Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Társadalmi és etnikai konfliktusok a 19-20. században – Konfliktustérképek (Integrált Térinformatikai Rendszer) / A térképen elérhető adatpontok leírásai /Az 1942-es razzia során szerbek és zsidók ellen elkövetett magyar atrocitások

A térképen elérhető adatpontok leírásai

Az 1942-es razzia során szerbek és zsidók ellen elkövetett magyar atrocitások

Ada , 1942. január 13.

Az 1942. január 13-i razzia során szerbek mellett hét helyi zsidót is meggyilkoltak.

Forrás: Végső 2007.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Boldogasszonyfalva, 1942. január 8.

1942. január 8-án szegedi helyőrséghez tartozó magyar alakulat érkezett a településre. Ezt követően helyi magyar polgárok, köztük tanítók bevonásával bizottságot alakítottak, amely döntött a letartóztatandó szerbek személyéről. A tömeges letartóztatások másnap kezdődtek, amelyekben a csendőrök és katonák mellett magyar és német nemzetiségű polgárőrök is részt vettek. 39 embert hurcoltak a községházára. A foglyokat a visszaemlékezések szerint változatos módon kínozták a kihallgatások során, például a férfiak heréit csavargatták, vagy az asztalról az áldozatok hasára ugrottak. Közülük 11 embert később szabadon engedtek, a többieket a Tisza-partra kísérték és a folyóba lőtték. Január 10-én újabb 37 szerb lakost öltek meg ugyanitt. Hét áldozatot, köztük három temerini zsidót a határban egy fészerben gyilkoltak le, és a közelben tömegsírban földelték el őket.

Áldozatul esett a falu szinte teljes szerb értelmisége, köztük az ortodox pap, orvos, ügyvéd, a jegyző, tisztviselők, valamint a vagyonos iparosok, kereskedők és parasztok egy része. Sokaknak a családtagjait is meggyilkolták. Az áldozatok alig több mint fele volt fegyverfogható férfi: 19 nőt és 15 gyermeket is megöltek. Golubović kutatásai szerint összesen 85-en voltak, de Aleksandar Veljić szerint, aki helyi szerb papok összeírásaira hivatkozott, legalább 90 áldozat volt, köztük húsz kiskorú. A magyar jelentések 74 áldozatról szóltak, köztük két gyermekről. Többségük szerb volt, de tíz zsidót és két rutént is legyilkoltak. (Lásd még: Temerin.)

Forrás: Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 132-134.o, Golubović, 1992, 78-80.o., Buzási 1963, 80. o. Zločini okupatora, 146-149.o., 284-285.o., M. Đučin, Puteviva Slobode , 250-251.o. és 487-488.o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009. 62-63. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Csurog, 1942. január 4-9.

A község volt Újvidék után az 1942-es délvidéki razzia legtöbb áldozattal járó kivégzéseinek helyszíne. A szerb és zsidó lakosokat január 4-től Stépán László csendőr százados irányításával igazoltatásra szedték össze A megbízhatatlanok kiválogatását Varga Gyula jegyző vezetésével egy helyiekből alakult 25-30 fős bizottság végezte. Ennek szerb források szerint a katolikus pap és egy tanár is tagja volt. Mintegy ötven felfegyverzett polgárőr is részt vett a razziában. A helyiek támogatására Temerinből, Szenttamásról, Bácsföldvárról és más környező falvakból is érkeztek magyar önkéntesek. Szerb adatok szerint a végrehajtók háromnegyede civil volt.1 Az első napon elfogott szerbek közül 25 embert még aznap este a Tisza partján kivégeztek.
A következő napokban folytatódott a tömeges letartóztatás. A foglyokat három raktárépületbe, a községháza tanácstermébe és egy iskolaépületbe zárták. A kihallgatások során megkínozták az elfogottakat, állítólag például arra kényszerítették az elfogottakat, hogy a saját vizeletüket igyák meg. Az akció akkor fajult vérfürdővé, amikor január 7-én este az egyik raktárban tűz ütött ki és az áldozatok ki akartak törni. A csendőrök és polgárőrök automata fegyverekkel halomra lőtték a menekülőket. Ezzel egy időben a másik két raktárnál is lőni kezdték a foglyokat. Éjjel egy óra körül a tanácsteremben fogva tartottakat is megölték. A további gyilkolásnak állítólag az volt az oka, hogy a magyar parancsnok (Deák László?) a következményektől tartva el akarta tüntetni a vérengzés nyomait, ezért parancsot adott a sebesültek és a többi fogoly likvidálására, annak ellenére, hogy a civil végrehajtók közül többen már abbahagyták volna az öldöklést. Január 8-án és 9-én tehát folytatódtak a kivégzések. A sebesülteket szerb források szerint agyonverték illetve bajonettel szúrták le. Holttesteiket szekereken vitték a Tiszához és a jég alá dobták. A meggyilkoltak lakásait a magyar lakosok, csendőrök és katonák kifosztották.
A több mint tízezer lelkes településen magyar jelentések szerint 887, újabb szerb kutatások szerint 893, túlnyomórészt szerb lakost öltek meg. Közülük több mint kétszázan nők és gyermekek voltak. A gyilkosok helyenként az egészen kis gyermekeknek sem kegyelmeztek. Német jelentések szerint megöltek szinte minden szerb és zsidó értelmiségit, köztük papokat, orvosokat, gyógyszerészeket és tanítókat. A másik fő áldozati csoport a vagyonos gazdák, iparosok és kereskedők voltak.2 A meggyilkoltak otthonait a helyi lakosok egy része kifosztotta. A helyi 55 főnyi zsidó közösségből néhány embert 1941 tavaszán internáltak, a többieket, összesen 44 főt a razzia során ölték meg. Az áldozatok között volt hét roma is.
Aleksandar Veljić szerint mintegy 3500 embert, a csurogi lakosok 30%-át lemészárolták a razzia során. A Szabad Vajdaság című lap 1944-ben helyiek visszaemlékezései alapján 1364 áldozatról írt. Ezek minden bizonnyal túlzó adatok.
Forrás: Sajti 2004, 276. o., Golubovic 1992, 65-71. o., Sajti-Markó 1985., Zločini okupatora, 132-137. és 310-318. o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 68-69. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Dunagárdony, 1942. január 6-9.

A települést 1942. január 6-án este körülzárta a honvédség és a csendőrség. Január 7. és 9. között a rendvédelem nyomozói a helyi hatóságok, köztük a bíró és a jegyző közreműködésével számos helyi szerb lakost túszul ejtettek. Az elsőként elfogott hét embert Sajkásszentivánra, majd az ottaniakkal együtt január 8-án Mozsorra vitték. Itt a foglyokat szekerekre rakták, a Tiszához vitték és kivégezték. Ezután a Dunagárdonyban letartóztatottakat és a más településekről, például Sajkáslakról idehozott embereket a pravoszláv pap házában illetve a községházán tartották fogva. Enni és inni alig kaptak, a kihallgatások során megkínozták őket. Ezután a Duna partján a jégbe vágott lékbe lőtték az áldozatokat. Összesen 37 szerb nemzetiségű lakost, köztük három nőt öltek meg, köztük volt a falu jegyzője és tanítója. Veljić adatai szerint a razziának 44, köztük két kiskorú áldozata volt. (Lásd még: Mozsor)
Forrás: Golubović 1992, 82-83. o., Zločini okupatora, 153-154.o., Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946 139-141. o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009. 62. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiszács, 1942. január 26.

1942. január 26-án a magyar hadsereg és rendvédelem razziát tartott a dél-bácskai, nagyrészt szlovákok lakta községben. Partizánok hozzátartozói után kutatva elfogtak 150 falubelit, köztük az ellenállók feleségeit, akik addig sikeresen rejtőzködtek a megszállók elől. Pavel Bartok visszaemlékezése szerint a letartóztatottak zöme soha nem tért vissza a faluba. Feltehetőleg többségüket internálták, a kivégzettek száma nem ismert.
Forrás: Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 74-75. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Mozsor, 1942. január 6-9.

Szerb történészek feltételezése szerint a magyar közigazgatás és a rendvédelem helyi képviselői már 1941 utolsó napjaiban megkezdték a mozsori razzia szervezését. Konkoly József jegyző, Keves István római katolikus pap, Szilák József rendőr őrmester és mások 1941. december 27. és 31. között állítólag összeállítottak egy névsort a kivégzendő és vagyonelkobzásra ítélendő szerbekről. 1942. január 6-án, ortodox Karácsony napján letartóztatták az ortodox egyház helyi vezetőjét, Svetozar Miletić-et és magyar szolgálóját. A papot, aki jól tudott németül és magyarul is, később a sajkásszentiváni határban gyilkolták meg.
A tömeges letartóztatások január 8-án este kezdődtek. Ezt a határvadász katonaság (Szerb kutatók szerint a 16/II.-es számú alakulat, Szalai István parancsnoksága alatt) és a csendőrség hajtotta végre helyi polgárőrök segítségével. A foglyokat először a rendőrségre vitték, ahol kihallgatták őket. Innen a községházára kerültek, ahol arra kényszerítették az áldozatokat, hogy térdeljenek le és nézzék a falat. Az áldozatok egy részét, köztük három kiskorú gyereket szemtanúk szerint az iskola udvarán, másokat a községházán lőtték agyon. Az áldozatok többségét azonban fejszével és botokkal verték agyon. Január 9-én, reggel Sajkásszentivánról 32 elfogott civilt hoztak Mozsorra, akiket a Tisza-parton kivégeztek. Ugyanekkor dunagárdonyi és mozsori foglyokat is megöltek. Az áldozatok szállítására használt kocsikat helyi gazdáktól foglalták le. A tulajdonosok másnap reggel, véresen és emberi maradványokkal szennyezve kapták vissza a járműveket. Voltak, akiket az utcákon illetve a környező tanyákon öltek meg. A holttestek egy részét a zajló Tiszába vetették, 90 áldozatot pedig négy (9, 18, 27 illetve 36 tetemet rejtő) tömegsírban ástak el a pravoszláv temetőben. A sírokat a jugoszláv hatóságok 1945 február 8-án exhumálták. A szemtanúk szerint a holttestek egy része ruhátlan volt, sok a felismerhetetlenségig el volt torzítva, meg volt csonkítva (volt akinek a feje, másoknak végtagjai hiányoztak). Más településekhez hasonlóan Mozsoron is kifosztotta az áldozatok házait a katonaság és a magyar lakosság. A vagyontárgyakból állítólag Keves István plébános is részesült. A magyar hatóságok adatai szerint 195 embert, Golubović adatai szerint 205 személyt, köztük a szerb közösség 170 tagját, valamint 34 cigányt és egy magyart gyilkoltak meg. Az áldozatok többsége asszony, gyermek vagy idős ember volt. Veljić 236 áldozatról ír, köztük volt a szerbség szinte teljes értelmiségi és gazdasági elitje. (Lásd még Sajkásszentiván.)
Forrás: Golubović 1992, 85-90. és 147. o., Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 147-150. o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 66-67. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Óbecse, 1942 januárja

1942. január 26-29. között Deák László honvéd ezredes csapatai a községben (a Bácskában utolsóként) razziát rendeztek, amely véres leszámolásba torkollott. Már ezt megelőzően, január 10-től megkezdték a "partizángyanús" vagy megbízhatatlannak tekintett prominens szerb és zsidó lakosok igazoltatását a községházán. Közülük tíz férfit január 16 és 18 között a községházán kegyetlen módon kivégeztek. Az áldozatokat ütlegelték, majd fejszékkel végeztek velük. Holttesteiket a Tiszába dobták.
Szerb történészek álláspontja szerint a helyi magyarok jelentős része (akik között sokan voltak baloldali mozgalmak tagjai) nem támogatta a leszámolást, mert jó viszonyt ápoltak a szerb lakosokkal. Voltak, akik figyelmeztették szomszédjaikat a készülő razziára, de a fenyegető veszélyt kevesen vették komolyan. Egyes helyi lakosok az első letartóztatásokat követően elhagyták a falut, de január 25 után már a magyar szervek visszafordították a vasútállomásról a menekülő családokat. Ugyanezen a napon a községházán a katonai vezetés, élén Deák Lászlóval, összeült, hogy megbeszéljék a razzia menetét. Az igazoló bizottságot is ekkor alakították meg. A bizottságban részt vett Berez Gyula községi jegyző, Karácsonyi Imre polgármester, Hodik Dávid alpolgármester, Hódi István, a kerületi bíróság elnöke, és más helybeliek.
Másnap Óbecse utcáin kétnyelvű hirdetmények jelentek meg, amelyek az újvidéki plakátokhoz hasonlóan kijárási tilalmat és más korlátozásokat tartalmaztak. Megkezdődött a razzia. 1942. január 26-án, a kora reggeli órákban a járőrök mindenkit, aki munkába vagy bevásárolni indult, visszaküldtek a házába. A járőrök csendőrökből és helyi magyar polgárőrökből álltak. Megkezdték a gyanúsnak mondott szerbek és zsidók házainak átkutatását, és a tömeges letartóztatásokat, nemre és korra való tekintet nélkül. A letartóztatott személyeket az igazoló bizottság elé vezették a községházára, ahol dokumentumokkal kellett igazolniuk kilétüket. A foglyokat innen a Central szállóba vitték. Itt a razzia bizottsága sokakat halálra ítélt, akiket a legtöbb esetben meg is kínoztak. Január 26-án a késő esti órákban 26 embert, köztük nőket és gyerekeket a Tiszához vezényeltek és ott a csatorna torkolatánál a folyóba lőtték őket. Január 27-én éjjel egy katonai egység behatolt Óbecse szerbek által lakott részére, ahol tüzet nyitott a lakosságra. A tömeges letartóztatások és kivégzések is folytatódtak. Ezek során január 28-án hajnali 4 óráig 200 nőt, férfit és gyermeket öltek meg. A razzia hivatalosan január 28-án este véget ért. A fogva tartottak egy részét hazaengedték, másokat Szabadkára vittek internáló táborba, ahonnan bizonyos idő elteltével hazaengedték őket. Ennek ellenére január 29-én még történtek kivégzések. Két helyi ügyvédet és egy kereskedőt például, akiket 1941-ben a bácstopolyai táborba internáltak és felülvizsgálatra jelentkeztek a hatóságoknál, ezen a napon behívtak kihallgatásra, ahol agyonverték őket, majd holttesteiket a Tiszába dobták.
Magyar adatok szerint 168 embert, köztük 89 szerbet, 78 zsidót és egy magyart öltek meg. Szerb források szerint a szerb áldozatok száma 102, a zsidóké 110, egyéb nemzetiségűeké (horvát, cseh, szlovén) három fő (összesen 215) volt. Számos nő és gyermek is áldozatul esett a kegyetlenkedéseknek. A túlélők közül sokakat a bácstopolyai internáló táborba hurcoltak. Veljić adatai szerint a visszaemlékezések alapján eddig 400 áldozatot azonosítottak, közülük 24 kiskorú volt. Köztük volt a szerb közösség vezető rétegének többsége, beleértve az orvosokat, ügyvédeket, hivatalnokokat és más értelmiségieket, valamint a vagyonos iparosok, kereskedők és gazdák jelentős részét. Mindössze négy férfinak volt kapcsolata a magyarellenes ellenállókkal.
Forrás: Mészáros 1995, 86-88. o., Radivoj Stakić, Becej u revoluciji i u ratu 1941-1945, 346-347. o., Golubović 1992, 141-147. o., Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 202-217. o., Zločini okupatora 218-224. Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 75-77. o. Mila Cobanski - Zvonimir Golubović – Živan Kumanov: Novi Sad u ratu i revoluciji 1941-45. I. köt. Novi Sad, Institut za Izučavanje Istorije Voivodine, 1976. 732-734. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Sajkásgyörgye, 1942. január eleje

A magyar karhatalom 1942. január 4-én vonult be kicsiny, alig hatszáz lelkes sajkásvidéki faluba. A községházán tartott éjjeli tárgyalásokon a község vezetői, köztük Zaka Peštalić jegyző, Franja Epert német származású tanító meggyőzték a magyar parancsnokot, hogy Sajkásgyörgyén nincs szükség razziára. Golubović feltételezése szerint azonban a magyar és ruszin polgárokból alakult "igazoló bizottság" egyes tagjainak jelentései nyomán január 9-én a csendőrség és hadsereg újra körülzárta a falut. A község vezetőit és valamennyi szerb és "megbízhatatlan" rutén tisztviselőt letartóztatták. A katonai és csendőri járőröket helyi magyarok és megbízható rutének kísérték. A letartóztatások néhány napig folytak. Az elfogott lakosokat a szerb iskola épületébe zárták be, ahol kihallgatták és kínozták őket. A foglyokat ezután teherautókon és szánkókon a Tiszához vitték, ahol megölték őket. Az áldozatok házait kifosztották, lerombolták.
A falu lakosságának jelentős részét legyilkolták, magyar jelentések szerint 210, szerb adatok szerint 223 embert. Veljić a rokonok visszaemlékezései és tanúvallomások alapján az áldozatok számát legalább 347 főre teszi. Az áldozatok körülbelül fele volt csak katonakorú férfi, köztük az ortodox esperes, Peštalić jegyző, Epert tanító és a helyi értelmiség java (orvos, pap, gyógyszerészek, hivatalnokok, tanárok, diákok). Számos nőt, kisgyermeket és idős embert is megöltek. A falu gyakorlatilag teljes zsidó közösségét (magyar adatok szerint 29, a szerbek szerint 22 főt) kiirtották. Súlyos veszteséget szenvedett a helyi rutén közösség is, amelynek 27 tagja esett áldozatul.
Forrás: Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 129-131.o, Golubović, 1992, 77-78.o., Zločini okupatora, 143-146.o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 104.o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Sajkáslak , 1942. január 7-9.

1941. április 23-án megkezdődött a szerb telepesek, körülbelül 300 ember kitelepítése a németek által megszállt szerb területre. Sokakat letartóztattak és a helyi börtönbe zártak. Az elűzött emberek földjeit elkobozták.
1942. január 7. és 9. között a magyar karhatalom helyi felfegyverzett civilek támogatásával razziát hajtott végre a faluban. A letartóztatandókat kijelölő "igazoló bizottságban" állítólag a katolikus pap, a tanító és községi vezetők is szerepet vállaltak. Golubović szerint a polgármester (valószínűleg inkább a községi bíróról lehet szó) később azzal védekezett, hogy a magyar hatóságok fenyegetése miatt kellett ötven embert kijelölnie. Az elfogottakat először a határvadászok kaszárnyájába vitték, majd más településekre hurcolták. Egy részüket átvitték Mozsorra, ahol a Tisza partján kivégezték őket. Másokat Dunagárdonynál, ahol a Dunába ölték az áldozatokat. Újabb szerb kutatások szerint összesen 53 szerb nemzetiségű férfit végeztek ki, köztük rendőrtiszteket, községi alkalmazottakat, hivatalnokokat, iparosokat és egy tanítót. (Lásd még: Mozsor, Dunagárdony.)
Forrás: Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 141. o., Golubović, 1992. 83-84.o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 66. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Sajkásszentiván, 1942. január 6-9.

A szerbek és németek lakta falut 1942. január 6-án este szállta meg a razziázó magyar hadsereg és csendőrség. Másnap (az ortodox karácsony első napján) a templomból kijövő szerbeket egy magyar tiszt igazoltatta, egy olyan lista alapján, amelyet a helyi németekből álló "igazoló bizottság" állított össze a politikailag "gyanús" személyekről. Akinek a neve a listán szerepelt, azt letartóztatták. A pravoszláv templomot kifosztották, a kegytárgyakat elrabolták. A foglyokat a községháza épületébe kísérték, ahol megmotozták őket. Ide hozták a többi foglyot is, akiket felfegyverzett német polgárőrök segítségével fogdostak össze a falu területén. A tömeges letartóztatások január 7-én és 8-án zajlottak. A községházán fogva tartott civileket arra kényszerítették, hogy térden álljanak, folyamatosan a falat nézzék, vagy mozdulatlanul álljanak. Az őrök eközben ütlegelték őket. Január 9-én, hajnali 4 és 5 között megjelent egy magyar tiszt, és a foglyok közül kiválogatott 23 főt. Ezeket teherautókra rakták, majd egyéb településekről összeszedett további 9 emberre együtt Mozsornál a Tisza partjára vitték, ahol valamennyiüket megölték. A faluban túszként ejtett civilek egy részét tíz nap elteltével hazaengedték. Másokat az újvidéki kémelhárítás épületébe ("Armija") terelték, ahol ismét kegyetlenül megkínozták őket.
A razziának összesen 25 helyi szerb lakos (köztük két nő) és egy zsidó estek áldozatul. (Lásd még: Dunagárdony, Mozsor, Újvidék.)
Forrás: Golubović, 1992, 84-85.o. és 147. o. Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 136-137 o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szenttamás, 1942. január 25-28.

1942-ben az újvidéki razzia befejeződése után a magyar karhatalom Szenttamást is körülzárta és "tisztogató" műveletet hajtott végre január 25-28 között. A hadsereg és a csendőrség mellett helyi rendőrök és polgárőrök is közreműködtek az akcióban. Január 25-én reggel 7 órakor kijárási tilalmat rendeltek el. Mindenkinek a lakásában kellett tartózkodnia és elfüggönyözni az ablakait. A rendvédelmi erők nyolc óra körül vasúton érkeztek a településre. Főhadiszállásukat a gimnázium épületében rendezték be. A vasútállomáson minden utazni igyekvő civilt letartóztattak, és a gimnáziumba kísérték őket. A csendőrség a helyi magyarok és a rendőrség segítségével megkezdte a "gyanúsnak" talált szerbek és zsidók tömeges letartóztatását előzetes listák alapján. A letartóztatások január 25-én délelőtt kezdődtek, és január 27-ig tartottak. A foglyokat összeverték, vagyonukat elrabolták. Több százan kerültek a gimnázium épületében működő igazoló bizottság elé. Egyeseket szabadon engedtek, a többieket azonban ütlegelések közepette egy terembe kísérték. Január 28-án a reggeli órákban 73 szenttamási lakost (köztük 11 nőt) vasúton a a bácstopolyai internálótáborba vittek. Innen három hónap elteltével szabadultak. A razzia során két szerb és egy vagy két zsidó helybélit öltek meg a magyar katonák. A sebesültek számát 135 főre teszik. Egyes (bizonyára túlzó) szerb feldolgozások szerint a helyi halálos áldozatok teljes száma 128 fő volt.
Forrás: Mészáros 1995, 162-163. o., Pintér 2004, 102. o., Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 199-202.o., Jovan Pejin, Srbi i Mađari : velikomađarski san genocid i 'genocid'. Kikinda, 1996., 31. o., Mila Cobanski - Zvonimir Golubović – Živan Kumanov: Novi Sad u ratu i revoluciji 1941-45. I. kötet Novi Sad, Institut za Izučavanje Istorije Voivodine, 1976., 732. o., Golubović, 1992. 141-142. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Temerin, 1942. január 6-7.

Eichard József temerini főjegyző utasítására 1942. január 7-ére virradó éjjel a helyi csendőrőrs legénysége és civil fegyveresek 44 zsidót, többségében időseket, nőket és kisgyermekeket teherautón a zsablyai Tisza-partra szállítottak és a jeges vízbe lőtték őket. Röviddel később még három helybéli, de a kivégzés idején távol lévő zsidó férfit valamint tíz szerb telepest (akik a kitelepülési határozat ellenére lakásukban maradtak) likvidáltak. Ők állítólag a magyar hatóságoktól kapott írásos parancs nyomán tértek haza. A meggyilkoltak (zömmel vagyonos kereskedők és értelmiségiek) házait kifosztották. A mészárlást csak egy vegyes házasságban élő zsidó asszony és két gyermeke élte túl. Őket 1944-ben deportálta a magyar közigazgatás.3
Két boldogasszonyfalvai civilt és három temerini zsidót egy Boldogasszonyfalva és Temerin közötti elhagyatott tanyán megkínoztak és megöltek. A holtesteket tömegsírba temették. Áldozatul esett hat szerb lakos is. (Lásd még: Zsablya.)
Forrás: Ádám et al. 2001, 23-28. és 37-38. o., Mészáros 1995, 149-151. o., Illés 1994, Végső 2007., Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 34. o, Golubović, 1992, 80.o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 67. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Titel, 1942. január 10-14.

A razzia Titelben 1942. január 10-én kezdődött. Az elfogott helybelieket, köztük az ortodox papot, az orvost, a tanítót és más prominens helybelieket (köztük zsidókat) a községházára vitték. A foglyoknak megkötözve órákon át mozdulatlanul kellett állniuk. Többeket kihallgattak, és ha nem vallottak az elvárt módon, ütötték, rugdosták őket a nyomozók és a katonák. A kivégzések január 11-én, este 11-kor kezdődtek a Tisza parton és egy közeli domboldalon. Egy újabb csoportot január 14-én mészároltak le a honvédek és a csendőrök. Az áldozatok között voltak más településekről idehozott személyek is. A holttesteket helybeli magyar civileknek kellett a a folyó jege alá süllyeszteni. Voltak, akiket más településekre szállítottak. Köztük volt a magyar Lukács András, az ellenállás tagja, akit Újvidékre vittek és később ott végezték ki. A környező tanyavilágban is történtek gyilkosságok, például a Kozareva tanyán, ahol három embert öltek meg. Összesen 49 szerb, egy zsidó és egy más nemzetiségű lakos, zömmel férfiak estek áldozatul a razziának.
Forrás: Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 142-144. o., Golubović, 1992, 85-86. o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 106-107. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Tündéres , 1942. január 12-15.

1941. április 23-án számos szerb lakost áttettek innen a német megszállási övezetbe, de vérontásra ekkor nem került sor.
1942. január 12. és 15. között a Sajkásvidéken alkalmazott forgatókönyvnek megfelelően Tündéresen is razziát tartott a magyar rendvédelem a helyi lakosság egy részének támogatásával. A falut a katonaság és a csendőrség körülzárta és január 12-én este megkezdték a szerb lakosok letartóztatását. Szerb források szerint mintegy 400 személyt, a közösség tagjainak egyharmadát elfogták és szekereken Sajkásszentivánra vitték őket. A válogatásban a közigazgatás vezetői, köztük Német Ferenc polgármester és Ménesi Imre a falu jegyzője is közreműködtek. Sajkásszentivánon szelekciót tartottak. Volt, akit hazaengedtek, de sokakat a községházára vittek. Itt a kihallgatások alatt kínozták és ütlegelték, majd Dunagárdonynál a Dunába lőtték őket. Szemtanúk állítása szerint egy szerb lányt többen megerőszakoltak. A kivégzettek és elűzöttek vagyonát elárverezték. A razzia után más településekhez hasonlóan itt is történtek túszejtések. A magyar hatóságok azzal fenyegetőztek, hogy az ellenük irányuló akciók esetén a túszokat megölik.
A razzia során a magyar hatóságok jelentései szerint Tündéresen 66 szerb polgárt végeztek ki, többségében férfiakat, de hat nő, egy 12 év alatti gyerek és öt hatvan évnél idősebb ember is volt köztük. Golubović szerb történész 64 áldozatról tud. Akárcsak más településeken, a kivégzettek között volt a szerb jegyző, a bíró, egy hivatalnok és több vagyonos gazda, illetve mesterember. Veljić adatai szerint a tündéresi kivégzettek között két aktív ellenálló volt.
Forrás: Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 137-139. o., Golubović, 1992, 86-87. o. és 147.o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009. 62. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Újvidék, 1942. január 21-23.

A Délvidék központjában 1942 januárjában történt mészárlás volt a magyar hadsereg és rendvédelem által a 20. században civilek ellen elkövetett legtöbb áldozattal járó háborús bűntett. Feketehalmy-Czeydner Ferenc, a térségben állomásozó karhatalmi erők főparancsnoka utasítására Grassy József ezredes, állomásparancsnok csapatai 1942. január 20-a éjjelén elvágták a városba vezető közlekedést valamint a távíró- és telefon-összeköttetést. Teljes kijárási és gyülekezési tilalmat rendeltek el, és kezdetét vette a razzia.4 Előre elkészített listák alapján válogatták ki a partizánokkal való együttműködéssel vádolt helyieket, zömmel szerbeket, akik közül az újvidéki magyar és német polgárokból verbuválódott statáriális bíróság mintegy 20-50 embert halálra ítélt és kivégeztetett.5 A létszámmal a parancsnokság elégedetlen volt, és további "eredményeket" követelt. A második napon elsősorban a városközpontban élő, vagyonos polgárokat kezdték el letartóztatni, ekkortól az akció erősen zsidóellenes arculatot kapott.6
A csapattisztek egy része, például Zöldi Márton csendőr százados is több volt egyszerű végrehajtónál. Feletteseik támogatásával, bátorításával vagy utólagos beleegyezésével öntevékenyen, kezdeményezőként léptek fel. Itallal, a zsákmányolás lehetőségével és megrendezett provokációkkal is ösztönözték a katonákat és az (1944-hez hasonlóan) jelentős részben iskolákból kivezényelt csendőröket. A harmadik napon (január 23, péntek) a szervezett megtorlás kontrolálatlan vérfürdővé fajult. Célzott letartóztatások helyett már egész családokat, hurcoltak el találomra, lakásaikat kifosztották. Voltak, akiket a házuk előtt, az utcán gyilkoltak le, a többieket a város hat pontján létrehozott kivégzőhelyekre hajtották, bántalmazások és megaláztatások kíséretében. A Duna-parti strandon például a mínusz 20 fok alatti hidegben órákig kellett várakozniuk a sorba állított áldozatoknak. A Korompay Gusztáv főhajónagy parancsnoksága alatt álló folyamőrök és más honvéd alakulatok tagjai valamennyiüket tarkón lőtték és testüket a folyóba robbantott lékbe hajították.7 Január 22-én megérkezett Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök parancsa az akció leállításáról, de a vérengzést csak másnap este 9-kor állították le. A városparancsnokság ekkor közzétett hirdetménye ugyan elismerte a fosztogatások tényét és ártatlan emberek meggyilkolását, de azokat kizárólag az állítólagos lázadók elleni jogos ellenakciónak állította be. Egyben megfenyegette a lakosságot, hogy minden támadást húsz túsz kivégzésével fognak megtorolni.8 A három napos razzia során szerb források szerint 1253 polgári lakost gyilkoltak meg, köztük több mint nyolcszáz zsidót, 375 szerbet és mintegy negyven-ötven más nemzetiségű (orosz, rutén, német, magyar) polgárt.9
Buzási 1963, 51-76. o., Golubovic 1992, 165-192. o., Sajti 1987, 152-160. o. Sajti 2004, 279-282.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Zsablya, 1942. január 4-9.

1941-ben a magyar honvédség bevonulása során nem történtek halálos áldozatokkal járó atrocitások. 1942-ben azonban ez a város lett az egyik legvéresebb etnikai illetve faji alapú leszámolás helyszíne. A zsablyai határban történt az egyik legkomolyabb összecsapás a szerb partizánok és a magyar rendvédelem között, amelynek során hét csendőr megsebesült, a megtorlás ezért itt különösen kemény volt.
1942. január 4-én Deák László ezredes csapatai körülzárták a falut, kijárási tilalmat vezettek be és kezdetét vette a razzia. Az áldozatok összeszedésében és a fosztogatásokban helyi és környékbeli (elsősorban temerini) magyar és német lakosok is részt vettek. A "megbízhatatlan" helyi lakosok névsorát a Kelemen Ferenc polgármester vezette bizottság állította össze, amelyben a helyi értelmiség több tagja (pap, tanár, gyógyszerész) is szerepet vállalt. A listák alapján első körben a szerb értelmiségieket, köztük papokat, ügyvédeket, orvosokat és tisztviselőket, majd a zsablyai és környékbeli szerb közösség más tagjait is letartóztatták. Az elfogottak egy részét már a községháza felé vezető úton ütlegelték és kifosztották. A községházán egy részüket kihallgatták és bántalmazták, másokat istállókba zártak. Volt, aki belehalt a verésekbe. Gyermekeket és nőket is összevertek. Egyes tanúk szerint a nők egy részét megerőszakolták. Az elfogottak legnagyobb részét a Tiszához vagy a Jegrička csatornánál az ún. "Fekete Hídhoz" (Crna Ćuprija) vitték, ahol puskákkal és gépfegyverekkel megölték őket. Voltak akiket élve löktek a jeges folyóba.
Január 4-9. között több mint hatszáz szerbet (közel felerészben nőket, gyermekeket és időseket) valamint 23 cigányt öltek meg a magyar erők, szerb történészek szerint összesen 666 (egykorú magyar jelentések szerint 653) embert. Az áldozatok közel fele nő, gyermek vagy idős ember volt. A több mint ötezer fős szerb közösségnek tehát több mint egytizede odaveszett. Visszaemlékezések alapján más szerb történészek 763 azonosított áldozatról tudnak. Aleksandar Veljić könyvében a 3500-as (nyilvánvalóan túlzó) szám is szerepel. Akárcsak egyebütt, az áldozatok jelentős része a helyi elithez tartozott, beleértve a volt jugoszláv közigazgatás és rendvédelem képviselőit, egyházi személyeket, értelmiségieket, kereskedőket, kocsmárosokat és a vagyonos gazda és iparos réteget. Megöltek három ortodox papot, köztük Miloš Katić esperest is.
Az utolsó jugoszláv népszámlálás szerint még százfőnyi zsidó közösségéből 1944-re senki sem maradt. Többségük a magyar megszállás után elmenekült, vagy a magyar hatóságok internálták, kiutasították. A megmaradt 28 ember 1942-ben áldozatul esett a magyar hadsereg és rendvédelem önkényének. Temerinből is hoztak 36 zsidót Zsablyára és itt a Tiszába lőtték őket.
Forrás: Golubovic 1992, 71-76. o., Sajti 2004., Matuska 1994, 45-59., Mészáros 1995, 110-111., Saopštenja o zločinima okupatora i njihovih pomagaća u Vojvodini 1941-1944., Novi Sad, 1946, 124-126. o., Zločini okupatora, 287-286, 309-310 o., Aleksandar Veljić, Mikloš Horti - Nekažnjeni zločinac, Beograd, 2009., 65-66. o. és 103. o.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.