Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Információs társadalom 2.0 / Közösség- és hálózatépítés

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Közösség hálózatok kialakulásának dinamikája a neten.

9. Közösség- és hálózatépítés

9.1. Az ember kapcsolati tere

A nyugati gondolkodás kezdetén élt görög gondolkodók minden konvenciótól mentesen néztek szembe az egész élettel, melyben nem tettek különbséget természet és társadalom között, mivel tudták, hogy mindennek az ember az egyedüli mércéje, aki maga is természet, ugyanolyan végtelen, határtalan és megszámlálhatatlan, mint ami kívüle van, a különbség csak annyi, hogy léte véges, napjai megszámláltattak, s ezáltal az idő rendje uralkodik rajta.

Az egészként értelmezett, ember nélkül értelmetlen és üres világban élő ember terét Empedoklész szerint a Szeretet és a Viszály egymással ellentétes erői teremtik meg. A Szeretet a vonzás, a közelítés, a hasonlóság, a barátság, segítségnyújtás ereje, mely valósággal összeragasztja az emberi testeket, arra hajtva őket, hogy egymásnak kedvezzenek, egymásért éljenek. Ezzel szemben a Viszály a taszítás ereje, a másikban ellenséget látván és láttatván a szétválasztás, a rombolás, a rontás és a tönkretevés forrása. Két és fél ezer évvel Empedoklész után az emberi kapcsolatok működésének magyarázatára törekvő modern szociálpszichológia sem tudott más elveket kitalálni, csak éppen a szavak változtak meg. Heider szerint a „különálló entitások akkor alkotnak egységet, amikor összetartozónak ítéljük meg őket” (Heider 2003: 260). Az összetartozás oka a hasonlóság, a rokonszenv, a gyakori találkozás, egyszóval a Szeretet, melyet már Empedoklész is leírt. Hasonlóképpen, a Viszály a modern szociálpszichológia szavaival élve nem más, mint a különbözés, az ártás, az idegenség.

A két, egymással ellentétes elv működését az emberi és nem emberi létezőket egyaránt magába foglaló világban Empedoklész a következőképpen írja le:

„Mert össze van illesztve minden a saját részeivel,

a ragyogó Nap, a föld, az égbolt meg a tenger,

mindazzal, ami csak belőlük a halandókba űzve azokba került.

Ám éppen így azok, amelyek inkább alkalmasak a keveredésre,

szeretik egymást, Aphroditétól hasonlóvá téve.

A legellenségesebbek azok, amelyek egymástól leginkább messze állnak

származásukban, keveredésükben és kialakított formájukban.

Együvé kerülni teljesen szokatlan a számukra és igen gyászos

a Viszály rendeletei miatt, minthogy ő vitte véghez a keletkezésüket.”

(ford. Steiger, K., In KRS 2002: 443)

A Szeretet és a Viszály egymással szögesen ellentétes preferenciális szempontjai által szervezett kapcsolati tér egészében állandó, azonban részeiben szüntelen mozgást és változást mutat. Empedoklész zseniális megállapítása szerint, amikor a Szeretet hatalma csúcspontján van, a Viszály teljesen erőtlen. A Szeretet túlhatalma azonban nem tartható, megindul, majd felgyorsul a bomlás, a Szeretet hatása megszűnik, s a Viszályé lesz a teljes erő. A két erő tehát ciklikusan váltja egymást, miközben összegük változatlan.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.