Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Kríziskommunikáció / Szembenállás, verseny, együttműködés

Tanulási útmutató

Összefoglalás

A verseny vagy együttműködés a hasznosabb?

Szembenállás

Castells feltétlenül helyesen állítja, amikor azt mondja, hogy „az élet lényege a változás, legyen az fejlődés vagy forradalom eredménye” (Castells, 2009. 299.o.). Castells nem hivatkozik Herakleitoszra, de egészen bizonyosan ismerte a „síró filozófus” tételét, melynek értelmében, a világegyetemben a változás örökké jelen van. Herakleitosz az ellentétek egységében hitt, melyet háborúként értelmezett. Herakleitosz szerint az élet lényege a szembenállás, melynek eredményeként az emberek, akik eredetileg egységet alkottak, szembekerülnek egymással.

Hérakleitoszt értelmezve Heidegger arra hívja fel a figyelmet, hogy a „háború” kifejezést nem szabad szó szerint értelmezni. Hérakleitosz azt mondja, hogy „a háború mindennek atyja, mindennek királya, és egyeseket isteneknek tüntetett fel, másokat embereknek, egyeseket szolgákká tett, másokat szabadokká. (Kirk, Raven, Schofield, 2002. 289.o.) Heidegger szerint a töredék kezdő szava „annyit tesz, mint ’vita’, ’viszály’ – nem mint perpatvar és civakodás és puszta villongás, és főképp nem mint az erőszak alkalmazása és az ellenfél leverése, hanem mint egymástól való szétválás, egymással-szembe-helyezkedés, aképpen, hogy benne azok lényege, akik egymástól különválnak, egymással szembehelyezkednek, kiteszi magát a másiknak, s ezáltal megmutatja magát és láthatóvá lesz, azaz görögül: az elrejtetlenbe és az igazba emelkedik.” (Heidegger, 1992.84-85).

A modern szociálpszichológia szembenállás helyett a társadalmi cselekvők között adott helyzetben kialakuló kölcsönös függőségéről beszél. A kölcsönös függőség két különböző irányt vehet. Az egyik irány esetében az egyik cselekvő céljainak elérési valószínűsége negatívan jár együtt a másik cselekvő céljainak elérési valószínűségével. A másik irány esetében viszont az egyik cselekvő céljainak elérési valószínűsége pozitívan jár együtt a másik cselekvő céljainak elérési valószínűségével (Deutsch, 2000). A szembenállás azonban mindkét irány esetében alapvető kiindulási helyzetnek tekinthető, mivel kevés olyan helyzet van, mely tisztán együttműködésként vagy tisztán versengésként jellemezhető.

Függetlenül attól, hogy egy adott helyzetben melyik irány jellegzetes, a felek között kölcsönös függőség van, melynek felismerése lényeges. A kölcsönös függőség teszi lehetővé az én megmutatkozását.

A kölcsönös függőség távolról sem harmonikus állapot. Nem árt, ha észben tatjuk, hogy az egymástól kölcsönösen függő felek folyamatosan hatnak egymásra, közvetlenül éppen úgy, mint közvetetten. Az egyoldalú függőség lehetősége mindig adott, ami az adott kölcsönös függőségi állapottól függően bekövetezhet. Amint bekövetkezik az egyoldalú függőség, a felek közötti hatalmi egyensúly megbomlik. Az egyik fél hatalma túlnyomó lesz, ha a felek (egyének, különböző csoportok tagjai) közötti találkozások többségében jellemzően az aszimmetria érvényesül. Specifikus aszimmetriáról beszélünk abban az esetben, amikor a kiegyensúlyozatlanság csak a találkozások bizonyos típusaira lesz jellemző. Egy hűbérúr sokkal általánosabb hatalommal rendelkezik a hűbérese felett, mint egy tanszékvezető tanszéke tagjai felett. Az aszimmetria sosem örök, bármikor felborulhat. A hatalommal rendelkező fél a legtöbb esetben sosem lehet biztos abban, hogy hatalma fennmarad. A hatalom akarása drámaivá teszi a viszonyt.

Verseny

Versenyben a cselekvők céljai kölcsönösen kizárják egymást. A kapcsolat közöttük negatív. Deutsch közmondásból vett példáját használva, azt mondhatjuk, hogy akkor van verseny, ha „az egyik sír, és a másik nevet”. Ha a másik sír, az egyik nevet (Deutsch, 2000. p. 22).

A verseny rontja a felek kommunikációját, mivel senki sem akarja előnyhöz juttatni a másikat azzal, hogy közli vele az igazságot. Helyette a felek hamis ígéreteket tesznek, csalnak és megtévesztés céljából félre informálják egymást. A versengő felek kevéssé bíznak egymásban, de annál inkább fenyegetik egymást.

A kapcsolat negatív jellege miatt versenyben a felek egymást akadályozzák és annak örülnek, ha a másik veszít. Ha verseny konfliktussá fajul, a konfliktus megoldását lehetetlenné teszi, hogy a felek egymásról kölcsönösen negatív képeket alakítottak ki, és kétségbe vonják egymás szándékainak tisztességét.

A tartós konfliktus újra meg újra frusztrációs élményeknek veti meg az ágyat. A frusztrációk eredménye a másik ellen elkövetett agresszió lesz. Mindegyik fél azon lesz, hogy a saját hatalmát növelje, s a másik hatalmát csökkentse.

A versenyben kibontakozó folyamatok előkészítik a terepet a harcra. Harcban a megoldás csak az lehet, hogy az egyik fél egyoldalúan ráerőlteti a maga akaratát a másik félre. Az ellentmondást nem tűrő, kényszerítő pszichológiai és fizikai taktikák alkalmazása, mint például a fenyegetés és a brutális erőszak, kiterjeszti a konfliktus terét. Mihelyst a társadalmi identitás is részévé válik a konfliktusnak, a konfliktus fokozódik, megnövelve a konfliktus által kockára tett célok motivációs szintjét. A konfliktus elér egy pontot, ahonnan már nincs visszatérés. A konfliktusból harc lesz, mely, a jó és a rossz terében mozgó szimbolikus célok eléréséért zajlik. A destruktív irányba fordult verseny folyamatai rövid távon negatívan érinti az egyik felet, de hosszú távon a másik fél sem jár jól.

Együttműködés

Az együttműködés interakciók sorozata olyan társadalmi cselekvők között, akik segíteni akarnak más embereken, és akik cselekedetei ténylegesen segítenek is azoknak, akiknek a segítségre szükségük van. Az együttműködésben a felek között hatékony kommunikáció zajlik. A felek jól megfogalmazott gondolatokat vitatnak meg egymással. A kényszerítés helyét a meggyőzés veszi át.

Az együttműködő felek között a viszonyt a barátságosság, a nyíltság és a segítőkészség uralja. Az együttműködő csoportok tagjai rendszerint magasra értékelik önmagukat, s arra számítanak, hogy a másik csoport tagjai is magasra értékelik őket.

Az együttműködés az alapvető nézetek hasonlóságának érzését kelti fel az együttműködő csoportok mindegyikében. Az együttműködő csoportok tagjai kölcsönösen magabiztosan vállalják a csoportban való tagságukat.

Az együttműködő csoportok tagjai tudják, hogy a saját erejük nő azzal, ha hozzájárulnak ahhoz, hogy a másik csoport tagjainak erőforrásai (tudás, készségek, anyagi javak nőjenek. A segítőkészség politikája azon a felismerésen alapszik, hogy ha a saját erő növelése egyben a másik fél erejét is növeli, s az előnyök kölcsönösen nőnek azzal, ha mindkét fél fejlődik.

Az érdekek az együttműködésben is ütközhetnek. Az együttműködő felek érdekeinek konfliktusa közös probléma, melynek megoldása mindegyik fél dolga. Együttműködéskor a felek nem kérdőjelezik meg a másik érdekének legitimitását, hanem közösen keresik a valamennyi érdekelt szükségleteit figyelembe vevő kompromisszumot.

Az együttműködés jellegzetesen olyan kapcsolat, melyben mindegyik fél nyer. A versengés, ezzel ellentétesen, olyan kapcsolat, melyben az egyik fél nyer, a másik meg veszít. A játékelméleti előfeltevések alapján végzett kísérleti kutatások eredményei azt mutatják, hogy az együttműködés pozitív hatással van a kísérleti személyek lelki állapotára, míg a versengés feszültséget és idegességet vált ki a részvevőkben.

A versengés és az együttműködés eredete

Morton Deutsch a következőképpen fogalmazta meg a társadalmi kapcsolatok nyers törvényét: „egy adott társadalmi kapcsolatra jellemző folyamatok és hatások létrehozzák az adott társadalmi kapcsolatot”. Ha elfogadjuk a nyers törvényt, mely szerint egy adott kapcsolat hatásai megerősítik az adott kapcsolatot, akkor be kell látnunk, hogy egy adott típusú kapcsolat nem alakulhat át másik típusú kapcsolattá, amíg az adott kapcsolat típusára jellemző folyamatok és hatások tartanak. A pozitív attitűd, a hasonlóságok észlelése, a nyílt kommunikáció és a másik jólétének emelésére irányuló orientáció mind-mind együttműködést hoz létre és tart fenn, míg a negatív attitűd, a különbségek észlelése, a zárt kommunikáció és a másik kisemmizésére irányuló orientáció, versengést hoz létre és azt is tart fenn. És megfordítva is ez a helyzet: az együttműködés pozitív attitűdöt, a hasonlóságok észlelését, nyílt kommunikációt és a másik számára elérhető források növelését eredményezi. A versengés fordított hatásokkal jár: negatív attitűd, a különbségek észlelése, a zárt kommunikáció, a másiknak okozott hátrány jár vele.

Ha azt akarjuk, hogy a társadalmi környezetben az a felfogás váljon uralkodóvá, mely a kapcsolat mindegyik résztvevője esetében természetesnek tekinti a nyereséget, akkor az érdekeltségi rendszerben alapvető változásokat kell végbevinni, melyek következtében a jutalmak, előnyök, kedvezmények láttán az emberek nem gondolhatnak arra, hogy csak akkor járnak jól, ha egyikük nyer, s a másik veszít. Könnyebb létrehozni egy nyerő-nyerő helyzetet, ha a kultúra azt támogatja. A támogatás forrása lehet a média, az elit példaadása, az iskola és a közösség maga.

A döntéshozók akaratától függenek azok a döntések, melyek eredményeként az egyes csoportok együttműködnek vagy versenyeznek egymással. A döntéshozatalban nem vesz részt minden csoporttag. A történelem azt mutatja, hogy egyes emberek kiválasztódnak a társadalmi cselekvő szerepére. Nem minden csoporttag vesz részt a döntéshozatali folyamatban. Azok döntéshozók, akik meghatározzák az érdekeket, amelyek megszabják, hogy a csoportokat az együttműködés vagy a versengés útjára lépjenek. A többiek „potyautasok”, vagy ahogyan Castells nevezi őket, a „történelemcsinálás önző parazitái”. (Castells, 2009. 300.o.)

Vissza a tartalomjegyzékhez

Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.

A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.