Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19-20. században – Atrocitások, pogromok, tömeggyilkosságok, népirtások (Digitális Konfliktus Adatbázis) / Etnikai konfliktusok: Erdély 1918-1919

Etnikai konfliktusok: Erdély 1918-1919

1918 őszén a háborús vereség és a forradalmak nyomán az Osztrák-Magyar Monarchia más vidékeihez hasonlóan Erdély számos településén is felbomlott a rend. A hazatérő katonák és a paraszti lakosság megtámadták a közigazgatási hivatalokat és a csendőrőrsöket, feldúlták a kastélyokat, boltokat és raktárakat fosztottak ki. Az atrocitásoknak számos halálos áldozata volt.[1] A hatóságok és a károsult birtokosok igyekeztek fenntartani a rendet, és a megtorló intézkedések is helyenként súlyos vérontással jártak.[2] A konfliktusokat kezdetben elsősorban az általános szociális elégedetlenség fűtötte, az etnikai oppozíciók szerepe másodlagos volt. A vegyes lakosságú vidékeken a megmozdulásokban magyar és román falusiak egyaránt részt vettek, és a román birtokosok uradalmait sem kímélték meg.[3] 1918. november 8-án Urmánczy Nándor különítménye Jósikafalván a kastélyt kifosztó románok közül 20-30 embert kivégeztetett. Itt is „osztályalapú” konfliktusról volt szó, és a történteket román-magyar vegyes bizottság vizsgálta ki és ítélte el. Ennek ellenére az esemény (eltúlzott áldozati létszámmal) a későbbiekben etnikai sérelemként jelent meg.

A nagyobb erdélyi településeken 1918. november elejétől etnikai alapon nemzeti tanácsok és nemzetőrségek szerveződtek. A román és magyar szervek kezdetben konfliktusmentesen működtek együtt. A Károlyi-kormány liberális nemzetiségpolitikája is mérséklően hatott az interetnikai viszonyokra. A magyar kormány kezdetben föderatív átszervezésre tett javaslatokat. Román oldalon azonban hamarosan felülkerekedtek a Nagy-Románia létrehozását követelő erők. 1918. november 8-án a Román Nemzeti Tanács ultimátumban követelte Budapesttől az 1916-ban az antanttal kötött titkos szerződésben Romániának ígért országrészek (a történelmi Erdély és a Partium nagy része: az Alföld és a Bánát keleti sávját és Máramaros) átadását. Ezt kezdetben tárgyalások útján kívánták elérni. 1918. december 1-jén a gyulafehérvári román nemzeti gyűlés kimondta Erdély egyesülését Ó-Romániával.

A tárgyalások kudarcát látva a Károlyi-kormány elsősorban a kisebbségi státusba kerülő magyarság jogainak biztosítására törekedett. A nemzetközi egyezményeket betartva ragaszkodott a békés megoldásokhoz, így a román hadsereg kisebb helyi csetepatékat leszámítva ellenállás nélkül vehette birtokba Erdély nagyobb részét 1918 végén és 1919 elején. 1918 Karácsonyán elesett Kolozsvár. A román hatóságok szigorú intézkedéseket, egyebek mellett kijárási és gyülekezési tilalmat, sajtócenzúrát valamint botbüntetést vezettek be. Utóbbit előszeretettel alkalmazták a magyar közösség prominens képviselőinek megfélemlítésére és megalázására. Tömeges letartóztatások és bántalmazások történtek, amelyek számos halálos áldozattal jártak. Kolozsváron a román karhatalom 18 tüntetőt lőtt agyon. [4]

A szórványos ellenállást szigorú megtorló intézkedések követték. 1919. január 14-én a Zilah közelében fekvő vasúti csomópontnál a magyar utóvéd tisztázatlan körülmények között a bevonuló románokra támadt, hat embert megöltek. Válaszul a román hatóságok letartóztatták Apáthy István professzort, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnökét, Kelet-Magyarországi kormánybiztost.[5] A román katonaság a következő hetekben több vasútállomás magyar személyzetét is megtámadta, legalább két vasutast kivégeztek. A városokban, többek között Zilahon is súlyos atrocitásokat követett el a román katonaság, beleértve a fosztogatást, bántalmazásokat és nemi erőszakot. Szemtanúk tanúvallomásai szerint különösen a volt osztrák-magyar hadseregbeli román tisztek és katonák kegyetlenkedtek, mert bosszút akartak állni sérelmeikért. [6]

A térség megszállását az 1919. április 15-én megindult román offenzíva tette teljessé. Az egyetlen ütőképes magyar alakulat az ún. székely hadosztály volt, amely a Fekete-Körös völgyében igyekezett feltartóztatni a tízszeres túlerőben lévő román csapatokat. Az ellenállást a román erők két-három napon belül megtörték. A bevonuló román katonák és hozzájuk csatlakozott civil fegyveresek vérengzést rendeztek a magyarokat támogató Körös-vidéki falvakban. A legtöbb, közel száz áldozattal járó tömeggyilkosság Köröstárkányban történt, a tettesek a nőket és gyermekeket sem kímélték.

A román hadsereg a következő hetekben egész Kelet-Magyarországot megszállta, majd a Tanácsköztársaság összeomlását követően bevonult Budapestre is. A megszállást tömeges fosztogatás, rekvirálás és a polgári lakosság elleni egyéb törvénytelenségek kísérték. Egyes településeken a vélt vagy valós ellenállást a románok tömegkivégzésekkel torolták meg. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken például a határban dolgozók közül több tucat férfit végeztek ki, mert valaki a falu szélén állítólag a román katonákra lőtt.[7]

Felhasznált szakirodalom:

Szász Zoltán, szerk.: Erdély története. III. köt. Budapest, Akadémiai, 1986. 1701-1732. o.,

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Budapest: Athenaeum, 1928-1942 [Arcanum, 2001] 14. sz. melléklet. http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/index.html

Lábjegyzetek

[1] Mezőkecseden a magyar jegyzőt, Mezőszengyelen egy földbirtokos házaspárt, Tövisen és Szövérden magyar katonatiszteket öltek meg fellázadt (román) helybeliek. Bánlaky 2001.

[2] Például 1918. november elején Nagyilondán és Facsádon. Szász 1986, 1705-1707.

[3] Csak Bihar megyéből 1918. november 10-ig 287 panaszt regisztráltak. Szász 1986, 1709. o.

[4] Kolozsváron megverték többek között Torda-Aranyos megye volt főispánját, gróf Bethlen Sándort és számos vendéglőtulajdonost. A kolozsvári katonai parancsnokság jelentése, 1919. február 28. H.M. 4684/eln. 5. sz. közli Bánlaky 2001.

[5] A román bíróság halálra ítélte, de később diplomáciai megfontolásból az ítéletet börtönbüntetésre változtatták, majd felmentették. Mariska Zoltán: Apáthy István politikai szereplése és pere. In: Korunk, 2006 március.

[6] Zilahi menekültek tanúvallomásai, Debrecen, 1919. évi február hó 28. Közli Bánlaky 2001.

[7] Cseh 2010.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.