Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19-20. században – Atrocitások, pogromok, tömeggyilkosságok, népirtások (Digitális Konfliktus Adatbázis) / Fehérterror és lakossági pogromhullám vidéken 1919-1921

Fehérterror és lakossági pogromhullám vidéken 1919-1921

A kommunista diktatúra 1919 augusztusára a társadalom ellenállása és a környező országoktól elszenvedett katonai vereség hatására összeomlott. Ezután három hatalmi központ jött létre Magyarországon: a Budapesten megalakult kormány, a fél országot felprédáló majd a fővárost is megszálló román haderő, és a Szegeden megalakított magyar ellenforradalmi kabinet.[1] Ennek hadügyminisztere a Monarchia flottájának utolsó parancsnoka, Horthy Miklós volt. Magát a kormánytól fokozatosan függetlenítve, Nemzeti Hadseregének élén késő őszre Horthy a legfontosabb hatalmi tényező lett. Az állomány majdnem fele a Monarchia fegyveres erejének egykori tisztjeiből állt.[2] Belőlük alakultak meg a 100-150 fős úgynevezett tiszti századok.

„Ne öljetek meg nekem túl sok zsidót …”

A legfontosabb ilyen különítmény Prónay Pál százados egysége volt, amely 1919 júniusában jött létre Szegeden. Prónayék szabadon garázdálkodtak a városban: lényegében azt hurcolták el és gyilkolták meg, akit akartak. Horthy augusztus elején több tiszti századot is útnak indított a Dunántúl és a főváros felé, hogy előkészítsék uralmának kiterjesztését ezekre a területekre. Legfontosabb feladatuk a kommunista diktatúra résztvevőinek megbüntetése, statáriális kivégzése, a vörösterror megtorlása volt. Prónay emlékiratai szerint írásban is kérte a kivégzési parancsot, de a vezérkari főnök ezt „igen ravaszul mosolygó arccal megtagadta” Soós tábornok indulás előtt még hozzátette: „Ne öljetek meg nekem túl sok zsidót […] mert abból is bajok lesznek”.[3]

Ha a jelenet nem is feltétlenül pont így zajlott, az idézet mondat jól jellemzi a Szegeden gyülekező, uralomra készülő új elit gondolkodásmódját. A „zsidó” és a „kommunista” számukra lényegében felcserélhető fogalmak voltak. Prónay visszaemlékezései tele vannak ezt igazoló mondatokkal. Szerinte expedíciójának célja a „zsidósággal való alapos leszámolás volt”.[4] Máshol arról értekezik, hogy „az országot meg kell tisztítani az idegen konjuktúraelemektől, valamint a zsidóktól”.[5] Hiába sújtott le a vörösterror zsidókra is, hiába volt tizenöt zsidó tiszt a szegedi vörösök főhadiszállását megrohamozó és elfoglaló egységben, hiába pénzelték szegedi zsidók a helyi Antibolsevista Comitét, majd magát az ellenkormányt is.[6] A tények nem igazán tudták megingatni ezt a meggyőződést.

Lehet, hogy a fehérnek nevezett terrorhullám brutalitása a kommunisták rémtetteire adott válasz volt, de az ártatlan, sokszor találomra összefogdosott zsidók kivégzését bajos lenne Szamuelyék bűneinek megtorlásaként igazolni. Még kevésbé magyarázható ezzel a magyar vidéket elöntő kollektív zsidóellenes erőszak, amely részben a különítményesek tevékeny közreműködésével, részben pedig spontán módon robbant ki. Hetvenegy éven belül ugyanis ez már a negyedik ilyen atrocitáshullám volt (1848, 1881-84, 1918, 1919).

Vissza a tartalomjegyzékhez

A vidéki mészárlások

A Prónay-különítmény és más alakulatok (például Héjjas Iván egysége) 1919 kora augusztusától szisztematikusan járták a dunántúli helységeket és több száz embert kivégeztek. Arra mindig gondosan ügyeltek, nehogy összetalálkozzanak egy román alakulattal. Akkor ugyanis valódi harcra kerülhetett volna a sor, a különítményesek pedig leginkább fegyveretlen civileket szerettek ölni. Sok áldozat valóban a tanácsköztársaság tisztviselője vagy vörös katona volt, másokat csupán zsidóságuk miatt gyilkoltak meg. Hun Sándor budapesti ügyvéd például épp a vörösök elől menekült Nagyhantosra, ahol aztán a fehérek összeverték és kivégezték.[7] Feder Izraelt kereskedőt a Kaposvárról Budapestre tartó vonaton kifosztották, majd másnap Siófokon felakasztották.[8] Alapon egy különítményes megparancsolta a helyi jegyzőnek, hogy jelöljön ki két tetszőleges zsidót kivégzésre.

Tamásiban két zsidó kamasz fiút azért akasztottak fel, mert állítólag „rosszallólag nyilatkoztak” a különítményesekről.[9] Faddon egy Gömöri nevű férfit akartak letartóztatni, de csak egyik sógorát, a zsidó Erdős Márkuszt találták otthon. Mivel nekik ő is megfelelt, elhurcolták. Bajonettel összedöfködött holttestét másnap a tolnai országúton találták meg. Ugyanitt egy Bloch Mór nevű mészárost lefejeztek.[10] Ságváron elfogtak egy zsidó földbirtokost, akinek semmi köze sem volt a kommunizmushoz. Orrát és füleit levágták, majd leszúrták.[11] A gyilkosságokat általában brutális kegyetlenséggel követték el. Három zsidó kereskedőnek például kivájták a szemét, mielőtt felakasztották volna őket az orgoványi határban. Héjjas emberei ugyanezen a környéken három, a vonatról találomra leszedett zsidót fejszékkel vertek agyon. Simontornyán egy áldozatnak szögeket vertek a fejébe.[12] Egy helyen Prónay szórakoztató epizódként számol be Thieringer László hadnagy vallatási módszeréről: a tiszt egy anyaszült meztelen embert pórázon hajtott körbe-körbe a fogdában. A kötél az őrizetes nemi szervére volt erősítve.[13]

Prónay igyekezett a lakosságot felhergelni a zsidók ellen. Dunaföldváron nem tapasztalt kellő antiszemita indulatot, „ennélfogva fel kellett őket villanyozni és paprikázni, mindenekelőtt főleg a zsidóság ellen […] Délután tisztjeim a temetőben megkoszorúzták a Szamuelyék által kivégzett keresztény polgárok sírját, ahol Giczey szds. az ő ügyes modorában egy olyan gyújtó beszédet tartott, amelyre azután a tömeg visszajövet már nekivadulva követelte a bűnösök kivégzését. Elsőknek egy apa a saját fiával a patikánál levő lámpavasra lett felakasztva, mert hóhérai voltak Szamuelyéknek. Ezen felbuzdulva még néhány terrorista, azután zsidó lett meglincselve.”[14] A százados örömét lelte a népítélet-szerű kivégzésekben. Előfordult, hogy civil ruhába öltöztetett emberei befolyásolták a tömeget. Ez történt például Berényben, ahol „Balassa István tartott egy lelkes beszédet az egybegyűlt néphez, amelyben a kommunisták összes gazságait és vérengzéseit lefestette. Az itteni lakosoknak sem kellett sok – megdühödve egykettőre kivégezték a foglyokat.”[15]

Vissza a tartalomjegyzékhez

Pogromok

Eddig mintegy három tucat olyan esetet azonosítottunk, amikor a civil lakosság – uszításra vagy anélkül – nekitámadt a zsidóknak. Nem az elfogott kommunistagyanús személyek kivégzéséről van tehát szó (mint a fenti, berényi esetben), hanem kifejezetten a zsidó lakosság ellen irányuló kollektív erőszak eseteiről. Ezek között olyan pusztító pogromok is vannak, mint például a celldömölki (augusztus 23., hat halott), a diszeli (szeptember 9., hat halott), vagy a tapolcai (szeptember 9., két halott).

A tapolcai esetben nem a tiszti egységek, hanem a (különítményekkel egyébként erősen összefonódott) Ébredő Magyarok Egyesülete nevű, 1918 végén alakult szélsőjobboldali szervezet bujtotta fel és szervezte meg a lakosságot. Az ÉME emberei már augusztusban rémhírkampányba kezdtek, majd szeptember 9-ére virradó éjjel zsidóellenes plakátokkal ragasztották tele a zsidók házait és üzleteit. Amikor két zsidó iparos letépte a plakátokat, mindkettőjüket összeverték. Délután botokkal megtámadták Szűcs Arnold ügyvédet, majd a menekülő férfi után lőttek. Világosan utal a tapolcai pogrom szervezettségére, hogy este nyolckor valaki egy világítórakétát lőtt az égre, és erre a jelre a környező falvak népe kocsikon és gyalog Tapolcára tódult. A helyi és környékbeli civilek, katonák vasutasok, asszonyok, sőt gyerekek részvételével zajló rombolás és fosztogatás másnap hajnalig tartott. A pogrom során két embert megöltek, kettőt pedig súlyosan megsebesítettek.[16] Az ÉME Kiskunhalason is gyilkolt: a szervezet helyi és kecskeméti tagjai sok zsidót összevertek, Schwarcz Sándort pedig agyonlőtték.[17] Előfordult egyébként, hogy szélsőjobboldali szervezet azzal vette rá a lakosságot a zsidók elleni támadásra, hogy részesedést ígért nekik az áldozatok vagyonából.[18]

Jánosházán a helyiek agyonverték Kemény Simon tanítót,[19] Kemeneshőgyészen Winkler Rózát, Rácalmáskulcson pedig felakasztották Strasser Ármin borkereskedőt. Mezőkomáromban a különítményesek buzdítására a lakosság a kisbíró és egy mészáros vezetésével betört Friedmannék lakásába, és félholtra verte őket.[20] Enyingen,[21] Szilvásbalháson, Kapuváron,[22] Kisbéren[23] és más helyeken a lakosság összeverte és kifosztott a zsidókat. Kapuváron egyébként ezt már 1918 novemberében is megtették.

A vidéki terror a következő esztendőben sem szünetelt. Héjjas egysége még mindig tevékeny volt az Alföldön. Kunszentmiklóson például 1920 májusában pogromot robbantottak ki, amelynek során a helyiek megrohanták a zsidókat. Egyiküket agyonverték, a többieket kiűzték a településről. Júniusban különítményesek és ÉME-tagok hét zsidók kivégeztek a Solt-környéki tanyavilágban. Prónay egysége Vácon, Abonyban és Szolnokon, az Ostenburg-különítmény Cegléden és a Pilisben „portyázott”.[24]

1881-1884-ben a helyi és központi hatóságok mindent elkövettek, hogy megfékezzék a zsidóellenes indulatokat. 1848-ban és 1918-ban a frissen felállított karhatalom (nemzetőrség, polgárőrség) általában szintén igyekezett rendet teremteni. Az 1919-ben kezdődő pogromhullám volt az első olyan eseménysorozat ahol a helyzet fegyveres urai kifejezetten az antiszemita erőszakot tartották fő céljuknak. A halálos áldozatok száma ennek megfelelően jóval magasabb volt, mint a korábbi esetekben. Persze egyeseknek ez sem volt elég. Prónayt 1920 szeptemberében jelentéstételre szólította fel a Budapesti Katonai Körlet Parancsnokság a dunántúli eseményekről. A százados válaszában kifejtette: „Mikor elérkezett végre a lelkek felszabadulásának pillanata […] a falusi parasztság […] népítéleteket tartott. A turáni magyar fajta a legtürelmesebb és legnyugodtabb népek közé tartozik, és innen magyarázható, hogy aránylag ilyen kevés áldozata volt a népítéleteknek”.[25]

Vissza a tartalomjegyzékhez

Az erőszak vége

A megszerzett hatalmát konszolidálni igyekvő, időközben kormányzónak választott Horthy és kabinetje számára egyre kínosabbá vált a fékezhetetlennek tűnő erőszak. Különösen a Népszava két újságírójának 1920. februári meggyilkolása korbácsolta fel a közvéleményt. Az ÉME működését először 1920 nyarán függesztették fel, de sikertelenül: a befolyásos szervezetet, melynek tagjai a törvényhozás, a kormányzat, az igazságszolgáltatás és a hadsereg legfelsőbb köreiben is ott voltak, nem tudták ellehetetleníteni. Végül csak 1923 elején, az ÉME „nemzetvédelmi csoportjainak” (azaz fegyveres különítményeinek) feloszlatásával sikerült semlegesíteni a radikális tömegmozgalmat.[26] A tiszti különítményeket betagolták a magyar hadseregbe.[27] 1920 végén Horthy és a kormányzat kész volt akár erővel is rendet teremteni. November 11-én katonák és rendőrök megrohamoztak két hírhedt különítményes fészket: a Britannia szállót és a Cinkotán lévő Ehmann-telep barakkjait. Az Ehmann-telepi csatában öt különítményest agyonlőttek.[28] A tiszti egységek felszámolása mellett Horthy ugyanakkor kormányzói amnesztiával mentesítette a fehérterror idején elkövetett gyilkosságok tetteseit a felelősségre vonás alól. A még zajló eljárásokat fokozatosan megszüntették.[29] Az egyetemeken dúló erőszakot a bajtársi szervezetek által követelt numerus clausus törvénybe iktatásával szorították vissza.

Az indulatok azonban lassan csillapodtak. Az izsáki vásárban például 1921 júliusában a zsidó árusokat kirabolták, botokkal és bikacsökkel ütlegelték.[30] Kerekegyházán augusztusban több egymást követő éjszaka is beverték a zsidók ablakait. Mégis, 1921-re erősen megritkultak az antiszemita támadások. Ugyanakkor a zsidóellenes erőszak a következő években sem szűnt meg teljesen, csak visszaszorult az egyetemek falai közé.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Bibliográfia

bödők gergely: Vörös és fehér. Terror, retorzió és számonkérés Magyarországon 1919-1921. Kommentár, 2011/3. 15-31. o.

MZSL

Magyar Zsidó Levéltár

Németh –Paksy 2004

Németh László- Paksy Zoltán (szerk.): Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945. Zalaegerszeg, 2004, Zala Megyei Levéltár

Prónay 1963

Prónay Pál: A határban a Halál kaszál … Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Budapest, 1963, Kossuth.

Pataki 1973

Pataki István: Az ellenforradalom hadserege 1919-1921. Budapest, 1973, Zrínyi.

Prónay 1963

Prónay Pál: A határban a Halál kaszál … Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Budapest, 1963, Kossuth.

Romsics 1999

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 1999, Osiris.

Simkó – Végső 2004

Simkó Balázs – Végső István: A kiskunhalasi zsidók története 1938 és 1945 között. In Randolph L. Braham (szerk.): Tanulmányok a holokausztról 3. Budapest, 2004, Balassi. 211- 277. o.

Romsics 1999

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 1999, Osiris.

Ujvári 1929

Ujvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon. Budapest, 1929.

Zinner 1989

Zinner Tibor. Az ébredők fénykora 1919-1923. Budapest, 1989, Akadémiai.

Lábjegyzetek

[1] Romsics 1999, 131-132. o.

[2] Bödők 2011, 23. o.

[3] Prónay 1963, 103. o.

[4] Prónay 1963, 132. o.

[5] Prónay 1963, 167. o.

[6] Ujvári 1929, 220. o.

[7] “A Friedrich-kormány működése.” Egyenlőség, 1919. 11. 02., 1-2. o.

[8] Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 14-15. o.

[9] „A Friedrich-kormány működése.” Egyenlőség, 1919. 11. 02., 1-2. o. Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 11. o.

[10] „A dunántúli zsidóüldözések aktáiból. (A pesti zsidó hitközség panaszirodájának jegyzőkönyvei.)” Egyenlőség, 1919. 09. 18., 1-5. o; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 14. o. ; „A dunántúli zsidóüldözés.” Népszava. 1919. 10. 09., 3. o.

[11] „A Friedrich-kormány működése.” Egyenlőség, 1919. 11. 02., 1-2. o.; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 10-11. o.

[12] Az SZDP Jogvédő Bizottságának irodájában 1920. 04. 27-én felvett jegyzőkönyv (Dr. Hámor Ármin). PIL 658. f., 10. á., 3. ő. e.

[13] Prónay 1963, 146-147. o.

[14] Prónay 1963, 111. o.

[15] Prónay 1963, 130. o.

[16] A pogrom részleteiről lásd: Zala vármegyei főjegyzőnék jelentése a tapolcai zavargások ügyében az alispánhoz. 1919. szeptember 16. Németh-Paksy 2004, 69-74. o.; Krausz Emil tanúvallomási jegyzőkönyve. 1919. szeptember 12. Németh-Paksy 2004, 83-85. o.; A vármegyei főjegyző jelentése a tapolcai zavargások ügyében az alispánhoz. 1919. szeptember 16. Németh-Paksy 2004, 69-74. o.; Balogh Endre tb. főszolgabíró kihallgatási jegyzőkönyve. 1919. szeptember 13. Németh-Paksy 2004, 74-77. o. „A Friedrich-kormány működése.” Egyenlőség, 1919. 11. 02., 1-2. o.; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. 20. o.

[17] Simkó-Végső 2004, 212. o.

[18] Zinner 1989, 41. o.

[19] Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 8. o.

[20] „A Friedrich-kormány működése.” Egyenlőség, 1919. 11. 02., 1-2. o.; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 20. o.

[21] „A dunántúli zsidóüldözések aktáiból.” Egyenlőség, 1919. 09. 11., 11-14. o.; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 7.o.

[22] „A Friedrich-kormány működése.” Egyenlőség, 1919. 11. 02., 1-2. o.; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 8.o.

[23] „A Friedrich-kormány működése.” Egyenlőség, 1919. 11. 02., 1-2. o.; Összefoglaló jelentés az 1919. augusztus elejétől nov. 1-ig a pesti izr. hitközség jogsegítő irodájában előadott fontosabb tárgyú panaszokról. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz. 20. o.; „A dunántúli zsidóüldözés.” Népszava, 1919. 01. 09., 3. o.

[24] Itteni tevékenységükről lásd Pásztor 1985, 213-263. o.

[25] Idézi 1985, 305. o.

[26] Zinner 1989, 172. o.

[27] 1920 júniusától a vidéki alakulatokat a csendőrségbe integrálták, a budapestieket pedig a katonai parancsnokság alá rendelték. Prónay különítményét 1921 elejétől, mint az I. tartalékcsendőr zászlóaljat a csendőrségbe tagolták. Dombrády 1990, 40. o. Prónayt végül csak 1921 nyarán távolították el az egység éléről.

[28] “Véres összeütközés a cinkotai Ehmann-telepen”. Szózat, 1920. 11. 12., 3. o.

[29] Pataki 1973, 270-271. o.

[30] A PIH Jogsegítő Irodáján 1921. 07. 21-én felvett jkv. (Pollák Emil) MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz.; A PIH Jogsegítő Irodáján 1921. 07. 21-én felvett jkv. (Erős Andor, Erős Lajos, Markstein Lipót, László Mihály, Lusztig Izidor, Krausz Vilmos, Groszmann Vilmos.) Uo.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.