Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Információs társadalom 2.0 / Közösségi média (Facebook, Twitter és a többiek)

Tanulási útmutató

Összefoglalás

A Facebookról és a Twitterről. Hasznukról és kialakulásukról.

10. Közösségi média (Facebook, Twitter és a többiek)

10.1. A nyilvánosság

Az egyes ember tehetetlen a lét rá háruló nyomással szemben, mely szüntelenül arra figyelmezeti, hogy az élet véges, értelme semmi, a múló pillanat számít egyes egyedül. Az ember csak a többi emberrel együtt képes kilépni a Semmi szorításából. Az emberek sokasága hatalmas erő, mely a szervezettséget, az állandóságot, az egyediség adta esetlegességek és véletlenszerűségek kiszűrését hozza magával, megadva azt a kollektív biztonságot, melynek birtokában az egyén már bátran szembe nézhet a lét kognitív kihívásaival. A nyilvánosság az a kommunikációs terep, mely lehetőséget ad egy-egy társadalom számára a kollektív önmeghatározásra, a „kik vagyunk, mit akarunk” kérdésre adott válaszok megfogalmazására és elmondására. A nyilvánosság a társadalom tagjai számára fontos információk tőzsdéje, mely korról-korra másképpen szerveződik és működik.

A horda-lét nyilvánossága eseti. A helyzetekhez kötött információk addig fontosak, amíg fennáll a probléma, melynek megoldására vonatkoznak. A kommunikációban mindenki részt vehet. A törzsek és a főnökségek nyilvánossága elkülöníti a profán és a szent dimenziókat. A nyilvánosság a hatalom szolgálatába áll, elősegítve a külső és belső konfliktusok okozta feszültségek oldását. A nyilvánosságban rejlő társadalomszervezési lehetőségeket az első államok fedezték fel és használták ki. A kevés számú polgár alkotta városállamok esetében a nyilvánosság a hatalom megszerezéséért és megőrzéséért folytatott harc terepe lett, mely felértékelte a szót. A nyilvános beszéd számára a város speciális fizikai tereket, agorákat, arénákat, akadémiákat hozott létre, melyek kialakítása és megformálása az állam hatalmát a polgárok érzéki közelségébe hozta (Isokrates 1846).

A birodalmi államok nyilvánossága kezdettől fogva a hatalom nagyságát, megközelíthetetlenségét, megkérdőjelezhetetlenségét hirdette. Ha bukott az aktuálisan regnáló uralkodó, vele bukott az általa teremtett nyilvános tér is, melyet felváltottak az új uralkodót dicsőítő kulisszák.

A nyilvánosság kezdettől fogva két iránynak megfelelően jelent meg a társadalom életében. A dinamikus irány az interaktív, deliberatív, kritikai kommunikációnak engedett teret, míg a másik, statikus irány, a reprezentatív, monumentális, a hatalom által létre hozott és éltetett kommunikációt részesítette előnyben.

Az individualizáció útjára lépett társadalmakban szükségképpen a dinamikus nyilvánosság jutott túlsúlyra, hiszen ezekben a társadalmakban voltak jelen viszonylag nagy számban egymással egyenrangú pozícióban lévő személyek, akik ha befolyáshoz és hatalomhoz akartak jutni, nem volt más útjuk, mint a meggyőzés. Ezzel szemben a kollektív szegmensekből építkező, kasztokra, rendekre tagolt társadalmakban a hatalmi pozícióból elhangzó szónak nem lehetett alternatívája, következésképpen a nyilvánosság funkciója kimerült hatalom reprezentációjában, mely az eleve elrendelt, isteni rendet hirdette (Angelusz 1983).

A polgári társadalom nyilvánosságát a modernizáció intézményei kényszerítették ki. A nemzetállam, a piac és az osztályokra épülő társadalmi struktúra nem jöhetett volna létre, s nem működhetne nagy számú kompetens, vitára kész egyén nélkül, akik többsége mint közönség, kisebbsége mint közlő lép be a nyilvános kommunikáció folyamatába (Habermas 1999). A polgári nyilvánosság valósága azonban sosem felelt meg az ideális elképzeléseknek. A közönség tagjai messze távol voltak attól, hogy a gazdaság és a politika szempontjából releváns információkat megkülönböztessék az irreleváns és hamis információktól, a közlői szerepek betöltőitől pedig idegen volt még a gondolat is, hogy releváns és igaz információkat juttassanak el a közönséghez. A nyilvánosságot az egy központból vezérelt tömegkommunikációs paradigma határozta meg, melynek neve diktatórikus társadalmakban a propaganda, demokratikus társadalmakban a kultiváció volt (Gerbner 2002). Mindkét paradigma alapja közös: a manipuláció, mely elveszi a közönségtől az értelmezési szabadságot.

A propaganda akkor sikeres, ha nincsenek alternatív információforrások. Ebben az esetben a közlő az információs monopólium birtokosa, s azt mond, amit akar. A kultiváció a sok közlő által formált kommunikációs térben működik, melynek közönsége válogathat az egyes közlők között, akik látszólag különböznek egymástól, de üzeneteinek mélystruktúrája azonos. Mindegyik azt sugallja, hogy a fennálló hatalmi és gazdasági szerkezetnek nincs alternatívája (Angelusz, Tardos, Terestyényi 2007).

Ezt a két tömegkommunikációs paradigmát robbantotta szét a XX. és XXI. század fordulóján megjelent társadalmi média, melynek közege az internet, résztvevői és alakítói a hagyományos tömegkommunikációs szereposztásból kilépett közösségek lettek. Gerhard Schulze ezért is beszél Habermas nyomán a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltásának 2.0 verziójáról (Schulze 2011).

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.