Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19-20. században – Atrocitások, pogromok, tömeggyilkosságok, népirtások (Digitális Konfliktus Adatbázis) / A vörösterror vidéken

A vörösterror vidéken

Kommunisták és zsidók

Az őszirózsás forradalom 1919 márciusában az első magyarországi kommunista diktatúrába, a Tanácsköztársaságba torkollott. Már a polgári forradalom elitjében is jelentős szerepet játszottak zsidó származású politikusok, de a bolsevik rendszer vezérkarában egyenesen meghatározó (60 százalék körüli) többségben voltak.[1] A Tanácsköztársaság de facto vezetője, Kun Béla külügyi népbiztos éppúgy zsidónak született, mint például Böhm Vilmos hadügyi, Landler Jenő belügyi, Lukács György közoktatásügyi, Hamburger Jenő földművelésügyi, Rákosi Mátyás szociális termelési, Pogány József hadügyi népbiztosok. Zsidó volt a vörös terror három vezetője közül kettő (Korvin Ottó és Szamuely Tibor). A legvéresebb kezű különítményesek soraiban is voltak, így például Kohn Kerekes Árpád, aki Kalocsán egymaga nyolc embert akasztott fel, vagy Stern Mózes, aki Szamuely rettegett páncélvonatán járta az országot és több embert is meggyilkolt Szolnokon.[2] Ez sokak szemében igazolni látszott a kommunizmus és a zsidóság közé egyenlőségjelet tevő antiszemita állításokat.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy diktatúra és a terror irányítói nem zsidóságuk miatt, hanem éppen azzal szakítva váltak bolsevikká. A kommunizmus osztályszemlélete adott nekik lehetőséget arra, hogy szembeforduljanak származásukkal és családi hagyományrendszerükkel, amelyet vagy jelentéktelennek tartottak, vagy egyenesen terhes örökségnek éreztek. A kommunisták, zsidók és nem zsidók egyaránt azt hirdették, hogy nem a származás, hanem az osztályöntudat számít. A zsidó szélsőbaloldali vezetők azt remélték, hogy az új, proletár államban zsidóság jelentősége szertefoszlik. Ezt legplasztikusabban éppen Kun Béla fogalmazta meg, akit később az antiszemita propaganda előszeretettel láttatott a „zsidó kommunista” toposz megtestesülésének: „Zsidó volt az apám, ellenben én nem maradtam zsidó, mert szocialista lettem, kommunista lettem!”[3]

Mégis: bármit mondott Kun Béla, a többségi társadalom percepciója egészen más volt. A korabeli pesti vicc szerint ez a fiatal zsidók háborúja volt az öregek ellen. Mások úgy érezték, hogy az arisztokrácia és a pénzemberek elnyomása után a nép „egy új zsarnokságot vesz magára: a régi uraké helyett a zsidókét”. Az egyik kiadóhivatali igazgatója ekoriban javasolta a sajtót felügyelő direktóriumnak: „Megmondtam nekik, hogy az isten bassza meg ezeket a pesti zsidókat, kell ezeknek hatféle címen olvasni ugyanazt? Legyen két lap, egy a zsidóknak, egy a magyaroknak, a Népszava és a Világszabadság.” Júliusban már az új rendszerben keserűen csalódott Móricz is az antiszemita interpretációt hangoztatja: „a zsidóság egyszerre a fölszínre kerül és elfoglalja az összes vezető pozíciót, kezében van minden irányítás. És minden másfajú ellen, aki ebbe az irányításba belefolyik, csak akkor felel meg feladatának, ha teljesen az ő szellemükben dolgozik: ha szellemében zsidóvá lesz…az új parlament: kész zsinagóga.”[4] Az általános csalódottsághoz a kommunista vezetés hozzá nem értése, a folyamatos harcok, a vörösterror, illetve az ezt kísérő áruhiány mellett erősen hozzájárult az a törekvés, hogy a régi, megbízhatatlannak tartott hivatalnoki, köztisztviselői kart szisztematikusan elkezdték lecserélni. Ezzel párhuzamosan a totalitárius rendszerekre jellemző, méretéből és újdonságából fakadóan működésképtelen, szuperbürokrácia jött létre.[5]

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kommunisták: zsidók és nem zsidók

A kommunista diktatúra kezdetén sokan még bíztak egy új, jobb rendszerben. Ez a pozitív attitűd helyenként a zsidókra is jó fényt vetett. A hatalomátvétel után Somogyban még azt mondta egy parasztember: „A zsidóság most jóvátett minden csalást, amit eddig csinált, mert a szegények pártjára állt.” Utólag Móricz is azt írta, hogy hálás volt a zsidóknak, Messiás-népnek tartotta őket, és azt hitte „az egész proletárságnak megváltója a zsidóság. Oroszországban is, Németországban is, úgy, mint nálunk is…”[6] A kezdeti lelkesedés azonban gyorsan elmúlt. Az ideológia ellenére még a kommunisták és baloldaliak között is erős volt a zsidógyűlölet.

A Tanácsok Országos Gyűlésén, 1919 júniusában, több politikus felszólalását már leplezetlen antiszemita bekiabálások (pl. „Dobják ki a zsidókat!”) zavartak meg. Néhány küldött az ülések alatt pogromra felszólító röplapokat osztogattak. A kormány által vidékre küldött, a templomokat mozivá alakító, semmihez sem értő ideológiai fanatikusokról „pesti bócherként” beszéltek. A fortyogó indulatoktól, a nyílt zsidózástól még Kun Béla is meglepődött és próbálta csitítani a kedélyeket: „Hogyan harcoljon tehát a Vörös Hadsereg, hogyan legyen annak a Vörös Hadseregnek a hangulata [sic!], mikor itt a tanácskongresszuson és a pártkongresszuson antiszemita izgatás, pogromagitáció történik? (...) Én, elvtársak, nem fogom szégyellni zsidó létemre, ezzel a kérdéssel leszámolni. Zsidó volt az apám, ellenben én nem maradtam zsidó, mert szocialista, kommunista lettem (…), de úgy látszik sokan, akik más vallásban, keresztény vallásban születtek, megmaradtak keresztényszocialistáknak.” Vágó Béla népbiztos figyelmeztette a küldötteket, hogy amikor vidéken a papok és a grófok pogromra uszítanak „…akkor, tisztelt elvtársaim, ehhez az agitációhoz igen kitűnően hozzájárul az a határozottan antiszemita szellem, amely itt a kongresszuson egyes kiküldöttek szájából megnyilvánult.” A kongresszusi hangulatra és a vidéki eseményekre utalva Vágó joggal jegyezte meg: „ma a lázadás, ma az elégületlenség a zsidók ellen irányul.”[7]

A jelenlévő Móricz leírja, hogy amikor a vidéki küldöttek kimentek a társalgóba szavazni „alig maradt bent a középen néhány zsidó”. Közben a választási rendszert nem igen értő küldöttek és a bámészkodók pletykákkal, rémhírekkel traktálták egymást arról, hogy a Hungária szállóban a népbiztosok rokonai „hatféle húst esznek, pezsgőt isznak, hogy a népbiztosnék az Auguszta főhercegnő ingeiben járnak, hol van az ideális program, mait az első napokban úgy várt a nép.” A titkos szavazást nyilvánosan meg kellett ismételni, mert az egyes nemzetiségek nem a számarányuknak megfelelően kerültek fel a listákra. Kitört a botrány: „Most egész zsinagóga, a miniszteri székek előtti tér, mindenki kiabál…” A káoszt látva az író utólag így borzongott: „Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint, amikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem magam körül.”[8]

Vissza a tartalomjegyzékhez

A vörösterror

Ha a Tanácsköztársaság valóban „a zsidók diktatúrája”, akkor feltételezhető lenne, hogy politikájában is zsidó érdekeket képvisel. Ehelyett azt látjuk, hogy a vörös terror kiemelt célpontjai (más csoportok mellett) a nagytőkések, nagypolgárok, kereskedők voltak. Ezekben a rétegekben pedig igen magas volt a zsidók aránya. „Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát” – foglalta össze tömören a vörös terror „filozófiáját” Szamuely.[9] Mivel Magyarországon a burzsoázia, a polgárság gerincét zsidók (is) alkották, ezt nehéz lett volna különösebben zsidóbarát programnak értékelni.

A vörösök sok helyen nem kímélték a zsidókat. Gyöngyösön a márciusban megalakult kommunista forradalmi direktórium azonnal betiltotta a „zsidó újságokat”, és kisajátította és elkobozta (hivatalosan szocializálta, azaz köztulajdonba vette) a zsidó tulajdonban lévő üzleteket, bankokat. Az új urak nyilvánosan alázták meg a helyi gazdagokat: sokukat – köztük jó néhány zsidót – utcaseprésre kényszerítettek. A vörösök és zsidó polgárság közötti ellentétekre több jel is utalt: a gyöngyösi kommunisták által szedett 14 túsza között négy gazdag zsidó volt, és a helyi ellenforradalmi szervezkedésben is vettek részt zsidók. Végül a vörösök Welt Ignácot, a román megszállók több más zsidót végeztek ki.[10]

Több prominens, gazdag zsidót (például Kornfeld Pált) börtönbe vetettek. A zsidó nagytőke szimbólumának tekintett Weiss Manfréd öngyilkosságot kísérelt meg, amikor államosították csepeli gyárbirodalmát. Stern Samu udvari tanácsos, a zsidó közélet egyik központi alakja Bécsbe menekült a kommunisták elől. Az egyházakkal szembeni fellépés jegyében a Tanácsköztársaság be kívánta záratni a neológ rabbiképzés központját, a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézetet is.[11]

A terror egyaránt sújtott zsidókat és keresztényeket. Szamuely áldozatai között Csornán ott volt Glaser János földbirtokos, Kalocsán pedig Kálmán József nagykereskedő.[12] A vörösök szolnoki vérengzései során Österreicher Sándor borkereskedőt saját háza előtt, felesége és gyermekei szeme láttára brutális módon megkínozták majd ledöfték.[13] Mellinger Izidor kereskedő a Szamuelyék által levert lázadásban részt vevő Fehér Gárda tagja volt. A Lenin-fiúk győzelmét követően eltűnt. Fia, a 16 éves Endre apját keresve egyenesen Szamuelyhez ment és kérdőre vonta apja eltűnése miatt. A vörös vezér nem tűrte a „pimaszságot”: a fiút egy órán kivégezték.[14] Gunszt Sándornét összeverték, mert „burzsuj” volt. Weisz Dezsőt, a Nemzeti Szálloda tulajdonosát hasba döfték. Számos zsidó kereskedőt, boltost árurejtegetés, árufelhalmozás vádjával bebörtönöztek. Zsidó ügyvédek, kereskedők, bankárok, földbirtokosok, vállalkozók, iparosok fizették ki a Szolnokra kirótt hárommilliós hadisarc mintegy felét.[15]

Egerben letartóztatták és összeverték Kánitz Dezső bankigazgatót, hitközségi elnököt, öccsét, dr. Kánitz Gyula ügyvédet, dr. Setét Sándor ügyvédet (az Egri Újság főszerkesztőjét), Alföldi Mór nagykereskedőt, Goldberger Rudolf iparost és a négy további zsidót. Kánitz lakását a vörös különítményesek foglalták el. Mindkét egri zsidó hitközséget alaposan kifosztották.[16] Miskolcon ellenforradalmi tevékenységért kivégezték Klein Béla kolozsvári orvost, Lefkovics Bernát földbirtokost és Rózsavölgyi Béla orvostanhallgatót.[17] Budapesten a kórházigazgató gyermekorvost, Dr. Berend Miklóst is megölték. Egy étteremben ebédelt, majd kiment levegőzni a Duna partjára. Amikor kirázta zsebkendőjét, hogy kifújja az orrát, egy vöröskatona lelőtte. Nem azért, mert zsidó volt, hanem mert azt hitte, hogy Berend fehér zsebkendőjével a fehéreknek akart jelt adni.[18]

A diktatúra gyakran túszokat szedett a megszállt települések prominens értelmiségei, polgárai, és egyházi vezetői közül, ezzel lefejezve és megbénítva a helyi eliteket. A túszok között a zsidóság sokszor erősen felülreprezentált volt. Gyakran a túszok harmada, vagy éppen fele közülük került ki.(Például Egerben 14-ből 4,[19] Veszprémben 40-ből 20, Balassagyarmaton 12-ből 6, Sátoraljaújhelyen 46-ből 14, Szombathelyen 29-ből 9, Debrecenben 53-ból 14).[20] Arra is volt példa, hogy ők voltak többségben. Pápán például 9 keresztényt és 11 zsidót fogtak el, köztük a hitközség elnökét is.[21] Váry Albert ügyész adatai szerint a vörösök által statáriálisan kivégzett 590 ember közül 44 (7,4 %) volt zsidó.[22] Ilyen körülmények között érthető az a furcsának tűnő tény, hogy a később negyedszázadig Magyarországot kormányzó Horthy nemzeti hadseregében sok zsidó tiszt szolgált. Sőt: az ellenforradalmi szegedi kormánynak voltak zsidó tagjai, a helyi (Arad, szeged) zsidók jelentős anyagi támogatásban részesítették az antibolsevik harcot.

Ennek ellenére a közvélemény nagy része a kommunista diktatúrát zsidó lázadásként értelmezte.[23] „A kommunizmus most megbukott: ez nem az eszme, hanem a zsidóság bukása.” - írta a baloldallal és kommunizmussal egyébként szimpatizáló Móricz Zsigmond a diktatúra utolsó napján. Két hét múlva, augusztus 12-én így fogalmazott: „Pedig most borzasztóan fel vagyok lázadva a zsidók ellen. és most nem bánom, hogy a keresztények el vannak szánva, hogy most valami belső pogrom által kidobják maguk közül a zsidókat.”[24] Egy hét múlva elvitték a csendőrök. Az író belső pogromot várt. Hamarosan azonban nem csupán a vörös uralom gazdaság- és társadalompolitikájának áldozatai (üldözött földbirtokosok, elcsapott tisztviselők, az erőszakos szövetkezetesítés, a rekvirálások, behívók és a vörösterror által nyomorgatott agrárnépesség) körében törtek felszíne a zsidóellenes indulatok.

Lábjegyzetek

[1] Gyurgyák 2001, 103. o.

[2] Kerepeszki 2011, 30. o.

[3] Idézi Gyurgyák 2001, 103. o.

[4] Móricz 2006, 264, 170. o.

[5] Magyary Zoltán, a korszak vezető közigazgatási szakemberének véleményét idézi Gyurgyák 2001, 105. o.

[6] Móricz 2006, 185-186. o. Máshol viszont azt írta naplójában, hogy már Ady temetésén, január végén elege lett belőlük.

[7] Idézi Gyurgyák 2001, 103. o.

[8] Móricz 2006, 91-100, 178. o.

[9] Idézi Salamon 2011, 22. o.

[10] Orbánné 2002, 296. o.

[11] A Rabbiképző kommunista rezsim alatti történetéről lásd a tanári kar 1919 tavaszi ülésjegyzőkönyveit. MZSL PIH XII/A, N 9/6. doboz.

[12] A magyar zsidók mártíriuma.” Egyenlőség, 1919. 09. 11., 4-6. o.

[13] „A kommunizmus atrocitásai a szolnoki zsidókkal szemben.” Egyenlőség, 1919. 09. 11., 6-7. o.

[14] Cseh 2011, 34. o.

[15] „A kommunizmus atrocitásai a szolnoki zsidókkal szemben.” Egyenlőség, 1919. 09. 11., 6-7. o.

[16] „Zsidók szenvedései a kommün alatt. (Akták és okiratok.)” Egyenlőség, 1919. 10. 12., 5-6. o.

[17] „A magyar zsidók mártíriuma.” Egyenlőség, 1919. 09. 11., 4-6. o.

[18] Móricz 2006, 187-188. o.

[19] Orbánné 2002, 97. o.

[20] Ujvári 1929, 220. o.

[21] A Tanácsköztársaság Veszprém megyei politikai megbízottjának hirdetménye. 1919. április 4. MZSL XV-E, B 7/7. doboz.

[22] Ujvári 1929, 220. o.

[23] Gyurgyák 2001, 111-112. o.

[24] Móricz 2006, 211, 271. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.