Forrás: Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben [Fehér könyv, I.]. H.n., é.n. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala, 93. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 108–109.

Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 273.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Tápiószecső (Pest megye), 1956. október 26.

A katonák riasztó lövésekkel oszlatták fel a foglyok szabadon engedését követelő tüntetést.

Tápiószecsőn október 25-én a járőrök több mint száz (vélhetően a fővárosból érkezett) felkelőt tartóztattak fel, és zártak a tüzérlaktanya fogdájába. Másnap több ezres tömeg gyűlt a laktanya elé, az őrizetbe vettek szabadon bocsátását követelve. A katonák gyalogsági fegyverekkel és ágyúkkal adtak le riasztó lövéseket, amivel a tüntetést halálos vagy sebesült áldozatok nélkül sikerült feloszlatni. Késő délután a parancsnok ígéretet tett a foglyok szabadon engedésére, amit másnap meg is tett.


Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 12. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Tata (Komárom megye), 1956. október 26.

Egy katonai egység tüzet nyitott a járási kapitányságot megszálló és lefegyverző felkelőkre.

Tatán a délelőtt kezdődő tüntetéshez csatlakoztak az Almásfüzitői Timföldgyár munkásai is. Ledöntötték a szovjet emlékműveket, a járásbírósági börtönből kiszabadították a rabokat, majd a BM járási osztályához mentek, hogy csatlakoztassák a rendőröket. A kapitányság a Dózsa Páncélos és Lövész Tiszti Iskolától kért erősítést (amely október 26-ra virradóra már visszavert egy, a laktanyája ellen intézett támadást), de a felkelők még annak megérkezte előtt benyomták a kaput, behatoltak az épületbe, a rendőröket fegyvereik átadására kényszerítették, és többségüket elzavarták. Ezt követően a felkelők többsége a dunaalmási határőrőrsre indult további fegyverekért, a járási osztályon mindössze néhány főnyi őrséget hagytak hátra.

Hamarosan megérkezett a Dózsa tiszti iskoláról küldött tiszti különítmény, amely a fegyverek átadására szólította fel a felkelőket, majd mikor erre az egyik fiatal elővette a nála lévő pisztolyt, azonnal tüzet nyitottak, lőtték a kapitányságról menekülőket is: három fiatal meghalt, kettő megsebesült. Amikor visszatértek a Dunaalmáson felfegyverkezett tüntetők, sem a tiszti iskolások, sem az ott maradt rendőrök nem tanúsítottak ellenállást. Visszatorlásra nem került sor, mindössze a tiszti iskolások parancsnokát dobták be a tóba (más forrás szerint beugrott üldözői elől).


Forrás: Germuska Pál: Komárom megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. kötet. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 211–255.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Zalaegerszeg (Zala megye), 1956. október 26.

A megyei pártbizottság védői tüzet nyitottak az épület előtt tüntetőkre: ketten meghaltak.

Október 26-án reggel Zalaegerszegen elsőként a közgazdasági technikum tanulói tartottak tüntetést Csányi László, az 1848-as mártír szobránál. Az iskolához visszaérő menetet hatalmas tömeg fogadta, együtt vonultak a megyei tanács elé, ahol a tanácselnök és a tanács dolgozói is csatlakoztak a demonstrációhoz.

A vasútállomáshoz érve leverték annak tetejéről a vörös csillagot, ledöntötték a szovjet emlékművet, majd felolvasták követeléseiket. Innen egy kisebb csoport (a tanítóképző diákjainak vezetésével) ismét a Csányi-szoborhoz, majd onnan a megyei pártbizottsághoz ment, ahol átadták mérsékelt követeléseket tartalmazó (a DISZ reformját sürgető) programjukat a megye párttitkárának, Dénes Istvánnak. A tüntetők nagyobbik csoportja a vasútállomástól a megyei bíróság felé indult, hogy kiszabadítsa az ottani börtönben tartott rabokat; útközben ledöntötték az 1919-es népbiztos, Hamburger Jenő szobrát. A bírósági börtön elé érve küldöttségük tárgyalt a parancsnokkal, mire az szabadon engedte a rabokat.

Este 6 óra tájban újabb tüntetés kezdődött. A tömeg a megyei pártbizottság épülete előtt Dénes István lemondását követelte, aki nem volt hajlandó tárgyalni, sőt, lövetéssel fenyegette meg a tüntetőket. Az épületet bentről egy államvédelmi osztag, valamint felfegyverzett pártmunkások védték, a külső őrséget katonák adták. A katonák könnygázgránátokkal próbálták feloszlatni és a pártház elől eltávolítani a tömeget, de eredménytelenül. Ekkor adtak le lövéseket a pártház ablakából. Egy honvéd és egy tüntető munkás meghalt, legalább 24-en megsebesültek. Délután a pártbizottság azt jelentette az országos pártközpontnak, hogy felkelők ostrom alá vették a pártházat, ostromnak azonban más forrásokban nincs nyoma.

Miután a pártbizottság hiába kért segítséget a Körmenden állomásozó szovjet alakulattól, vezetői éjszaka elhagyták a várost, és Körmendre menekültek, a szovjetekhez. Velük ment az államvédelmi egység is.

Forrás: Csomor Erzsébet: Forradalmi események a megyeszékhelyen. Zalaegerszeg, 1956. In Csomor Erzsébet – Kapiller Imre (szerk.): ’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai, 1956–1958. Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, 1996. 18–28. /Zalai Gyűjtemény, 40./

Vissza a tartalomjegyzékhez

Baj (Komárom megye), 1956. október 27.

Katonák légvédelmi ágyúval tüzet nyitottak egy csoport fiatalra.

Október 27-én kora délután mintegy harminc tatabányai fiatal tehergépkocsin a Bajon állomásozó 31. harckocsi ezred laktanyájához hajtott, hogy fegyvereket szerezzenek. (A községi tanács jelentése szerint ott tartották fogva azokat az előző nap szabadult rabokat, akiket sikerült elfogni, de egyetlen más forrásban vagy feldolgozásban sem szerepel, hogy a fiatalok foglyokat akartak volna szabadítani.) A katonai források szerint – amelyekre a feldolgozások támaszkodnak – a csoportnál nemcsak kézi-, hanem sorozatlövő fegyver is volt. Tény, hogy előző nap Tatabányán (a Hunyadi tiszti iskolánál és a BM megyei főosztályánál) a felkelők hozzájutottak fegyverekhez. Néhányan leszálltak a kocsiról, és rövid ideig tárgyaltak az egyik tiszttel. Az közölte velük, hogy fegyvert nem ad, ha valamilyen problémát fegyverrel kell megoldani, az a honvédség feladata. A küldöttek elhagyták a laktanyát, visszaszálltak a gépkocsira, és próbáltak elhajtani, amikor a katonák légvédelmi gépágyúval rájuk lőttek, és kézifegyverekből is tüzet nyitottak. 8 felkelő meghalt, 14 megsebesült. Az életben maradtakat a laktanya fogdájába zárták.

A harckocsi ezred 1957 elején készült jelentése szerint a tűz megnyitására azért került sor, mert éppen akkor, amikor a felkelők elindultak a laktanyától, oda érkezett egy tiszti járőrt szállító gépkocsi, amire a felkelők lövéseket adtak le. Más visszaemlékező szerint a laktanyát kezdték lőni a kocsiról.


Forrás: Germuska Pál: Komárom megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 211–255. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 159.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Berzence (Somogy megye), 1956. október 27.

A községbe érkező határőr egység tüzet nyitott a tüntetőkre.

A jugoszláv határhoz közeli község lakói október 27-én délelőtt kezdtek tüntetést szervezni. Felkeresték a helyi tanács elnökét, akit felkértek, vegyen részt a megmozduláson, ismertesse ő a követeléseket. A tanácselnök a járási tanácstól kapott tájékoztatás alapján hozzájárult a tüntetés megtartásához. A községi határőr őrs erről értesülő parancsnoka azzal fenyegette meg a szervezőket, hogy amennyiben sor kerül tüntetésre, szétlöveti azt.

Délután fiatalok egy kisebb csoportja behatolt a tanácsházára, és égetni kezdte az adóösszeírásokat, de a tanácselnöknek sikerült leszerelnie és eltávolítania őket. Kevéssel később egy másik csoport újra kezdte az összeírások elégetését, de higgadtabb embereknek őket is sikerült eltávolítaniuk.

Ugyancsak délután, részben személyes okok miatt egy ittas fiatal megfenyegette a határőr őrs parancsnokát. Noha ismerősei közbeléptek, eltávolították, az őrsparancsnok fenyegetve érezte magát, ezért a somogyudvarhelyi parancsnokságtól kért segítséget. Az 5-6 fős szakasz akkor ért a községbe, amikor a mintegy ezerfős, a községi tanácselnök vezette tömeg a szovjet emlékmű ledöntése után visszaért a tanácsháza elé. Az egységet vezető tiszthelyettes parancsára a határőrök tüzet nyitottak a sokaságra. A sortűznek négy halálos és hat sebesült áldozata lett.

Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 15. Szántó László: Somogy megye, In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 335.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Budaörs, 1956. október 27.

Egy szovjet páncélos tüzet nyitott a község központjában csoportosulókra

Budaörsön október 27-én a tanácsháza előtt tartott nagygyűlésen választották meg a község forradalmi vezetőségét.

Délután fiatalok egy csoportja képeket, zászlókat és brosúrákat hordott ki a tanácsháza épületében lévő pártirodából, és azokat meggyújtották. Ugyanakkor nagyobb csoportosulás volt a tanácsháza előtt, ahol különböző ügyek intézésére érkezettek várakoztak, valamint az út túloldalán, a népbolt előtt, ahol vásárlók álltak sorban.

Ekkor érkezett Budapest felől egy, vélhetően szovjet harckocsi, amely rövid időre megállt a főtéren. Egyes visszaemlékezések szerint kibújt vagy ki is szállt belőle egy tiszt, majd amikor visszaszállt, a páncélos megindult a tanácsháza előtt várakozó csoport felé, miközben ágyújával több lövést adott le, és gépfegyverekkel is tüzet nyitottak az út két oldalán álló csoportosulásokra. A fegyverhasználatnak 4 halálos és 7 sebesült áldozata lett, több épület is súlyosan megrongálódott. A lövetésnek mindhárom csoportból voltak áldozatai. A lövések után a harckocsi Törökbálint irányában elhagyta a községet, eközben a főtértől távolabb még egy lövést leadott.

Az ügyben semmilyen nyomozás vagy vizsgálat nem folyt a rendszerváltozás előtt. A lakosok a község korábbi párttitkárát vádolták azzal, hogy ő hívta be a katonákat azért, mert őt valaki megfenyegette. Felmerült az is, hogy valaki rálőtt a harckocsiból előbújó tisztre, netán valaki megpróbálta útját állni a páncélosnak, és ez volt az oka a tűz megnyitásának. A korabeli rendőrségi jelentés szerint szökött rabok támadták meg a pártházat és a tanácsházát, rájuk nyitott tüzet az éppen arra járó harckocsi.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 28-30. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Jakabszállás (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27.

A tüntetés feloszlatására és a rend helyreállítására érkezett katonai egység agyonlőtte az egyik foglyul ejtett tüntetőt.

Kecskeméten október 24-én rohambrigádokat állítottak fel ávósokból, rendőrökből, katonákból és felfegyverzett pártfunkcionáriusokból, hogy így fékezzék meg a környező települések esetleges megmozdulásait. Feladatuk nem csupán a megmozdulások letörése volt, hanem felhatalmazták őket arra is, hogy eljárjanak a helyi funkcionáriusok megtámadóival szemben, őket a helyszínen agyonlőjék.

Jakabszálláson október 27-én került sor az első tüntetésre. A tüntetők a tanácsháza előtt az önkényuralmi jelképek eltávolítását, valamint a begyűjtési és adóívek elégetését követelték. A tanácsháza elé gépkocsin érkező Fődi Jánost, aki korábban pártszervező és párttitkár, valamint adóbehajtó volt, többen súlyosan bántalmazták. Miután el tudott menekülni, Kecskeméten a homokbányai laktanyában (ott tartották fogva az előző napokban őrizetbe vetteket) jelentette a vele történteket, ahol közölték vele, hogy a község tanácsi vezetőinek értesítése alapján Orgoványról már elindult egy rohambrigád a községbe.

Közben Jakabszálláson a tüntetők égetni kezdték a tanácsházáról kihordott iratokat, és valaki késsel megszúrta a körzeti megbízott rendőr törzsőrmestert, miközben az a bugaci őrsre telefonált utasításért. Az orgoványi különítmény parancsnoka Jakabszállásra érve mindenkit utasított, hogy saját lakásán tartózkodjon, majd hozzákezdtek a megmozdulásban résztvevők őrizetbe vételéhez. Ennek során rövid ideig tartó lövöldözésre is sor került, amiben nem sebesült meg senki. A különítmény egyik tisztje azonban agyonlőtt egy foglyul ejtett férfit, mert az állítólag megpróbálta visszavenni a tőlük elvett fegyvereket, illetőleg őt vádolták azzal, hogy megszúrta a körzeti megbízottat.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Orgoványi István – Tóth Ágnes: Bács-Kiskun megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 39. Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 190–192.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalocsa (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27.

Egy katonai egység tüzet nyitott a börtön előtt a rabok szabadon engedését követelő tüntetőkre.

Kalocsán október 26-án délután került sor az első nagyobb tüntetésre: megkoszorúzták az első világháborús emlékművet, majd le akarták dönteni a szovjet emlékművet, amit azonban a tanács elnökhelyettese meg tudott akadályozni, csak a vörös csillagot vették le róla.

Este a város vezetőinek kezdeményezésére, de tüntetők jelenlétében alakítottak forradalmi munkástanácsot a tanácsházán. A gyűlést a népfront helyi elnöke vezette, a tanácsnak zömmel addig is funkcióban volt káderek, valamint rendőr- és katonatisztek lettek a tagjai. Este ötszáz felkelő (köztük több fegyveres katona) érkezett Bajáról. Velük egyesültek a kalocsai tüntetők, és ledöntötték a szovjet emlékművet. A Bajáról érkezettek egy része behatolt a tanácsházára, és ott a forradalmi tanács újjáválasztását, valamint a női börtönben őrzött politikai rabok (köztük bajaiak) szabadon engedését követelte. A tanácsi vezetők beleegyeztek az új választásba. Közben tüntető csoportok vonultak a katonai repülőtérhez, a laktanyához és a börtönhöz, de október 26-án még egyik helyen sem került sor összetűzésre.

Október 27-én reggel az előző nap felállított, forradalminak mondott munkástanács szervezésében tartott gyűlésen újjáválasztották a forradalmi tanácsot. Délelőtt mind többen gyűltek a női börtön elé, követelve a politikai foglyok szabadon engedését. Miután ez megtörtént, a tömeg az összes rab szabadon engedését kezdte követelni. Lecsendesítésükre civil ruhás, fegyvertelen tisztek mentek a tömegbe, az akció azonban nem hozott eredményt, sőt, a tisztek közül néhányat súlyosan bántalmaztak, a tömeg feloszlatására kivezényelt katonai egység pedig megtagadta a tűzparancs végrehajtását. Az ezt követően oda érkező másik katonai egység levegőbe lőtt riasztó lövésekkel feloszlatta a tüntetést. A riasztó lövéseket követően a börtönben lévő fegyőrök és katonák a tömegbe lőttek: egy vagy két tüntető meghalt, öten vagy hatan megsebesültek. A rend helyreállítása érdekében a helyőrségparancsnok este hattól reggel hétig tartó kijárási tilalmat rendelt el.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Orgoványi István – Tóth Ágnes: Bács–Kiskun megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 39–44. Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 487–493.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kaposvár (Somogy megye),, 1956. október 27.

A katonaság riasztó lövések leadásával akadályozta meg a szovjet emlékmű ledöntését.

Október 27-én a megyei pártbizottság forradalmi bizottság alakítását kezdeményezte Kaposváron, és felszólították az üzemeket, hogy alakítsanak munkástanácsot. A forradalmi bizottság megalakítására összegyűlt küldöttek azonban bizalmatlanok voltak a párt- és tanácsi vezetéssel szemben, fegyvert követeltek, és az ÁVH feloszlatását.

A gyűlés idején több száz tüntető gyűlt az épület elé, képviselőik behatoltak az ülésterembe, mire több küldött elhagyta a tanácskozást, ahol végül megalakították a Somogy Megyei Nemzeti Tanácsot. Az a Hazafias Népfront 16 pontos követelését tekintette saját programjának. Mindezt röplapon közölték a lakossággal.

A gyűlés ideje alatt tüntetők a szovjet emlékműhöz, majd a megyei börtönhöz vonultak. Az emlékmű ledöntését és a foglyok kiszabadítását a kirendelt katonaság riasztólövések leadásával akadályozta meg. Sebesülés nem történt.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Kaposvár, Somogy Megyei Levéltár, 1995. Szántó László: Somogy megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 334–335.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kecel (Bács–Kiskun megye), 1956. október 28.

Katonák tüzet nyitottak a rendőrség előtt tüntetőkre.

Kecelen október 27-én kora délután kezdődött tüntetés. A felvonulók leverték a kommunista jelképeket a középületekről és ledöntötték a szovjet hősi emlékművet. Ezt néhány rendőr próbálta megakadályozni, de a tüntetők elzavarták őket. Sötétedés után vadászpuskákkal felfegyverzett felkelők ostrom alá vették a rendőrséget: a lövöldözésben ketten megsebesültek, de az őrsre nem sikerült behatolniuk. Elfoglalták azonban a tanácsházát, és elégették a begyűjtési és adóügyi íveket.

Másnap újra kezdődött a tüntetés és az iratégetés. A rendőrőrs a honvédségtől kért segítséget, mire Kiskőrösről a gépesített ezred katonáit rendelték ki a megmozdulás felszámolására. A katonák tüzet nyitottak: egy ember meghalt, hárman megsebesültek. A katonákat egy repülőgép is támogatta, amely fedélzeti géppuskájából lőtte a községet.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 586–587.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Keszthely (Zala megye), 1956. október 27.

Katonai repülőgépek mélyrepülésben oszlatták fel a tüntetést.

Október 27-én Keszthelyen a tüntetők Fejes Lajos alezredesnek, a városban állomásozó lövész hadosztály parancsnokának a leváltását követelték. Fejes alezredes jelentette a helyzetet elöljárójának, a VI. hadtest parancsnokának, aki megerősítette őt beosztásában, és felszólította, hogy a katonai objektumokat mindenképpen védje meg. A rend fenntartására jelentős mennyiségű páncélos erőt irányított a városba.

Fejes alezredes a közeli sármelléki repülő egységtől is segítséget kért. Onnan délután négy óra tájban – amikor a tapolcai harckocsizók is megérkeztek – négy lökhajtásos repülőt küldtek a város fölé, amelyek a tömeg fölött többször, alacsonyan elszállva oszlatták fel a tüntetést. Késő délután Fejes alezredes bevezette a katonai közigazgatást.


Forrás: Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 158–159.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiskőrös (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27.

Vadászgépek tüzet nyitottak az iratokat égető tüntetőkre.

Kiskőrösön október 27-én délelőtt kezdődtek spontán tüntetések. Egy csoport a járásbírósági börtönbe, egy másik a tanácsházára próbált behatolni, de az épületek védelmére rendelt fegyveres erők mindkét kísérletet megakadályozták. Később tüntetők ledöntötték a szovjet emlékművet, majd a járásbírósági börtönből sikerült kiszabadítani az elítélteket. Elfoglalták a pénzügyőrség irodáját, ahol megsemmisítették a borbeadási iratokat. Egy csoport a laktanya elé vonult, feloszlatásukra Gyurkó Lajos vezérőrnagy a kecskeméti vadászrepülő-ezredtől rendelt ki vadászgépeket. Azok fedélzeti géppuskáikból először riasztó lövéseket adtak le, majd ágyúval is tüzet nyitottak. Hat tüntető megsebesült.

Délután a tanácsháza előtt a tüntetők felolvasták követeléseiket, majd a különböző munkahelyek küldöttei községi nemzeti bizottságot alakítottak.


Forrás: Orgoványi István – Tóth Ágnes: Bács–Kiskun megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003.43. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 560–561.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiskunhalas (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27.

Katonák tüzet nyitottak a laktanya előtt tüntetőkre.

Kiskunhalason október 25-én került sor az első tüntetésre: a megmozdulás résztvevői (zömmel vasutasok és gyári munkások) megkezdték az önkényuralmi jelképek eltávolítását a középületekről. Másnap folytatódtak a tüntetések. Ezek során rátámadtak egy-egy funkcionáriusra, de valakinek minden alkalommal sikerült megakadályoznia a tettlegességet. Aznap a városban állomásozó katonaság egy nagyobb részét Budapestre rendelték, így jelentősen csökkent a régi hatalom rendelkezésére álló fegyveres erő.

Október 27-én több ezren tüntettek a főtéren. Követelésükre a tanács vezetői is részt vettek a magyar hősi emlékmű megkoszorúzásán, ahol több szónok a tanácselnök és a kormány lemondását sürgette. A nagygyűlésen tapasztalt fenyegető hangulat hatására a tanácselnök átadta a hatalmat a helyőrség katonai parancsnokának. Este újabb tömegtüntetés bontakozott ki, a tüntetők azonnali, kézzelfogható változásokat követeltek, illetve fegyvert a katonáktól, hogy Budapestre mehessenek harcolni. Miután a helyőrségparancsnok eredménytelenül próbálta lecsillapítani a tömeget, parancsot adott katonáinak, hogy füstgyertyák és könnygázgránát használatával oszlassák fel a megmozdulást. Ez is eredménytelen volt, sőt, az emberek őt is megtámadták – ekkor tűzparancsot adott katonáinak. A sortűzben ketten meghaltak, hárman megsebesültek. A helyőrségparancsnok a város területére elrendelte az ostromállapotot.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Orgoványi István – Tóth Ágnes: Bács–Kiskun megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 39 – 44.

Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 704–708.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiskunmajsa (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27

Kiskunmajsán meglincselték az egykori begyűjtési megbízottat

Kiskunmajsán október 27-én nem sokkal dél előtt került sor az első tüntetésre, amelyen nemcsak helybeliek, hanem az aznap tartott országos állat- és kirakodó vásárra érkezett környékbeli lakosok is részt vettek. A tüntetők leverték a tanácsházáról a vörös csillagot és a népköztársasági címert, összetörték a tanácsháza előtti versenytáblákat, követelték a tanácselnök és a párttitkár leváltását, valamint Neményi József, egykori begyűjtési megbízott felelősségre vonását. A községben maradt katonai parancsnokok (a katonák nagy részét az előző napokban Szegedre vezényelték) csak egy ideig tudták visszatartani a tömeget, amely nem sokkal dél után behatolt a tanácsházára. Ezt követően került sor az ideiglenes nemzeti bizottság megválasztására, amelynek tanácsi vezetők és honvédtisztek is tagjai lettek. Az ugyanekkor megalakított nemzetőrségnek egy honvédtiszt lett a parancsnoka, akinek két rendőr lett a helyettese.

Miközben tartott a nemzeti bizottság megalakítása, egy – részben italos emberekből álló – csoport Neményi József házához ment, őt a tanácsházára vitték, hogy a tüntetők előtt adjon számot korábbi tetteiről. Egy másik csoport a párttitkár keresésére indult, ő azonban addigra elmenekült a faluból. Neményit a tanácsháza előtt többen bántalmazták, de honvédeknek átmenetileg sikerült kimenteniük a tömeg kezéből, és a tanácsháza egyik szobájába zárták. Kis idő múlva egy csoport behatolt, előlük Neményi egy íróasztal alá bújt, de megtalálták és levitték a pincébe. A tömeg egyre hevesebben követelte kiadását, azonnali felelősségre vonását, és miután a helyőrség (megbízott) parancsnoka megtiltotta a fegyverhasználatot, a nemzeti bizottság egyik tagja a hangosbeszélőn bejelentette: kiadják Neményit. Erre többen behatoltak a pincébe, Neményit kivonszolták az épület elé, ahol a tömeg agyonverte. Katonatisztek igyekeztek a lincselést fegyverhasználat nélkül megakadályozni, de a nagy tömeg miatt csak akkor jutottak az áldozat közelébe, amikor az már meghalt. A tetemet kivitték a sintértelepre, ott akarták elföldelni.

A községben állomásozó katonák élére másnap kinevezett parancsnok többeket őrizetbe vett a zavargás résztvevői közül (egyes források szerint közülük többeket bántalmaztak is). A Neményi meglincselése miatt a megtorlás idején tartott perben három embert halálra ítéltek, és kivégeztek.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 668–670. BKMÖL, XXV.30. B. 8/1957. Patyi István és társai pere.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Lajosmizse (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27.

Rendőrök tüzet nyitottak az őrsre erőszakkal behatolni próbáló felkelőkre.

Lajosmizsén október 26-án este került sor az első tüntetésre, amelyet a rendőrség biztosított, és amelyen részt vett a községi párttitkár is. A tüntetők leverték a kommunista jelképeket, beverték több funkcionárius házának az ablakát, közülük többeket megeskettek, hogy többet nem ártanak a magyar népnek. Amikor elterjedt a hír, hogy a rendőrség fiatalokat vett őrizetbe, az őrs elé vonultak. A parancsnok, Hajdu Mihály hadnagy beengedte kétfős küldöttségüket, amely megbizonyosodhatott a hír valótlanságáról; ezután a tüntetés feloszlott.

Másnap este ismét tüntetők lepték el a piacteret. A beszédeket követően a rendőrőrs elé vonultak, a rendőrség csatlakozását, fegyvert követeltek. Hajdu hadnagy megtagadta fegyverek kiadását, de ekkor még sem távozásra, sem feloszlásra nem szólította fel a tüntetőket. Azok többsége továbbra is fegyvert követelt, a tanító és az állatorvos hiába próbálta csillapítani társait. Az őrsparancsnok ismét közölte, hogy nem ad ki fegyvert, és ekkor már távozásra szólította fel a tömeget, amely azonban távozás helyett megpróbált behatolni az őrsre, többen ostromolni kezdték a kaput. Ekkor nyitottak tüzet a rendőrök: ketten meghaltak, három-négy tüntető megsebesült, mire a tömeg szétfutott. Éjjel egy csoport feldúlta az egyik rendőr lakását.

Másnap egy Kecskemétről érkezett államvédelmi egység többeket őrizetbe vett, és Kecskemétre szállított az október 27-i megmozdulás résztvevői közül. Megverték, majd másnap szabadon engedték őket.

Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 212–222.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Mórahalom (Csongrád megye), 1956. október 27.

Szegedről érkezett karhatalmisták tüzet nyitottak a tüntetőkre: ketten meghaltak.

Október 27-én tüntetés kezdődött Mórahalmon a földműves-szövetkezet előtt. Onnan a tanácsháza elé vonultak, ahol több tanácsi funkcionárius leváltását követelték. Erről az éppen a községben tartózkodó Szeged járási DISZ-titkár – aki szóváltásba keveredett a tüntetésre gyülekezőkkel – értesítette a Szegeden előző nap a megmozdulások elfojtására létrehozott katonai közigazgatást. Szegedről két teherautóval érkeztek karhatalmisták. Először riasztó lövéseket adtak le, de mivel a tömeg nem oszlott szét, tüzet nyitottak a tüntetőkre: ketten meghaltak, többen megsebesültek. A sortüzet követően a karhatalmisták helyi rendőrökkel együtt végigportyázták a falut: négy embert letartóztattak és Szegedre vittek.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Farkas Csaba: Csongrád megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 207– 212.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Örkény (Pest megye), 1956. október 27.

Egy szovjet egység tüzet nyitott a községben tüntetőkre.

Október 27-én délután csendes felvonulás kezdődött Örkényben. Amikor a tüntetők a Budapest–Kecskemét főútra értek, szembetalálkoztak egy két teher- és egy páncélkocsiból álló szovjet egységgel. A felvonulók csak azt követően tértek le a főútról, hogy a szovjet egység megállt. Amikor a kocsik továbbindultak, a katonák sorozatlövő fegyverrel a tömegbe lőttek, majd a magukat földre vető emberek közé két kézigránátot dobtak. Hárman meghaltak, egyikük, egy kétéves kislány a saját házuk udvarán, kilencen megsebesültek.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 86–89. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 272.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Paks (Tolna megye, 1956. október 27.

Katonák és rendőrök tüzet nyitottak az adóíveket égető tüntetőkre.

Október 27-én Pakson 1500 tüntető hatolt be a községi tanácsra: kihordták az utcára, és elégették a begyűjtési és adóügyi íveket. A megmozdulás felszámolására küldött katonák és rendőrök tüzet nyitottak: tizenhatan megsebesültek.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Sárbogárd (Fejér megye), 1956. október 27.

A járási pártbizottság másodtitkára pisztolyával több lövést adott le a tüntetőkre.

Október 27-én Sárbogárdon a járási pártbizottság másodtitkára pisztolyával többször a tüntetők felé lőtt. Katonatisztek visszalőttek rá, megsebesítették és lefegyverezték.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Tiszakécske (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27.

Egy repülőgép több rárepülésben géppuskával lőtte a tüntetőket.

Tiszakécskei fiatalok október 26-án részt vettek a szolnoki, illetve a kecskeméti megmozdulásokon, de a községben csak éjfél után történtek rendkívüli események: egy Kecskemétről érkezett fegyveres csoport megtámadta és le akarta fegyverezni a rendőrséget, ám a rendőrök ellenálltak. Rövid tűzharc után az ostromlók visszavonultak.

Október 27-re a tanácselnök és a párttitkár szervezett nemzeti bizottságot választó küldöttgyűlést, a különböző munkahelyeken az ő felhívásukra alakítottak – változó elnevezéssel – forradalmi tanácsokat. Ezeken a gyűléseken határozták el a dolgozók, hogy délelőtt felvonulást tartanak, amelyre elhívták a környező tanyák lakosait is. Nem sokkal dél előtt közel kétezer ember gyűlt össze a falu központjában. A nagygyűlésen a tanácselnök adott tájékoztatást, majd felolvasta a helyi gazdák petícióját, amit a diákok követelésének ismertetése követett. A Nemzeti dal közös elszavalása után többen a községi adóvégrehajtó felelősségre vonását követelték. Az ő lecsendesítésük érdekében kezdték a többiek énekelni a Himnuszt, amikor a község felett megjelent egy lökhajtásos repülőgép.

A repülő minden figyelmeztetés nélkül géppuskatüzet zúdított a nagygyűlés résztvevőire, majd kétszer vagy háromszor visszatérve folytatta a vérengzést.

A polgári lakosság elleni légitámadásnak 17 halálos és 110 sebesült áldozata volt.

A tragédia után a községben a párttitkárt tartották leginkább felelősnek, kétszer is megverték, miközben arról faggatták, hogy ki hívta a repülőket. Délután két szakasznyi katona érkezett Kecskemétről, ahova bemenekítették a tanácselnököt és a párttitkárt.

Az október 31-én megalakult nemzeti bizottság másnap ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a kecskeméti III. hadtest forradalmi katonai tanácsán "16 rendbeli szándékos emberölés és 80 rendbeli súlyos és könnyű testi sértés miatt".

A támadást végrehajtó repülőgép parancsnoka 1957. január elején azt állította, hogy Gyurkó Lajos vezérőrnagytól kapta a parancsot, akit Tiszakécskéről arról értesítettek, hogy ott gyilkosságra készülnek az "ellenforradalmárok". Beszámolója szerint – a kapott parancsot követve – először felderítő repülést hajtott végre, majd sturcolással (az emberek fölé repüléssel) próbálta feloszlatni a tömeget. Ezt követően riasztó lövéseket adott le, és amikor az sem hozott eredményt, adott le az egyik géppuskával több lövést a tömegbe.


Forrás: Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 241–244. BFL, XXV.97.h. B.934/1956. Lovas József és 15 társa természetellenes elhalálozása, Tiszakécske.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vác (Pest megye), 1956. október 27.

Miután kiszabadultak a rabok az országos börtönből, ismeretlenek tüzet nyitottak a rabok szabadulását ünneplő tömegre.

Október 27-e reggeléig a Váci Országos Börtön vezetősége több lépést tett annak érdekében, hogy csökkentse az összetűzés esélyét mind a szabadulni akaró rabokkal, mind a börtön előtt a foglyok szabadításáért tüntetőkkel, de elutasította az október 26-án megválasztott városvezetés kérését, hogy engedje szabadon a politikai elítélteket. A fegyőrök és a belső karhatalmisták sapkáján a vörös csillagokat kokárdára cserélték; a külső őrségben fegyőrök váltották fel a karhatalmistákat, utóbbiakat átöltöztették szürke büntetés-végrehajtási egyenruhába. Miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az elítéltek kitörésre készülnek, a parancsnok visszavonta a zárkáktól az őrséget, és hajlandónak mutatkozott tárgyalni a rabokkal, egyben fegyveres támogatást kért a Vácott állomásozó híradó ezred parancsnokától.

Tárgyalásra végül nem került sor. A rabok kitörve zárkáikból a főkapu elé tódultak, ahol mintegy három-négy ezer tüntető követelte szabadon engedésüket. A szabadulást ismertető munkák eltérnek egymástól mind a tüntetők viselkedését, mind a kapu megnyitását illetően. Böőr László és Takács Tibor szerint a tüntetők törték be a kapukat (és ezzel hozzájárultak a foglyok kitörésének sikeréhez), míg Horváth Miklós hadtörténész szerint azt az őrség nyitotta ki, miután a tüntetők már téglákkal, kövekkel támadták őket. Mire a híradó ezredtől segítségül küldött mintegy százötven katona megérkezett, az elítéltek már kiszabadultak, összekeveredtek a börtön előtt tüntetőkkel, velük szemben a katonák akkor sem tudtak volna fegyvert használni, ha ez lett volna a szándékuk.

A történtek legvalószínűbb rekonstrukciója szerint ebben a helyzetben adtak le ismeretlenek lövéseket a börtönből, mire a katonák visszalőttek. Ezzel a lövöldözés véget ért. Ketten sebesültek meg: egy katona és egy tüntető. Mivel a börtönből tüzet nyitók kiléte nem ismeretes, nem tudjuk, hogy pontosan mi történt. A lövöldözés kezdeményezői egyaránt lehettek valahogyan fegyverhez jutott rabok, akik attól tartottak, hogy a börtönhöz érkezett katonák megkísérlik visszaverni a kitörési kísérletet, és lehettek fegyőrök (inkább karhatalmisták), akik vagy bosszúból lőttek a szabadultakat ünneplő tömegbe, vagy ellenük irányuló támadást láttak a katonák oda érkezésében.

A közel ezer rab szabadulását nem követték súlyos következménnyel járó erőszakos cselekmények. Ebben része lehetett a híradós ezred katonáinak, akik a kitörést nem akadályozták meg, de azt követően biztosították a rendet, az őrség fegyverzetét beszállították a laktanyájukba.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 125. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 269–270. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 221–222.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Várpalota (Veszprém megye), 1956. október 27.

Az előző napi összecsapást követően több esetben is fegyvert követelő tüntetők gyűltek a laktanya elé. A katonák riasztó lövések leadásával oszlatták fel a tüntetéseket.

Várpalotán a felkelők október 26-án fegyveres harcot vívtak egy, a településen átvonuló szovjet egységgel. Másnap tüntetők gyűltek a laktanya köré, és fegyvert kértek a katonáktól, akik kezdetben hajlandónak tűntek fegyvert adni, majd a tömegbe lőttek, mire a tüntetők elmenekültek. A nap folyamán több támadás érte a laktanyát, tüntetők a tűzparancsot adó tiszt kiadását követelték. Lentiből a lövészezred egy harckocsikkal megerősített egységét küldték Várpalotára a rend helyreállítására.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Baja (Bács–Kiskun megye), 1956. október 28.

Katonák tüzet nyitottak a városháza előtt tüntetőkre.

Baján október 25-én a tüntetők eltávolították a középületekről az önkényuralmi jelképeket, ledöntötték és a Sugovicába dobták Sztálin szobrát. A fegyveres erők csak a laktanya előtt tüntetőkkel szemben léptek fel, de fegyverhasználatra ott sem került sor.

Másnap a tüntetőknek sikerült a városban állomásozó katonaság egy részét is a maguk oldalára állítaniuk, a gyári munkástanácsok és más vállalatok küldöttei pedig a városházán tartott gyűlésükön leváltották a városi tanács elnökét, helyére egy orvost választottak. Még aznap forradalmi bizottság is alakult, és a városból szétrajzó csoportok forradalmasítottak számos környező települést.

Október 27-én folytatódott a kommunista funkcionáriusok eltávolítása a város vezetőségéből, akik 28-ra virradó éjjel ellentámadásra szánták el magukat. Bevezették a katonai diktatúrát, feloszlatták a forradalmi szervezeteket, őrizetbe vették a forradalom helyi vezetőit, katonai tanácsot állítottak fel a városi tanács mellé. Visszaállították a statáriumot, gyülekezési és kijárási tilalmat hirdettek.

A puccs ellen a városháza előtt tiltakozó tüntetőkkel szemben a katonaság fegyvert használt: egy ember meghalt, többen megsebesültek. A nap folyamán szórványos összetűzésekre került sor, ezek során hárman meghaltak, heten megsebesültek.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Orgoványi István – Tóth Ágnes: Bács–Kiskun megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 39–43

Vissza a tartalomjegyzékhez

Barcs (Somogy megye), 1956. október 28.

A tüntetést vadászrepülőgépek mélyrepülésben oszlatták fel.

A községben kibontakozó lakossági tüntetést a magasból lecsapó vadászgépek mélyrepülésben oszlatták fel.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Dunavecse (Bács – Kiskun megye), 1956. október 28.

Katonák riasztó lövésekkel oszlatták fel a tüntetést.

Kevéssel dél előtt nagygyűlést tartottak a járási székhelyen, amelyet a katonaság riasztólövésekkel oszlatott fel.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 430.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kakucs (Pest megye), 1956. október 28.

Este egy zömmel italos társaság megölte a községi téesz alapítóját.

Október 28-án este egy közel húszfős, zömmel italos emberekből álló csoport járta be a falut, beverték a párthelyiség és két kommunista funkcionárius (a téesz szervezője, valamint a begyűjtési hivatal vezetője) lakásának ablakát. Rátámadtak a párttitkár házára is, de az baltát fogva elkergette őket. Következő célpontjuk Gavló József 1945-ös kommunista volt, a helyi téesz egyik alapítója, korábban községi tanácselnök és párttitkár. Betörtek a házába, lányát és feleségét elkergették, őt pedig több késszúrással megölték. A megtorlás idején a gyilkosság miatt tartott perben két férfit halálra ítéltek, és kivégeztek.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 62. BFL, XXV.4.a. B.1944/1957. Rizmajer János és társainak pere.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Mezőtúr (Szolnok megye), 1956. október 28.

A katonák riasztó lövésekkel oszlatták fel a laktanya előtti tüntetést.

Október 28-án Mezőtúron tüntetés bontakozott ki. A tüntetők a harckocsiezred laktanyája elő vonultak, a katonák csatlakozását követelve. A katonák levegőbe lőtt riasztó lövésekkel oszlatták fel a demonstrációt, a helyőrségparancsnok gyülekezési és kijárási tilalmat rendelt el.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Sopronkőhida (Győr–Sopron megye), 1956. október 28–31.

A fegyőrök többször is fegyverhasználattal akadályozták meg a rabok egy részének kitörését.

Október 28-án a Sopronkőhidai Országos Börtön parancsnoka is részt vett és felszólalt a város forradalmi tanácsát megválasztó gyűlésen, ahol közölte, hogy a fegyintézetben, ahol zömmel visszaeső, köztörvényes elítélteket őriztek, minden rendben van. Még aznap délután azonban mintegy 100-150 rab – kihasználva a fogva tartottak részére rendezett filmvetítést – megpróbált kitörni. A büntetés-végrehajtási őrség fegyvert használt: géppuskával először a kitörni próbálók feje fölé, utána a lábuk elé, végül közéjük lőttek: két rab életét vesztette. Sikerült azonban túszul ejteniük hat fegyőrt, majd az őket kiszabadítani próbáló börtönparancsnokot, és elbarikádozták magukat a belső körletekben, oda a büntetés-végrehajtási őrséget nem engedték be. A kitörési kísérletről az őrség értesítette a soproni nemzeti tanácsot és a MEFESZ-t. Mindkét intézmény azonnal küldöttséget (a nemzeti tanács negyven fegyveres határőrt is) indított Sopronkőhidára, hogy segítsenek a rabok visszaszorításában, a rend helyreállításában. Mire odaértek, az őrség már megakadályozta a kitörési kísérletet, de a soproni küldöttek közreműködésével sikerült kiszabadítani a túszként tartott börtönparancsnokot. Megállapodtak a rabokkal, hogy a soproni nemzeti tanács és az ügyészség bevonásával megkezdik felülvizsgálatukat, és az arra érdemeseket szabadlábra helyezik.

A rabok azonban azt követően sem engedték be a fegyőröket a belső körletekbe, miután a felülvizsgáló bizottság megkezdte munkáját. (Ennek oka lehetett, hogy a felülvizsgáló bizottság működése alatt az 1100 fogoly közül mindössze négyet látott méltónak a szabadulásra.) Október 30-án a börtönparancsnok elhatározta, hogy fegyveres erővel veri le a zendülést. A másnap – a soproni nemzeti tanáccsal és a soproni MEFESZ-szel egyetértésben – indított akció során sikerült az elítélteket visszaszorítani zárkáikba, bejutni az addig a raboktól megszállt belső körletekbe. A zendülés felszámolása során hat rab sebesült meg. Az egyetlen halálos áldozat az egyik büntetés-végrehajtási tiszt (a forradalmi katonatanács elnöke) volt. (A források alapján valószínűsíthető, hogy az eset mögött két fegyőrnek – a forradalmi katonatanács elnökének és az operatív tisztnek, a majdani karhatalmistának) a személyes ellentéte állt.)


Forrás: Szakolczai Attila: Győr–Sopron megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 178–188. Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és szabadságharc Győr–Sopron megyében. Győr, Győr Megyei Jogú Város Levéltára, 2006. 56–69. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 220. Győr–Moson–Sopron Megye Győri Levéltára, XXV.11.b. 6/1958. Nagy József pere

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szabadszállás (Bács-Kiskun megye), 1956. október 28.

Katonák többször is tüzet nyitottak a katonai objektumok előtt tüntetőkre.

Október 28-án Szabadszálláson tüntetők vonultak a harckocsiezred laktanyájához, és fegyvert követeltek. Amikor megpróbáltak bejutni a katonai objektumba, az őrség tüzet nyitott: tizenöten megsebesültek.

Gyurkó Lajos vezérőrnagy repülőgépeket is be akart vetni a felkelők ellen, de a légierő országos parancsnoka – akkor már – megtiltotta repülőgépek használatát a polgári lakosság ellen.

Másnap tüntetők vonultak a kommendánsi hivatal elé, és az ott fogva tartottak szabadon engedését követelték. Az épület védelmére kirendelt két harckocsi, valamint tíz-tizenkét honvéd tüzet nyitott, és kézigránátot dobott közéjük: két tüntető meghalt, közel hatvanan megsebesültek.

Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Ózd (Borsod–Abaúj–Zemplén megye), 1956. október 29.

A rémhíreken felbőszült tömeg meglincselt egy ügyészségi nyomozót, valamint egy rendőr- és egy államvédelmi tisztet.

Ózdon október 25-én kezdődött nagyszabású tüntetés: a tüntetők leverték a kommunista jelképeket a középületekről, ledöntötték a szovjet emlékművet, behatoltak a pártbizottságra és a rendőrkapitányságra. A megmozdulás anélkül ért véget este tíz órakor, hogy a rendőrség vagy a határőrség beavatkozott volna. Az aznap Miskolcon alakult megyei munkástanács sztrájkfelhívására leállt a munka az Ózdi Kohászati Üzemekben (ÓKÜ), ahol az éjszakai műszak dolgozói ideiglenes munkástanácsot alakítottak. A gyár súlyánál fogva lényegében az ÓKÜ munkástanácsa vált az ózdi forradalom meghatározó intézményévé.

Másnap a munkások nagygyűlésén újjáválasztották a munkástanácsot, amely úgy határozott, hogy addig folytatják a sztrájkot, amíg az utolsó szovjet katona nem hagyja el az országot. A munkásgyűlést felvonulás követte, amelyet a helyi rendőrök és a közeli határőr őrs katonái biztosítottak.

Este fiataloknak sikerült a gyárőrségtől és a rendőrségtől néhány fegyvert szerezni, majd tehergépkocsikon Budapestre indultak a szabadságharcosok segítségére, ám a csoportot Egerben feltartóztatták, másnap pedig visszaszállították őket Ózdra. Ott aznap alakította meg az ÓKÜ munkástanácsa a nemzetőrséget, amely együttműködött a rendőrséggel és a határőrséggel. A nap folyamán a nemzetőrség parancsnoka, Pollák Dénes egy határőr tiszttel a magyar–csehszlovák határra ment, hogy tájékoztassa a csehszlovák határőröket a forradalom céljáról, az Ózdon történtekről, ám azok határsértés címén őrizetbe vették. Helyére Török István tanárt választották a nemzetőrség élére.

Október 29-én a rendőrség épületében, rendőrök közreműködésével folyt a nemzetőrnek jelentkezettek kiválogatása. Ekkor kapott idegösszeomlást Török István, aki árulással vádolta a rendőröket, majd utasította nemzetőreit, hogy állítsák falhoz, és végezzék ki őket. Dulakodás kezdődött, Török pisztolya többször elsült, amit a nemzetőrök jeladásnak tekintettek, és lövöldözni kezdtek. Az összevissza lövöldözésnek több sebesült áldozata lett, utána Törököt önkívületi állapotban szállították kórházba.

A városban a legvadabb rémhírek kaptak lábra a rendőrök és az ávósok lázadásáról, hisztérikus hajtóvadászat indult ellenük. Akiket kézre kerítettek, azokat behurcolták a munkástanács épületébe, már útközben bántalmazva őket. Egy ügyészségi nyomozót, illetve egy államvédelmi és egy rendőrtisztet meglincselt a tömeg. A munkástanács a környező településektől és a határőrségtől kért és kapott segítséget, kezdetben a vélt lázadás leverésére, majd a tömeg indulatainak megfékezésére, így is csak estére sikerült helyreállítani a rendet.

Forrás: Szakolczai Attila: Borsod–Abaúj–Zemplén megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 148–168.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Taksony (Pest megye), 1956. október 31.

Szovjet katonák tüzet nyitottak egy Budapest felől érkező járművekre

Október 31-én Taksonynál szovjet csapatok tüzet nyitottak két tehergépkocsira, amelyeken ferencvárosi felkelők indultak vidékre élelmiszerért. Négyen életüket vesztették.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 113

Vissza a tartalomjegyzékhez

Tarján (Komárom megye), 1956. november 9.

Szovjetek tankágyúkkal tüzet nyitottak Nyugat felé gépkocsikon menekülő corvinista felkelőkre.

November 9-én kora délután Tarjánban a szovjetek harckocsikkal megtámadták corvinista felkelők Nyugat felé menekülő gépkocsi-oszlopát. Tankágyúkkal lőtték a tehergépkocsikat, ráhajtottak az élen haladó személyautóra, majd hajtóvadászatot folytattak a község utcáin menekülők után. A támadásnak öt halálos, és legalább harminc sebesült áldozata lett, a felkelők egy része azonban folytatni tudta útját a határ felé. Másnap egyiküket Környén lőtték le a rendőrök, majd Kömlőd előtt a szovjetek bekerítették a menekülők maradékát, és rövid tűzharc után elfogták őket.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Germuska Pál: Komárom megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 237.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Budakalász (Pest megye), 1956. november 10.

Szovjetek tüzet nyitottak két tisztiiskolásra.

November 10-én szovjetek dum-dum lövedékkel rálőttek három tiszti iskolásra, akik Budakalász határában pihentek, mert felkelőknek vélték a fiatal fegyvereseket. Egyikük a helyszínen életét vesztette.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 23.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Pécs (Baranya megye), 1956. december 6.

A tüntetés feloszlatásakor karhatalmisták rálőttek egy munkásra.

Pécsett december 5-én pedagógusok és diákok megemlékezést tartottak a temetőben, ahol gyertyát gyújtottak és megkoszorúzták a forradalomban elesettek sírját. A temetőből a város központjába, a Széchenyi térre mentek, ahol egyesültek a dohánygyárban és a kesztyűgyárban dolgozó nők tüntetésével. A térre érkező karhatalmi egység gumibotozással verte szét a tüntetést. Egy szállítómunkást, aki nem vett részt a tüntetésen, hanem a Széchenyi tér egyik boltjába hozott árut pakolta, lábon lőttek, mert a karhatalom utasítására nem hagyta el a teret.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 28–29.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Salgótarján (Nógrád megye), 1956. december 8.

Karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a város központjában tüntetőkre.

Salgótarjánban az új, kádárista vezetőknek a megyei munkástanács működését akadályozó intézkedései, valamint a karhatalom összetétele és tevékenysége miatt vált különösen feszültté a helyzet 1956 december elejére. Állandósultak a tüntetések, a munkások 48 órás ülősztrájkot tartottak. A helyzetet különösen súlyossá tette a szénbányászok sztrájkra, amely kihatott az egész gazdaságra.

December 8-án hajnalban a megyei munkástanács küldöttsége Budapestre indult a Nagy-budapesti Központi Munkástanács értekezletére, a karhatalom pedig a Salgótarjánhoz közeli Kisterenyén őrizetbe vette a Nógrádi Szénbányászati Tröszt Központi Munkástanácsának egyik tagját. Kiszabadítása érdekében a kisterenyei bányászok a megyeszékhelyre indultak. Támogatásukra számos bányából és nagyüzemből indultak a dolgozók a megyei főkapitányság és a megyei tanács elé. Ott elindulásuk hírére megerősítették a rendőrség és a fontosabb középületek védelmét, abba a várost megszálló szovjet egységet is bevonták. A fegyveres erőket Tömpe István belügyminiszter-helyettes utasította, hogy minden eszközzel védjék meg objektumaikat és a középületeket.

A főkapitányság elé érkező tüntetőknek egy rendőrtiszt felajánlotta, hogy válasszanak tárgyalóküldöttséget, de az emberekben már nem volt meg az ehhez szükséges bizalom, mire a rendőrök távozásra szólították fel a tömeget. A tüntetők azonban maradtak, sőt, egyre többen lettek, hamarosan már három-négy ezer ember tüntetett a rendőrség (és a megyei tanács) előtt, teljesen betöltve a szűk teret. Nemcsak a letartóztatottak elengedését, hanem a szovjet csapatok távozását is követelték, egyben kijelentették, hogy nem ismerik el a Kádár-kormányt, szidalmazták a karhatalmistákat.

Az egyre feszültebbé váló helyzetben a megyei tanács védelmére rendelt karhatalmisták közül néhányan lövéseket adtak le, mire az egyik tüntető egy hanggránátot dobott a karhatalmisták mögé. A robbanás pánikot keltett a rendőrség és a tanács védelmére rendelt fegyveresek között, tüzet nyitottak a tüntetőkre. A sortűz következtében 46-an meghaltak és 89-en megsebesültek.

A tragédia után a szovjet városparancsnokság azonnali hatállyal feloszlatta a megyei munkástanácsot, és a város területére este hét órától kijárási tilalmat rendelt el.

Forrás: Á. Varga László (szerk.): 1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára. Salgótarján, Nógrád Megyei Levéltár, 1996. 37–41.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Miskolc (Borsod – Abaúj-Zemplén megye), 1956. december 9–11.

Karhatalmisták és szovjet katonák több alkalommal tüzet nyitottak a város központjában tüntetőkre.

Miskolcon óriási felháborodás fogadta december 9-én a megyei munkástanács felszámolását kimondó rendeletet. Délután elsőként nők vonultak az utcára. A demonstráció feloszlatására kivezényelték a karhatalmat, de az üzemi munkástanácsoktól a rendőrséghez küldött segéd-rendőrök a tüntetők mellé álltak, ezért a karhatalom nem mert egyedül fellépni ellenük. A városi rendőrkapitányságtól kértek segítséget, ám az események hírére a rendőrök otthagyták szolgálati helyüket.

Este újabb tüntetés kezdődött. Egy csoport a börtön elé vonult, hogy kiszabadítsa az őrizetbe vetteket: a börtön előtt gyülekezőket egy szovjet egység szorította el az épület elől, bent a bv-őrség szerelte le a kitörési kísérletet.

Másnap a szovjetek követelésére a megyei tanács elrendelte a rendőrséghez beküldött segéd-rendőrök leszerelését, ami tovább élezte a helyzetet. A szovjet városparancsnokság hiába hirdetett gyülekezési tilalmat, folytatódtak a tüntetések. Az emberek az utcákon égették a megyei tanács (és a pártbizottság) lapját, egy csoport pedig a nyomdához vonult, hogy kinyomtassák egy alkalmi költő hazafias versét. A nyomdához küldött magyar karhatalmi egység a tüntetők nagy száma miatt nem avatkozott közbe. A nyomda munkástanácsának engedélyével már megkezdődött a munka, amikor egy szovjet harckocsi és két szakasznyi szovjet katona érkezett a megmozdulás felszámolására. A tüntetők ellenálltak, igyekeztek megakadályozni, hogy a szovjetek bejussanak a nyomdába. Lövöldözés kezdődött, amelyben két szovjet katona és nyolc tüntető vesztette életét, negyvenen megsebesültek. (A halottak számát megnövelte, hogy a lövések elől menekülők alatt leszakadt a Szinva-patak hídja.)

Miután a szovjetek kiszorították a nyomda előtti térről a tüntetőket, közülük többen a karhatalom laktanyájához mentek, hogy fegyvert szerezzenek a szovjetek elleni harchoz. Egy csoportnak sikerült a hátsó kapun benyomulnia, ismét lövöldözés kezdődött, amelynek a laktanya védelmére érkező szovjet egység vetett véget. A lövöldözésben életét vesztette egy karhatalmista őrnagy, a laktanya ügyeletes parancsnoka. Más csoportok a megyei tanács épületét vették ostrom alá, ahonnan elmenekültek a funkcionáriusok. Járművekből barikádokat emeltek a város központjában, hogy akadályozzák a szovjet csapatok mozgását. A küzdelem egész nap, sőt december 11-én is folytatódott.



Forrás: Szakolczai Attila: Borsod–Abaúj–Zemplén megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 195-196. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Gyón (Pest megye), 1956. december 10.

A megválasztott vezetőik védelmében tüntetők rátámadtak a járási párttitkárra, majd megölték.

December 10-én a járási tanács és pártbizottság küldöttsége érkezett Gyón községbe, hogy felszámolva az október 23-a utáni személyi változásokat, visszaállítsa hivatalukba a községi tanács leváltott vezetőit.A megbeszélés idején egyre többen gyülekeztek a tanácsháza elé, részint választott vezetőik védelmében, részint Biksza Miklós járási párttitkár azonnali távozását követelve. (November 4-e után Biksza vezette a községbe azt a szovjet egységet, amely lefegyverezte a nemzetőrséget.) Egy idő után többen behatoltak a tanácsterembe, szidalmazták, sőt meg is ütötték Bikszát, aki erre kimenekült az utcára. Többen üldözni kezdték, mire a párttitkár fegyverével védekezett. Több lövést adott le, egyik üldözőjét súlyosan megsebesítette. A tömeg azonban utolérte, ütötték, rúgták, majd egyikük saját pisztolyával agyonlőtte Bikszát.


Forrás: Böőr László: Adatok az ’56-os forradalom Pest megyei történetéhez. Budapest, TIT, Teleki László ismeretterjesztő Egyesület, 1997. 55–60. Böőr László – Takács Tibor: Pest megye. In Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2006. 310 – 311.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Hódmezővásárhely (Csongrád megye), 1956. december 10.

Karhatalmisták tüzet nyitottak a területi munkástanácsok feloszlatása ellen tiltakozó tüntetőkre.

Hódmezővásárhelyen a munkástanácsok már november 4-e előtt létrehozták városi irányító testületüket, azt azonban a második szovjet támadást követően a szovjet városparancsnokság – egyetértésben a helyi kádárista vezetőkkel – feloszlatta. A munkástanácsok azonban új városi munkástanácsot választottak, amely felvette a kapcsolatot a Nagy-budapesti Központi Munkástanáccsal, és kezdeményezte a megyei munkástanács megalakítását.

A városi munkástanács december 10-én, a területi munkástanácsok feloszlatásának napján tartotta utolsó ülését, amelyen a területi munkástanácsok feloszlatása elleni tiltakozásképpen délutánra néma tüntetést hirdettek. Az ülésen részt vett a karhatalom egy tisztje, aki bejelentette, hogy a néma tüntetés megtartását nem ellenzik.

A tüntetés délután három órakor kezdődött. A karhatalom annak biztosítására vonult ki, de a demonstráció szervezésének vádjával már a tüntetés kezdete előtt őrizetbe vették a városi munkástanács elnökét és egy másik férfit. Fél öt tájban azonban – máig tisztázatlan körülmények között – a karhatalmisták a tüntetők közé lőttek: egy munkás halálosan megsebesült. Az egyik forrás szerint a tüntetők között – személyes okok miatt – verekedés kezdődött, ez váltotta ki a fegyverhasználatot.


Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 31. Farkas Csaba: Csongrád megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 232–232.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Eger (Heves megye), 1956. december 11–12.

Gyurkó Lajos vezérőrnagy vezetésével katonák fegyverrel verték szét a tüntetőket.

Az egri munkástanácsok, amelyeknek küldöttei részt vettek a KMT december 8-i ülésén, csatlakoztak az ott elhatározott 48 órás sztrájkhoz.

Az azt megelőző este, december 10-én, elsősorban nők részvételével tartottak a forradalom és szabadságharc áldozataira emlékező tüntetést az első világháborús emlékműnél, onnan a Petőfi-szoborhoz, majd a nyomdához vonultak, ahol Kádár-ellenes röplapokat nyomtattak. Másnap délelőtt – már a sztrájk idején – nagyobb tüntetésre került sor, a tömeg a nyomdához ment, ahol további küzdelemre buzdító röplapokat kezdtek készíteni. A városi rendőrkapitány a megmozdulás felszámolására egy rendőr százados vezetésével honvédekből álló karhatalmi szakaszt küldött a nyomdához. Megjelenésükkor a tömeg oszolni kezdett, a rendőrtiszt pedig igazoltatni kezdte a nyomdában tartózkodókat. Eközben a katonák összetűzésbe keveredtek az épület előtt maradt tüntetőkkel, két fiatalt megsebesítettek, majd elvonultak. Amikor az egyedül maradt rendőr százados elhagyta a nyomdát, tüntetők rátámadtak, bántalmazták. Józanabb tüntetők véget vetettek az erőszaknak, és kórházba vitték a sebesültet.

A nap folyamán Egerbe érkező Gyurkó Lajos vezérőrnagy (aki 1945–1948-ban a közeli Gyöngyösön volt párttitkár) értesülve a történtekről átvette a fegyveres szervek fölött az irányítást. Egy kisebb raj élén személyesen indult a főutcára, ahol tüzet nyitottak a tüntetőkre: két fiatal meghalt, több mint tízen megsebesültek. Délután Füzesabonyból berendelt egy karhatalmi egységet, és eligazítást tartott a pártvezetők, valamint a fegyveres testületek parancsnokai részére. Megerősítette a kijárási tilalmat, és másnapra fokozott járőrözésre utasította a karhatalmat.

A sztrájk második napjára senki sem szervezett tüntetést, ennek ellenére sokan gyülekeztek az utcákon, elsősorban a belvárosban, tiltakozva az előző napi fegyverhasználat ellen. A Gyurkótól kapott eligazítás értelmében két raj, mintegy ötven karhatalmista indult oda. Miután az emberek szidalmazni kezdték őket, a parancsnok tüzet vezényelt, mire a katonák géppisztolyokból rövid sorozatokat adtak le. Hatan meghaltak, tizenkilencen megsebesültek. A lövetés ügyében a rendszerváltozásig nem indult vizsgálat.


Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 27–28. Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Cseh Zita: Heves megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 293–295.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kecskemét (Bács–Kiskun megye), 1956. december 11–12.

A tüntetők ellenálltak a megmozdulás felszámolására küldött karhatalmistáknak, mire azok tüzet nyitottak.

A kecskeméti üzemekben a munkástanácsok megszavaztatták a dolgozókkal, hogy csatlakoznak-e a Nagy-budapesti Központi Munkástanács meghirdette sztrájkhoz. A többség a sztrájk mellett szavazott. December 11-én, a sztrájk első napján nem sokkal tíz óra után a Kossuth-szobornál kezdődött tüntetés. A hamarosan több ezresre duzzadó tömeg élére a munkástanácsok vezetői álltak. A békés felvonulás mintegy két órán át tartott. A tüntetést követően egy 100-150 fős csoport a Kinizsi Konzervgyárhoz ment, ahol a munka abbahagyására szólították fel azokat a részlegeket, amelyek nem csatlakoztak a sztrájkhoz. Visszaérve a belvárosba szovjet páncélosoktól támogatott karhatalmi egységbe ütköztek. Az első karhatalmista csoportokat visszaszorították, mire társaik tüzet nyitottak. A tüzelésbe bekapcsolódtak a szovjet páncélosok is. A források szerint a lövetésnek nem voltak sebesült vagy halálos áldozatai.

Másnap délelőtt ismét tüntetők gyűltek a főtérre. Ezúttal azonban a magyar és szovjet fegyveres erők megakadályozták az újabb demonstrációt: sortűzzel oszlatták fel a gyülekezőket. A fegyverhasználatnak egyetlen halálos áldozata volt: a városi tanács egyik osztályvezetője, aki nem is a tüntetők között, hanem a pártház erkélyén állt. Délután a Kossuth-szobor környékén gyülekeztek tüntetők. A fegyveres erők ismét lőttek, majd huszonkét tüntetőt őrizetbe vettek.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Orgoványi István – Tóth Ágnes: Bács–Kiskun megye. In Szakolczai Attila – Á. Varga László: A vidék forradalma, 1956. I. Budapest, 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára, 2003. 68–69.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Zalaegerszeg (Zala megye), 1956. december 12–14

Az előző napokban foglyul ejtettek kiszabadítása érdekében december 14-én tüntetők gyűltek a rendőrség elé: az őrség riasztó lövések leadásával oszlatta fel a megmozdulást

December 12-én, a 48 órás sztrájk második napján tüntetők gyűltek a zalaegerszegi főposta elé, egyik forrás szerint azért, mert annak vezetőjét őrizetbe vették a szovjetek, másik szerint azért, mert a postásokat sztrájktöréssel vádolták. (December 11-én a katonaság megszállta a postát, hogy a sztrájk idejére biztosítsák a postai beszélgetéseket és a hírközlést.) A karhatalom megakadályozta, hogy a tüntetők behatoljanak a postára, de a megmozdulás feloszlatása érdekében nem lépett fel.

Másnap újabb tüntetésre került sor: az asszonyok vonultak fel gyászruhában a forradalom során elesettekre emlékezve. A demonstráció után a karhatalom több személyt őrizetbe vett. Kiszabadításuk érdekében december 14-én tüntetők vonultak a rendőrség elé, amit a karhatalom és a szovjet katonák riasztó lövések leadásával oszlattak fel. A források szerint sebesülés nem történt. A szovjet parancsnok 19 órától reggel 5-ig tart kijárási tilalmat rendelt el.


Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 30. Csomor Erzsébet: Forradalmi események a megyeszékhelyen. Zalaegerszeg, 1956. In Csomor Erzsébet – Kapiller Imre (szerk.): ’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai, 1956–1958. Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, 1996. 397–401. /Zalai Gyűjtemény, 40./

Vissza a tartalomjegyzékhez

Tinnye (Pest megye), 1956. december 22.

Karhatalmisták tüzet nyitottak a tanácsházára behívottak szabadon engedését követelő asszonyokra.

December 22-én Tinnyén berendelték a tanácsházára azokat a gazdákat, akik a forradalom idején kiléptek a termelőszövetkezetből. Az akciót a termelőszövetkezet elnökének kérésére a piliscsabai karhatalom egy alakulata biztosította. A faluban elterjedt a hír, hogy a behívottakat bántalmazzák, a Szovjetunióba akarják deportálni őket, mire feleségeik a tanácsháza köré gyűltek férjeik szabadon engedését követelve. Miután nem engedelmeskedtek a karhatalmi parancsnok Oszolj! vezényszavának, a karhatalmisták tüzet nyitottak. Egy asszonyt agyonlőttek.


Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 30.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kossuth Tüzér Tiszti Iskola, Üllői út, 1956. október 23.

Este 9 óra tájban az őrség tüzet nyitott az épület előtt tüntetőkre.

Amikor a Rádiónál egyre feszültebbé vált a helyzet, különböző alkalmi csoportok indultak segítségért és/vagy fegyverért gyárakba, rendőr őrsökre és katonai laktanyákhoz.

Este hét óra tájban ért az első, nemzeti zászló alatt vonuló csoport a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola Üllői úti épületének főkapuja elé. Követelték, hogy a katonák vegyék le sapkájukról a csillagot, és talán már ekkor fegyvert is kértek, ám amikor lövetéssel fenyegették meg őket, odébbálltak.

Egy óra múlva tehergépkocsikon érkeztek tüntetők. Hogy jelezzék a katonáknak, milyen súlyos a helyzet, egy sebesültet letettek a bejárat előtt az úttestre, de az őrség riasztó lövéseinek hatására elmenekültek. (A sebesültet a katonák kórházba vitték.)

Este kilenc óra tájban több irányból érkeztek teherautók a laktanya elé, valamint a Nagyvárad tér felől egy utasokkal teli villamos. A tüntetők arra kérték a katonákat, hogy álljanak a forradalom mellé. A parancsnokok távozásra szólították fel a tömeget, majd, mivel a tüntetők nem mozdultak, a katonák tüzet nyitottak, mire a tüntetők elmenekültek. Az akadémia 1956 végi jelentése szerint a tűz megnyitására azért került sor, mert a tömegből több lövést adtak le az épület felé, miután a parancsnok távozásra szólította fel a tüntetőket, ám jelen ismereteink szerint este kilenc órakor a tüntetők még nem rendelkeztek lőfegyverekkel. (A Rádiónál csak éjfél tájban kezdődött a fegyveres ostrom.) A sortűznek 4-5 halálos és több sebesült áldozata volt.

A lövetés megtörte a tisztek egy részének harci szellemét: az éjfél tájban az akadémiára érkező gépesített ezred katonáit többen arra bíztatták, hogy "tagadják meg a parancsot, ne lőjenek a népre, hanem menjenek az ÁVH-sok ellen a Stúdióhoz [a Rádióhoz]".


Forrás: HL, 1956-os gyűjtemény, 1. ő. e. A Kossuth Tüzér Tiszti Iskola jelentése az 1956-os eseményekről. 484-511. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 140.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Magyar Rádió, Bródy Sándor utca, 1956. október 23.

Miután az őrség korlátozott erőszakkal nem tudta felszámolni a Rádió székháza előtti tüntetést, kevéssel este 9 óra után éles lőszerrel a tömegbe lőttek.

A Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt kis szünetekkel október 22-e este óta tüntettek (akkor műegyetemisták érkeztek, hogy beolvassák a nagygyűlésükön elfogadott követeléseket).

Október 23-án délután egyre feszültebbé vált a helyzet. Az épület védelmére rendelt fegyveresek és a tüntetők kezdetben csak szidalmazták egymást, később a tüntetők kövekkel, a védők könnygázgránátokkal támadták a másik felet. A belső karhatalmisták több alkalommal feltűzött szuronnyal mentek ki az épületből, és a levegőbe leadott sortüzekkel szorították vissza a tüntetőket, de azok mindig visszatértek (vagy mások érkeztek helyettük). Már ezeknek az attakoknak is lehettek sebesült (netán halálos) áldozatai (is) részint a házak falán vagy az úttesten gellert kapott lövedékektől. Este nyolc óra után a védők már tűzparanccsal rendelkeztek. Az Országos Mentőszolgálathoz 21 óra 12 perckor érkezett az első bejelentés lövésből származó (halálos) sebesülésről, az első áldozat egy negyven év körüli férfi volt, akit a Vas utcai kórházba szállítottak.

Az órák óta tartó tüntetés, a kődobálás ekkorra már idegileg kifárasztotta a védőket, akik egyre feszültebben várták a sokszor megígért fegyveres segítség megérkezését. Este 9 óra tájban megérkezett az első katonai egység, a Solymosi János alezredes vezette piliscsabai páncélosok. A katonák amúgy sem nagy harci elszántsága még tovább csökkent, mire a Rádióhoz értek. Útjuk során tüntetők több helyen követelték tőlük, hogy ne a nép, hanem az ávósok ellen harcoljanak. Megjelenésüktől azt várták a védők, hogy a tüntetés feloszlik, ők pedig felszabadulnak a rájuk nehezedő nyomás alól. Ehelyett azt látták, hogy a tömeg barátságosan fogadja a katonákat, párbeszéd kezdődik a civilek és a fegyveresek között, egy tiszt pedig, kezében nemzeti zászlóval a harckocsi tornyából intéz beszédet a tömeghez. (Az épületben nem hallhatták a szavait, de láthatták, hogyan fogadja azokat a tömeg.) A katonák – különösen a harckocsizók – átállása reménytelen helyzetbe hozta volna a védőket, ezért dönthetett úgy az egyik parancsnok, hogy elejét véve a fraternizálásnak, megakadályozandó, hogy a harckocsizók a tüntetőkhöz csatlakozzanak, le kell lőni a tömeghez beszédet intéző tisztet. Az ismételt lövetés hatására (de talán már az utcán leadott sortüzek következtében is) elszabadultak az indulatok. A tüntetők fedezéket keresve hátrébb vagy kapualjakba húzódtak, miközben a közeli építkezésről szerzett téglákkal egyre bőszebben támadták az épületet. Létszámuk hozzávetőleg ebben az időben nőtt az addigi sokszorosára a Kossuth térről, valamint a Dózsa György útról csatlakozottak révén.


Forrás: Kresz Géza Országos Mentőmúzeum (KGOM), Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) esetnaplója, 1956. október 23. Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 65–66. Zimándi Pius: A forradalom éve. Budapest, Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, 1992. 165.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Honvédelmi Minisztérium, Néphadsereg, 1956. október 24.

A tüntetőkre tüzet nyitottak az épület védelmére rendelt szovjet és magyar katonai egységek.

Október 24-én hajnalban szovjet páncélosok sorakoztak fel a Honvédelmi Minisztériumot övező utcákban a szovjet Különleges Hadtest Lascsenkó altábornagy vezette törzsének biztosítására.

A szovjetek reggel tüzet nyitottak egy csoportra, amely egy magyar páncélost követve a Nagykörút felől érkezett a Néphadsereg (ma Honvéd) térre, ahol szidalmazták, néhányan pedig különböző eszközökkel (de nem fegyverrel) támadták a szovjet páncélosokat. Ez vélhetően ugyanaz a csoport volt, amely kevéssel korábban behatolt a Vörös Csillag (Szikra) Nyomdába, ott állíthatták maguk mellé a harckocsit. Egyes források szerint a szovjetek azt követően nyitottak tüzet, hogy a minisztériumot védő magyar katonák riasztó lövésekkel próbálták elűzni a térre érkezőket. A szovjetek után magyar egységek is lőni kezdtek. A lövöldözésben harckocsiágyúval többször rálőttek a Honvéd utcai tiszti házra, mert állítólag onnan lőtték a páncélosokat.

A sebesülteket részint a minisztériumban kialakított segélyhelyen látták el, részint a Központi Honvéd Kórházba és a Visegrádi utcai rendelőbe vitték, a többiek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) révén jutottak orvosi ellátáshoz. A sebesültek között katonák és államvédelmisek is voltak. Az OMSZ akkori vezetőjének visszaemlékezése szerint 46 olyan sérültet láttak el, aki a HM előtt sebesült meg. A katonai források szerint nyolcan, későbbi visszaemlékezések szerint húszan-huszonöten vesztették életüket.

Néhány órával később a Roosevelt téren, a Belügyminisztérium előtt is tüzet nyitottak az épület védői egy csoportra.

Forrás: Horváth Lajos (szerk.): Sortűz a HM előtt. 1956. október 24. Budapest, Zrínyi, 1992.

Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 13.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Budapest, Soroksár, 1956. október 24.

A szovjet katonák tüzet nyitottak az őket kövekkel dobáló tüntetőkre.

Kora délután tüntetés kezdődött Soroksáron. Feloszlatására a Kecskemétről érkezett gépesített ezred kapott parancsot, ám ennek végrehajtását az alakulat politikai helyettese megakadályozta. A tüntetők kövekkel dobálták meg a 2. szovjet gépesített gárdahadosztály belváros felé haladó harckocsijait és páncélkocsijait, mire a szovjetek tüzet nyitottak: a tüntetők közül többen halálos sebet kaptak.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Újpest, 1956. október 24.

Kora délután a BM főosztály épületéből a tüntetők közé lőttek.

Kora délelőtt tüntetés bontakozott ki Újpesten a BM főosztály előtt. Az emberek az éjszakai harcokban részt vettek beszámolóit, valamint a követeléseket hallgatták, amikor az épületből rájuk lőttek. A holttestet gépkocsira téve gyászmenetben vitték körbe a kerületben. A szovjet emlékműhöz érve ledöntötték az obeliszket, és a helyén ravatalozták fel a halottat. Délután felkelők elfoglalták a kerületi kapitányságot és a tanácsházát, ahol nemzeti bizottságot állítottak fel.


Forrás: BFL, XXV.4.f. 8017/1958. Kósa Pál és társainak pere

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kossuth tér, 1956. október 25.

A késő délelőtt a térre érkező tüntetőkre tüzet nyitottak a kormánynegyed védelmére rendelt fegyveres erők.

Noha a gyülekezési tilalom továbbra is érvényben maradt, október 25-én délelőtt tömegek lepték el Budapesten az utcákat, győzködték a szovjet katonákat, hogy ami Magyarországon történik, az nem fasiszta ellenforradalom, hanem nemzeti, demokratikus, sőt számos elemében szocialista forradalom és szabadságharc. A szovjet katonák arra kaptak parancsot, hogy a fegyveres lázadást verjék le, nem tudtak mit kezdeni a fegyvertelen tüntetőkkel. Közülük egyesek elbizonytalanodtak, másokat sikerült meggyőzni, ezek barátkozni kezdtek a tüntetőkkel. Az emberek felmásztak a páncélosokra, kitűzték azokra a nemzeti zászlót, és a város különböző pontjairól, legtöbben az Astoriától (ahol reggel még súlyos harcok folytak) nemzeti színekbe öltöztetett szovjet harckocsikon indultak a Parlament elé tiltakozni a felkelőkre szórt vádak, valamint a szovjetek behívásáért legáltalánosabban felelősnek tartott, rádióbeszéde miatt meggyűlölt Gerő ellen "Vesszen Gerő!" és "Nem vagyunk mi fasiszták!" jelszavakat skandálva.

A kormánynegyed védelmére rendelt fegyveres erők pánikba estek, amikor az ígért és remélt nyugalom helyett sokezres tömeg gyűlt a térre páncélosok kíséretében, amelyekről a zászlódísz és a harckocsikra kapaszkodott fiatalok miatt nem is lehetett eldönteni, hogy szovjetek vagy a felkelőkhöz átállt magyar egységek. A térre gyűlő tüntetőkre úgy fél óra múlva gyilkos sortűz zúdult: lőtték a menekülőket, az épületek védelmébe húzódókat. A tüzelésbe bekapcsolódtak a téren álló szovjet páncélosok, lőve a torkolattüzek irányában a környező épületek tetejét, de a velük percekkel korábban még fraternizáló tüntetőket is. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a pártközpont védelmére érkező magyar határőr egység is tűzharcba keveredett a szovjetekkel és a pártközpontot védő államvédelmisekkel, növelve a fejetlenséget és az áldozatok számát. (A határőröket átállt egységnek vélték, mivel azok a városon történő áthaladásuk biztosítása érdekében levették sapkájukról a vörös csillagot.)

A mintegy hetven halálos és számtalan súlyos sebesültet követelő mészárlás végrehajtóinak, felelőseinek kilétéről azóta is vita folyik. A források egyaránt alátámasztják, hogy a pártvezetőség ülésén részt vevő Szerov tábornok, illetve hogy a környező épületek padlásain, elsősorban a Földművelési Minisztériumban elhelyezett karhatalmi, köztük határőr egységek parancsnoka adta ki a tűzparancsot. Mindkettejük számára elfogadhatatlan volt akár a szovjet, akár a magyar katonaság fraternizálása, átállása, ezt minden eszközzel meg akarták akadályozni. Az újabban előkerült források a magyarok, míg a módszer – a rendteremtés érdekében szétlőni mindent, akár saját erőiket is – a szovjetek felelősségét teszi valószínűbbé. A pesti utcákon elsősorban az ÁVH-t okolták a vérengzéssel: "gyilkos az ávó, vesszen az ávó" követelték, és dagadt új, véres zászlós tüntetéssé a térről menekülők áradata.

Forrás: Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2003. 75–81.

Kő András – Nagy J. Lambert: Kossuth tér, 1956. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2001.

Horváth Julianna – Ripp Zoltán (szerk.): Ötvenhat októbere és a hatalom. A Magyar Dolgozók Pártja vezető testületeinek dokumentumai, 1956. október 24–28. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997., 223–224. Varga László: A harmadik napon, 1956. október 25. In Varga László: Az elhagyott tömeg. Tanulmányok 1950–1956-ról. Budapest, Cserépfalvi – Budapest Főváros Levéltára, 1994. 99–126. Zimándi Pius: A forradalom éve. Budapest, Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, 1992. 171.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Köztársaság tér, 1956. október 30.

A pártház elfoglalása után a téren legyilkoltak több védőt, köztük sorozott karhatalmistákat.

Október 30-án reggel teherautón húst szállítottak a budapesti pártbizottság Köztársaság téri székházába. A közeli közértnél sorban állók a kocsihoz gyűltek, abban a hiszemben, hogy vidékről érkezett élelmiszert osztanak, de elküldték őket. Ekkor kezdődött szóbeszéd a pártházban megbújó, onnan kilövöldöző ávósokról, amivel az épülethez irányítottak egy, a környéken cirkáló, rendőr vezette nemzetőr járőrt. A pártházat védő fegyveresek, akik korábban a belső karhatalomnál szolgáltak, de ekkor már maguk is nemzetőrök voltak, nem engedték be az épületbe, elküldték a kapuból a néhány civiltől kísért járőrt. A téren egyre nőtt a feszültség és az ávóellenes hisztéria, az emberek további két nemzetőr járőrt állítottak meg. A már sokaság által kísért, rendőr vezette járőröket a kapuőrség beengedte, velük civilek is benyomultak.

Az őrség igazoltatását egyre indulatosabb szóváltás és fenyegetőzés kísérte a behatolt civilek részéről. A kintről érkezetteknek gyanús volt a bentiek új egyenruhája és új igazolványa, a bentiek úgy látták, hogy a rendőrök vezette nemzetőröket csak arra használták a felkelők (az "ellenforradalmárok"), hogy bejussanak. A csődületre és zajongásra a bejárati csarnokba sietett az őrség több tagja. Úgy értékelték a helyzetet, hogy társaikat megtámadták, ezért tüzet nyitottak. A lövöldözés elől a nemzetőrök, a civilek (a kintről érkezettek), és a karhatalmistákból lett nemzetőrök (az épület védői) közül is többen kimenekültek a kapun. A kimenekültek és a bent maradtak egy ideig kölcsönösen szidalmazták egymást, majd ismét eldördültek a fegyverek, vélhetően az őrség tagjai nyitottak először tüzet az ablakokból az épület előtt álló teherautó mögött fedezékbe húzódottakra. Ezzel megkezdődött a többórás harc.

Miután a védők segítségére küldött harckocsik a pártházat vették tűz alá, Mező Imre, a pártbizottság titkára úgy határozott, hogy megpróbál tárgyalni a támadókkal. Az épületből fehér zászlóval kilépő Mezőt és az őt kísérő két honvédtisztet azonban agyonlőtték a támadók, akik ezt követően behatoltak az épületbe. A foglyul ejtett védőket szidalmazták, bántalmazták, közülük többeket agyonlőttek. Bántalmaztak, gyaláztak, köpdöstek több holttestet, felakasztották a honvédtisztek hulláját.

A harcnak és az azt követő gyilkosságoknak a védők részéről mintegy huszonöt halálos áldozata lett, a támadók veszteségeiről nincsenek pontos adatok.

Forrás: Tulipán Éva: Szigorúan ellenőrzött emlékezet. A Köztársaság téri ostrom 1956-ban. Budapest, Argumentum, 2012. Szakolczai Attila: A Köztársaság téri csata nyitánya. Betekintő, 2012/2.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Aradi utca, 1956. október 31.

A tömeg meglincselt egy államvédelmi századost.

Október 31-én dél tájban az Andrássy úton (a forradalom idején Magyar Ifjúság útja) feltartóztattak egy férfit, akit azzal vádoltak, hogy államvédelmi tiszt, illetve hogy rálőtt egy fiúra, akinek át is lőtte a sapkáját. Az emberek súlyosan bántalmazták, miközben az Eötvös utcán a Nyugati pályaudvar felé vitték.

Az Eötvös utca 25. szám alatt egy nemzetőr egység állomásozott. A kapuban őrt álló nemzetőrök kivették a bántalmazott személyt (Tóth Ferenc államvédelmi századost) a tömeg kezéből, bevitték a parancsnokságra, a kaput pedig bezárták. A tömeg ekkor a nemzetőrök ellen fordult, azzal vádolva őket, hogy mentik és bújtatják az ávósokat, és követelte Tóth százados kiadását.

Eközben a nemzetőrök kikérdezték a századost, részben azt tudakolva tőle, hogy mióta dolgozott az ávónál, mi volt a beosztása, illetve hogy mi igaz a vádból, miszerint rálőtt egy fiúra. Többen próbálták a kapu elé kimenve csillapítani a tömeget, hivatkozva arra, hogy a gyanúsított megölése gyilkosság, át kell adni a bíróságnak, az ítélkezzen felette. A tömeg lecsendesítését szolgálta az is, hogy beengedtek az épületbe előbb egy négy-, majd tízfős küldöttséget, hogy ellenőrizze: nem akarják megszöktetni a férfit. Erre lehetőség sem volt: az épületnek nem volt más kijárata, a belső udvart tűzfalak vették körül.

A helyzetet a nemzetőrök egyre veszélyesebbnek látták, a tömeg fegyverrel történő megfékezésére nem mertek vállalkozni. Egy idő után a beengedett küldöttség Tóth századost kivitte az utcára, ezt a nemzetőrök nem akadályozták meg.

A kint lévő feldühödött tömeg ütötte, rúgta, majd lábára kötelet kötve vonszolni kezdték: előbb a Nyugati pályaudvar irányába, majd megfordultak. Végül a körút és az Aradi utca sarkán egy fára felakasztották, nyakába táblát tettek: "Így jár minden ávós!".

Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. BFL, XXV.4.a. Nb.3679/1957. Mayer Antal és társainak pere

Vissza a tartalomjegyzékhez

Nyugati pályaudvar, 1956. december 6.

Karhatalmisták tüzet nyitottak a vörös zászlós tüntetést megzavarni próbáló ellentüntetőkre.

December elején a városban többfelé röpcédulák jelentek meg, amelyek december 6-ra újabb fegyveres felkelésre hívták fel az embereket. Aznap több százan gyűltek a Keleti pályaudvar (a röpcédulákon megjelölt egyik gyülekezőhely) elé, ahova a hatalom jelentős (szovjet és magyar karhatalmi) katonai erőt vont össze, és a gyülekező tüntetőket viszonylag hamar szétkergette. A nagy katonai erődemonstráció ellenére a város belső részein több helyen gyűltek össze tüntetők, a karhatalom szovjet katonai segítséggel igyekezett csírájukban elfojtani a demonstrációkat.

A december 4-i nőtüntetés után ismét elszaporodó tüntetések ellensúlyozására, bizonyítandó, hogy tömegek támogatják az "ellenforradalom" elleni harcát december 6-ra (a forradalmi bizottságokat megszüntető kormányhatározat közzétételének, illetve a forradalmat ellenforradalomként ábrázoló Fehér könyvek első kötete megjelenésének másnapjára) a Kádár-kormány is tüntetést szervezett. A főváros több pontján vörös zászlók alatt gyülekeztek a kádárista szimpátiatüntetés résztvevői (Baross tér, Calvin tér, Móricz Zsigmond körtér, Nyugati pályaudvar). Biztosításukra szovjet katonai, valamint magyar rendőri és karhatalmi egységeket rendeltek ki. Az Andrássy úton (a forradalom idején Magyar Ifjúság útja) és a Nagykörúton vonulókra több helyen ellentüntetők támadtak, az Oktogon (akkor November 7. tér) közelében rövid tűzharcot vívtak az ellentüntetők a karhatalommal.

A Nyugati pályaudvar elé érkező vörös zászlós menetet több száz ellentüntető fogadta. A kádárista felvonulást biztosító karhatalmisták közülük többeket megpróbáltak őrizetbe venni, amit a tömeg megakadályozott. A karhatalmisták kezdetben levegőbe leadott riasztólövésekkel akarták feloszlatni a megmozdulást, majd a tömegbe lőttek: hatan meghaltak, az ellentüntetőket csak közel félórás küzdelemben tudták szétzavarni. (Más források szerint a karhatalmisták őrizetbe vett tüntetőket lőttek agyon.)

Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 20–24.BFL, XXV.4.a. Nb. 1820/1957. Preszmajer Ágoston és társai pere.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Csepel, Csepeli Vas-és Fémművek, 1957. január 11.

A karhatalom fegyvert használt a munkástanács lemondása miatt, egyben a régi igazgatók visszahelyezése ellen tüntetőkkel szemben.

1957. január elején pattanásig feszült a helyzet a Csepel Vas- és Fémművekben (CSM), az utolsó olyan, országos jelentőségű intézményben, amelynek vezetéséből Kádáréknak még nem sikerült kiszorítaniuk a forradalom idején alakult szervezeteket, a munkástanácsokat. (A CSM-ben kétszintű munkástanács alakult: külön munkástanácsa volt az egyes gyárrészlegeknek, a gyár egészére vonatkozó ügyeket pedig a gyár központi munkástanácsa intézte.)

A kormány elszánta magát arra, hogy a CSM-ben is visszaállítja az október 23-a előtti hatalmi viszonyokat, ezért érvénytelenítette a gyár igazgatóinak a munkástanács általi leváltását (amit korábban még jóváhagyott); leváltotta a munkástanács által kinevezett igazgatót; új kormánybiztost nevezett ki a gyár élére, aki pusztán a termelés előmozdítására kívánta korlátozni a munkástanács szerepét; racionalizálás címén pedig azokat a műszaki vezetőket bocsátotta el, akik addig együttműködtek a munkástanáccsal.

Január 8-án a központi munkástanács vezetősége hosszas vita után titkos szavazással úgy döntött, hogy további működésüknek nincs értelme, ezért lemondanak megbízatásukról. Döntésük nyomán a 19 gyárrészleg munkástanácsából 17 kimondta feloszlását vagy felfüggesztette működését.

A munkástanácsok lépésére több részleg már január 9-én sztrájkot akart kezdeni, majd 11-én (amikor a munkástanács lemondása megjelent a lapokban) spontán tüntetés bontakozott ki az igazgatói épület, az úgynevezett nagyiroda előtt. Az amúgy is feszült hangulatot tovább izzította, hogy a dolgozók akkor, a fizetési szelvényekből tudták meg, hogy a december 11–12-i sztrájkra nem kaptak bért, és nem fizették ki azokat a munkanapokat sem, amikor energiahiány miatt nem folyt termelés.

Az igazgató és a kormánybiztos elmenekült a gyárból, noha a karhatalom igyekezett felkészülni egy tömegakcióra, és megerősítették a gyár fegyveres védelmét. A munkások azonban elvették a karhatalmisták fegyverét, azokat összetörték, és kiakasztották a nagyiroda előtti versenytáblára, majd benyomultak az igazgatói épületbe. Erősítés érkezett a csepeli kapitányságról, de a karhatalmisták a főbejárat elé emelt barikádot csak mintegy félórás küzdelemben tudták szétverni. A megmozdulás – amelyen a különböző becslések szerint hat- vagy tizennyolc ezer ember vett részt – idején többfelé volt lövöldözés. Amikor a munkások behatoltak a nagyirodára: a kapuőr rendőr riasztó lövést adott le, de a golyó gellert kapott, és megsebesítette az egyik motorkerékpár-gyári munkást, aki napokon belül belehalt sebesülésébe. Az órákon át tartó küzdelemben legalább heten megsebesültek, életét vesztette egy karhatalmista is. Délután a karhatalom megkezdte a munkástanácsi vezetők őrizetbe vételét. A január 11-i tüntetéssel kapcsolatban összesen harminc embert vettek őrizetbe. A letartóztatások elleni tiltakozásul másnap egyes üzemekben megpróbáltak sztrájkolni, de ezek a kísérletek már nem voltak eredményesek.

Ez volt a forradalom utolsó nagyszabású tömegakciója. Január 27-én Kádár János részvételével tartottak kommunista aktívaülést Csepelen, aki kijelentette: "Csepel vörös volt, és vörös marad!"


Forrás: Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia Kiadó, 1993. 31. ÁBTL, 3.1.9. V-141774. Nagy Elek és társainak vizsgálati iratai. BFL, XXV.4.f. Nb.7154/1957. Nagy Elek és társainak pere. BFL, XXV.4.a. Nb.1820/1957. Preszmajer Ágoston és társainak pere

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.